ErdélyKultúra

Megjelent a Művelődés szeptemberi száma

Lapszámajánló

„A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. Néha valóban zajt csinál, de ettől, illetve ezzel együtt még gyógyír. És Kodály óta tudjuk, hogy legfőképpen mindenkié” – írja a lapszám szeptemberi, A zene mindenkié című vezércikkében Benkő Levente annak kapcsán, hogy a koronavírus okozta hosszú böjt után idén nyáron már újra élvezni lehetett a zenei rendezvényeket.

Az Enciklopédia rovatban Tóth Csaba Béla budapesti nyugalmazott okleveles mérnök Sokágú síp címmel arról a Gyimesy Kásás Ernő festőművészről ír életrajzi összefoglalót, aki Gyergyószentmiklóson született, és mind itthon, mind az Amerikai Egyesült Államokban képzőművészként és közíróként is maradandót alkotott. A szerző azt sem mellőzi, hogy a festőművész rokona volt annak a Kásás családnak, amelyben az olimpiai, világ- és Európa bajnoki címekkel és érmekkel büszkélkedő Kásás Zoltán és fia, Tamás is született.

Az Emlék-Lapok rovat hasábjain Karácsonyi Károly nagykárolyi biológus Tasnádi újságok a 19–20. századforduló idején címmel a szatmári kisváros sajtótörténetéről ír; Papp Annamária újságíró, történész pedig Emlékezés egy hosszú életre címmel a nemrég elhunyt Levey Ferenc besztercei születésű, de Kolozsvárhoz is kötődő statisztikus önéletrajzi emlékezésének első részét teszi közzé.

A Galéria rovatban Takács Gábor kolozsvári grafikus Balázs László bőrmetszetei, bőrplasztikái címmel fiatal pályatársa alkotásait méltatja.

A Könyvesház rovatban „A múltat tiszteld a jelenben” cím alatt Dukrét Gáza nagyváradi művelődésszervező a Partiumi Füzetek 91. kötetét, Lakatos-Fleisz Katalin kolozsvári magyartanár brassói pályatársa, Gál Andrea Tengertánc című mesekönyvét ajánlja Valóság, mégis mese cím alatt.

A Vadrózsák rovat hasábjain Suba László tordai szobrászművész Kályhacsempék, székelykapuk, kazettás mennyezetek címmel közöl ismeretterjesztő cikket.

A Színpad rovatban Forró-Erőss Dóra csíkszeredai újságíró Hatalmas DobBantás volt! címmel a székelyföldi városban nemrég lezajlott zenei-ütős hangszeres eseményről számol be, a Hirdető rovatban pedig egy másik zenei rendezvényről, a Méra Világzenei Csűrfesztiválról olvashatnak tájékoztatót az érdeklődők.

A Hétköznapi hőseink című rovat hasábjain Gábor Janka Martina, Laczi Paula Fatima, Gebe-Bíró Sheila Zita és Gebe-Bíró Zalán Alexander tordaszentlászlói diákok a helyi templom- és közösségépítő Thamó Gyula (1858–1924) református lelkipásztor letét és munkásságát mutatják be.

A lapszámot Balázs László, Bethlendi Tamás, B. Nagy Margit, Gyimesy Kásás Ernő, Nagy Barna képei, valamint magángyűjteményekből származó illusztrációk gazdagítják.

A szerkesztőség közlése nyomán

www.muvelodes.net

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb