
A Magyar Művészeti Akadémia és a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2020-at Harag György-emlékévnek nyilvánította és külön programokkal készült a jeles színházi rendező életútjának felidézésére. Köteteket adtak ki és összegyűjtötték a relikviákat, amelyek személyéhez és ahhoz az időszakhoz kapcsolódnak, amikor rendezőként tevékenykedett. Ezt a kiállítást a sanyarú körülmények dacára sikerült időközben Kárpát-medence szerte több olyan városába eljuttatni, ahol Harag György dolgozott.

Az életműkiállítás megnyitójára 2021. december 3-án, pénteken 18.00 órakor kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház (400023 Kolozsvár, Emil Isac utca 26–28.) emeleti kerengőjében.
A kiállítás a korszakalkotó színházi rendező, Harag György (1925-1985) életművét mutatja be az általa rendezett fontosabb színházi bemutatók fotóival, archív anyagokkal, baráti levelekkel. A vándorkiállítás ez alkalommal a neves művész életművének egyik legkiemelkedőbb állomásához, Kolozsvárra érkezik, abba a teátrumba, amelyhez 1947 óta kötődött, s ahol legjelentősebb előadásait – többek közt Sütő András korszakos drámáit – állította színpadra.
A megnyitón az MMA Kiadó gondozásában megjelent két kötettel az Át akarta ölelni az egész világot – Harag György színháza című album, és az Egy európai Kolozsváron című szöveggyűjteménnyel is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Bővebb információkért, a közegészségügyi előírások esetlegleges változásáról, a részvételhez szükséges feltételek, vagy a regisztráció tisztázása végett érdemes felkeresni a színház honlapját – www.huntheater.ro – és érdeklődni az ottani elkérhetőségek valamelyikén.
Az RTV archív felvétele, amelyen Harag Györgyöt munka közben láthatjuk: