Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy az Úz-völgyében található első és második világháborús katonatemető körül az indulatok nem csillapodnak. Szélsőségesek egy csoportja július 9-én „újraalapította” a román parcellát, úgy helyezett el ott 150 fakeresztet, hogy a jelenlevő karhatalmi osztagok, a rendőrség és a csendőrség képviselői nem avatkoztak közbe.
A sajtóértesülések szerint azért nem lépett a karhatalom, mert nem történt rendbontás. Rendbontás tulajdonképpen volt, de azt csupán megfigyelték és dokumentálták. Akkor avatkoztak volna be a szervek – írják a források – , ha konfliktus keletkezik a „szembenálló felek” – mármint a magyar és a román nemzetiségű temetőlátogatók között.
Magyar oldalról nem jelent meg más, csak Borboly Csaba – Hargita Megye Tanácsának elnöke – feleségestől, akiknek nem esett bántódásuk.
A központi és a regionális román sajtó egyrésze elhallgatta az eseményt, néhány portál és tévéadó azonban harsányan üdvözölte a bátor tettet, de voltak tárgyilagosan és elfogulatlanul tudósító szerkesztőségek is, amelyek elítélték az eseményt és közönséges bűnelkövetőknek, érzéketlen temetőgyalázóknak nevezték a fasiszta lózungokat szajkózó szélsőségeseket, akiket félre kellene állítani, mert megfertőzik a környezetet és aláássák az állampolgárok közti egyetértést.
Valami, illetve valakik ellen próbálnak felvonulni, mintha nem ért volna több mint száz éve véget az első, s nyolcvan esztendeje a második világháború.
Nem kívánjuk itt feldolgozni az eseményeket, viszont nem hagyhatjuk szó nélkül ezt az immár öt éve elkezdődött folyamatot, amely olyan lavinát indított el, amilyenre legrosszabb álmainkban sem számítottunk.
Arra voltunk, vagyunk kíváncsiak, hogy miként gondolkodnak a jóérzésű román honfitársak
Nyilvánvaló, hogy ilyenkor alig hallatszik a felelős értelmiségiek, a józanul gondolkodók hangja, de azért többen is megmondták a véleményüket. Saját maguktól, páran pedig a mi felkérésünkre, hiszen mintegy hat esztendeje működtetünk egy olyan laza csoportosulást – magyar és román nyelvű kötet is született ebből – , amely a székelyek román barátait gyűjti egybe és szólaltatja meg olykor közös dolgainkról. Ez is egy olyan rendkívüli pillanat, amikor – úgy érezzük – , hogy meg kell szólalni. Halk, gyenge ez a beszéd a harsogó tömegben, de mégiscsak olyan, amelynek igazi erkölcsös és keresztényi, ha úgy tetszik felelős állampolgári kisugárzása is van, amely segíthet mindnyájunkat a továbbiakban.
Sabin Gherman író, újságíró, influenszer, televíziós személyiség, a transzszilvanizmus elkötelezett híve és hirdetője írja – akit nyaralás közben zavartunk meg: „Üdvözöllek benneteket! Hagyni kell a hősöket, hogy nyugodjanak békében! Azt hiszem, s úgy látom, hogy baromság, felelőtlenség áthozni a hegy túloldaláról a nacionalista idiótákat!”
Tudor Duică villamosmérnök, publicista, aki szintén a hagyományos erdélyi értékek őrzője és hitvallója, ennél valamivel keményebben fogalmazott, s a véleményét közzé is tette azon a közösségi oldalon, amelyen boldog-boldogtalan jelen van, amely meghatározza lassan a mindennapjainkat, s rombolja a tudatunkat, meg a közösségeinket is.
„A … adminisztrátora gyűlöletkeltés/ gyűlöletbeszéd miatt eltávolította a bejegyzésemet. Fellebbeztem ugyan, de nem biztos, hogy megúszom. Annak a véleménynyilvánításnak most annyi. Úgy látszik, hogy nem szabad bántani az új-legionáriusokat. És úgy látszik bűn az is, ha a magyarok érdekében szólal meg az ember…”
Cristian Sandache történész, egyetemi tanár, publicista, a magyar kultúra és elsősorban az irodalom fáradhatatlan népszerűsítője, több tanulmány- és esszékötet szerzője, a Kárpátokon túl él, Galacon tanít összefogott és rövid, ám lényegre törő válaszokat adott az általunk feltett kérdésekre.
Többek közt ez áll az üzenetében: „Mindez szégyen egy civilizált, egy olyan országban, amely az Európai Unió tagja. Megdöbbentő, hogy léteznek itt olyan csoportok, amelyek figyelmen kívül hagyják a bíróság jogerős ítéletét. Még inkább felháborító, hogy ezt a „hazafiságra”, az „emberi méltóságra” hivatkozva teszik, holott semmiképp sem lehetünk többek, jobbak, nagyobbak, ha a törvényeket megtiporva más népek történelmi emlékezetébe gázolunk. Az ország törvényei minden állampolgárra érvényesek. Sajnálatos, hogy az Úz-völgye, az ott zajló események hamarább válnak választási kampánytémává, semmint az ott eltemetett hősök emlékét és nyugalmát szolgálnák. (…) Határozottan állítom, hogy itt egy teljesen értelmezhetetlen gesztusról van szó. (…) Nincsen kapcsolat a kereszténység és a gyűlölet között. Nem szabad egyenlőségjelet tenni a görögkeleti egyház és azon klerikusok között, akik itt megjelentek. Az ortodoxoknak törekedniük kell a jó megértésre az ország állampolgárai között, függetlenül etnikai hovatartozásuktól, vallásuktól; az egyháznak az a küldetése, hogy az igazság, a szeretet, a tisztelet eszméjét mindenekelőtt megvédje. Ez lenne a feladata. (…) Minden szélsőség – legyen jobb- vagy baloldali – egyformán káros. Minden ideológia, amely gyűlöletet, rasszizmust, intoleranciát hirdet, s az emberek megvetésére bújt, egyaránt elítélendő. Nekünk végképp nincs szükségünk ilyen formációkra és ideológiákra. Az oktatás nem megfelelő minősége, a hiteles információk hiánya, az előítéletekmind-mind kiválóan alkalmasak arra, hogy cinikusan manipulálják az embereket. A szakmaiatlanság, a szegénység, a tájékozatlanság termékeny táptalajt jelent ahhoz, hogy ilyen események megtörténhessenek. Én azt veszem észre, hogy időszakonként bosszantják a Hargita és a Kovászna megyében élő magyarokat, hogy bizonytalanodjanak el, hogy ne érezzék jól magukat ebben az országban, amely a hazájuk és az otthonuk. (…) A román-magyar kapcsolatok – főleg Erdélyben – a jó szomszédsági viszony mentén működnek. Sajnos, a média egyrésze sem ezt a célt szolgálja. A kapcsolatok normalizálásához elengedhetetlen a kinyújtott baráti kéz, s ezt gesztust a többségnek a magyarok felé meg kell tennie. (…) A kölcsönös tiszteletre és a fair play ápolására összpontosító oktatás, és nem utolsó sorban a történelem objektív megközelítése, a humanizmus álláspontja az egyetlen megoldás. Időt veszítettünk. Nemzedékeken át fog tartani a lelki építkezés, ez a rendkívül nehéz és bonyolult folyamat.”
Ehhez tegyünk még hozzá annyit: más megoldás nem létezik. Nagy a felelősségünk mindannyiunknak.
A közös gondolkodást folytatjuk!
Kapcsolódó
Lesz-e béke az Úz-völgyében? (1.)
A feltett kérdések ennek a korábbi írásnak a végén olvashatók!
Ezen a honlapon több nyelven olvasható a katonatemető története. Érdemes felkeresni és tájékozódni!
Szégyen