Élet-módKárpát-medenceKultúra

Isten ereje az én gyengeségem által ér célhoz

„Érezd a Mindenhatót minden hegyben, minden látványban.” (Varga Csaba)

Rátoni Botond, kisgalambfalvi református lelkipásztor, biztató szavaival indult a pénteki nap Bikafalván. A lelkipásztor felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk egyen-egyenként van szükségünk Istenre.

Rátoni Botond kisgalambfalvi református lelkész

Emellett még három nagyon értékes és megfontolandó gondolatot szeretnék kiemelni az elhangzottakból, az egyik az imádsághoz és a személyes imádkozásunkhoz kapcsolódik, miszerint az Úristen nagyon jól tudja azt, hogy mire van szüksége a mi életünknek. Ő tudja. Ő szeret. Ő cselekszik. Kérnünk sem kell. A második az embertársi viszonyainkhoz kapcsolódik, hiszen Isten hozzánk való viszonya szorosan összefűződik azzal, ahogyan mi viszonyolunk a többi emberhez. A harmadik (számomra) fontos mondat az, hogy ha a lényegtelen dolgokra figyelünk oda és a fókuszt nem az örökkévalóságra helyezzük, akkor nagyon hamar elsiklunk a lényeges dolgok fölött és mellett.

Az áhítat után, azok, akik aktívan szerették volna eltölteni a szünetet, Szász Lóránd tiszteles vezetésével énektanuláson vehettek részt. Az éneklésbe minden generáció bekapcsolódott és mindenki együtt, közösen énekelt.

Varga Csaba

Ott van az igazi élet, az igazi harc az életért

A délután további részében sor került egy újabb érdekes előadásra. Itt szeretném elmondani azt, hogy nagyon régen nem voltam olyan alkalmon, ahol az előadó végig fenn tudta tartani a közönség figyelmét és érdeklődését. Varga Csaba, nagyváradi hegymászónak, aki “tisztán”, azaz teherhordók (serpák) és oxigénpalack nélkül mászik, ez sikerült. Minden csúcshódításkor egy magyar Nagyvárad feliratú zászlót visz magával, amelyet kitűz oda, jelezve az erdélyi magyarok, a magyarság számára, hogy van remény, hogy nincs okunk az elkeseredésre.

Varga Csaba – Fotó: Erdely.ma

Van-e élet a halálzónában?

A Kalifa Alpin csapat hegymászója azt vallja, hogy fent a hegyen van leginkább élet, hiszen ott még egy kis víznek, teának, levesnek az elkészítese is sokkal nehezebb, ott minden felértékelődik. Ott fent, a cél, a csúcs fele haladva az ember gondolatai letisztulnak, úgy érzi minden ima célba ér, amit elmond. “Érzed a Mindenhatót minden hegyben, minden látványban.”

Az előadással párhuzamosan gyerekfoglalkozás zajlott, azon szülők gyerekeivel a munkatársak, akik az előadást hallgatták, ezáltal is segítve a szülőket abban, hogy figyelni tudjanak az elhangzottakra, és ne kelljen megosszák a figyelmet az előadó és a gyerekük között.

Láthatatlan színházra is sor került és annak ellenére, hogy a hét elején még sokan voltak olyanok, akik óckodtak tőle, egész héten – hogy egy színházi kifejezést használjak – teltház volt minden nap.

Úgy érzem a Kiút dicsőítő együttes koncertje méltó zárása volt a napnak, jó volt Isten dicsérni ezekkel a szép dalokkal, és kiváló hangszereléssel.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik munkájukkal segítették a rendezvény létrejöttét, külön köszönjük a Magyar Kormánynak a Bethlen Gábor Alapon keresztül nyújtott támogatását, valamint a Communitas Alapítvány hozzájárulását.

A külön meg nem jelölt felvételeket a szerző készítette

Dombi Anita Etelka

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb