ErdélyKözéletKultúraPublicisztika

„Köszönjük angyali lelked tisztaságát…”

In memoriam Székely M. Éva

Az égi tűz hevített. Ez a küldetéstudat szép, szelíd arcodra is mindig kiült. Isten tekintete megpihent rajta, mert szeretted Őt, s Ő is téged. Még akkor is, ha a szenvedés kohójában megpróbált, kiégetve a test, a múlandóság  salakját, hogy, ami maradandó, – amit a szó, a hang, az ének, a tánc, a gesztusok, a mimika, a kisugárzás, a megformált szerepek erejével alkottál többszázezer erdélyi magyar lelkében: élni akarást, öntudatot, szépérzéket, visszaigazolást, megerősítést jelentsen, – így talentumodat  kamatoztatva százszoros termést hoztál, és most mindezt átviszed, megörökíted a túlsó partra.

Ezzel szerezted meg a belépőjegyet, hogy bejuthass az örök színpadra, hol nincs szenvedés, gyász, fájdalom, csak a remény beteljesítője, az örök öröm és szeretet.

„… jó negyven évig együtt féldegéltünk/ magunkba bízón tudva kik vagyunk/ s bár parádékon nem döngött a léptünk/ félvén se félve egyre csak reméltünk/ akkor is ha évekre elsötétült/ jövendőbe vezérlő csillagunk/ lassan aztán megfogyva meg is törve/ s görnyedezve egy átoksúly alatt/ prófétánk lett a hét város szülöttje/ s jöhetett már megkésve-sündörögve/ a szabadság már csak a bölcs görögre/ gondoltunk s neki adtunk igazat/ de mióta a házsongárd göröngye/ reád dübörgött minden kis rigó/ kora tavasztól késő őszig egyre/ kitartóan egymással versenyezve/ azt fütyüli, hogy élni volna jó/ miért mentél bandi bandikó?” (Kányádi Sándor: Bajor Andor kései elsiratása, 2011)

„…vannak vidékek ahol csak úgy lehet/ megmaradnunk ha kezemben a kezed/ és a viseltes szónak is hamva van/ ha félárnyékban s ha nem is boldogan/ száríthat szél és süthet hevet a nap/ míg a harmatból egy csöppnyi megmarad”  (Kányádi Sándor: Viseltes szókkal, részlet, 1982)

Tisztelt vendégek! Köszönjük, hogy uszodánkat választották szabadidejük eltöltésére. Benntartózkodási idejük véget ért. Kérjük, hagyják el a medencét!”  (A marosvásárhelyi „Bíró Mircea” Városi Uszoda hangosbemondójának szövege, Székely M. Éva hangján üdvözöl és figyelmezetet ma is.)

Éva néni! Kedves Művésznő!

Gyermekeid körében, koporsód körül állunk sokan, akik szívesen hallgattuk a Marosvásárhelyi Rádióban a Postás Jankót, a Szerkesztőnénit, a Kívánságmuzsikát, akikkel együtt „hahotáztál” és báboztál. Ezt is köszönjük most neked.

Köszönjük angyali, tündéri lelked tisztaságát, meleg szépségét, amellyel láttál és láttattál, hogy észrevegyük mennyi jó és szép van az életben, az isteni világban, az emberben, amitől, amiből élünk. Most átöltözött, átköltözött immár túloldalra, – lelked hazaérkezett a Teremtőjéhez.

Az átélt és versbe beleélt előadásmódodat, tiszta hangsúlyodat, igényes kiejtésedet, a szövegek dallamos és ütemes egybecsengését, – amellyel átütötted lelkünk membránját, így behatolt lelkünkbe, és célba juttatta az üzenetet – e helyütt hálásan köszönjük. Hiszen nemcsak hangodat adtad, hanem ma úgy mondanánk, arcodat is. Szeretetedet adtad, a legmagasabb hőfokon, hivatástudatból. Nem a kereskedelmi szempontok, nem a sztárság, a celebség hajtott, hanem az örömhír megosztása, nem szégyellted kimutatni vallásosságodat, otthon érezted magad nemcsak Thália templomában, hanem Isten házában is otthonosan szolgáltál, hiszen egész életedben Isten ölelésének biztonságában érezted magad.

Selymes, lágy, de határozott zengő hangod betöltötte a szent teret, amikor búcsúk vagy egyéb ünnepek alkalmából a költők üzenetét tolmácsoltad. Nem engedted megrontani magad, megmaradtál az eszménynél. A te karaktered jelentette a színvonalat, a mércét. Tudtad, hogy Urad tenyerén hordoz téged és vigyáz rád.

Nem kellett hát innen elmenekülnöd vastagabb, fehérebb kenyér reményében nyugatra, hanem itt, itthon, a tieid között maradtál, őket szolgáltad. S itt sem bujdokolva, hanem a kultúra, a művészet, az Isten- és emberszolgálat oltárán feláldozva magad, örömmel, tűzzel, szeretettel tetted a dolgod.

Az égi tűz hevített. Ez a küldetéstudat szép, szelíd arcodra is mindig kiült. Isten tekintete megpihent rajta, mert szeretted Őt, s Ő is téged. Még akkor is, ha a szenvedés kohójában megpróbált, – kiégetve a test, a múlandóság salakját, hogy, ami maradandó, amit a szó, a hang, az ének, a tánc, a gesztusok, a mimika, a kisugárzás, a megformált szerepek erejével alkottál többszázezer erdélyi magyar lelkében: élni akarást, öntudatot, szépérzéket, visszaigazolást, megerősítést jelentett, így talentumodat kamatoztatva százszoros termést hoztál, – s most mindezt átviszed a túlsó partra. Hogy az Örökkévaló átvegye életed termését.

Ezzel szerezted meg a belépőjegyet, hogy bejuthass az örök színpadra, hol nincs szenvedés, gyász, fájdalom, csak a remény beteljesítője, az örök öröm és szeretet.

Köszönjük Istennek létedet, szeretetedet családtagként, közönségként, emberként, magyarként, hívőként, együtt kérve az Élet Urát, engedjen be Örök Örömébe.
Ámen!

Ft. Sebestyén Péter


Kapcsolódó

Székely M. Éva: Soha nem voltam takaréklángon

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb