EgyházÉlet-módKultúraSzékelyföld

Megáldották a búcsúba igyekvőket a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomban

Az újkaezdés és a folytatás jegyében

Csütörtökön este fél hétkor kezdődött az a szentmise, amelynek keretében megáldották a csíksomlyói búcsúra készülő híveket és a zarándokokat. Ebben az évben rendhagyó ugyan a búcsúra való eljutásunk – hangzott el bevezetőként -, de hálát kell adnunk a Jóistennek mindenképp azért, hogy biztató jelek mutatkoznak arra, hogy életünk visszaálljon a megszokott kerékvágásba.

Tamás Barna helyi plébános köszöntötte a zarándokúton levő lelkésztestvéreket, Takó István kolozsvári egyetemi lelkészt, szentpéteri plébánost, Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébánost, Balla Imre marosvásárhelyi káplánt, akik zarándoklatukat megszakítva Székelyudvarhelyen térnek nyugalomra, illetve Tamás Huba kisegítő-ministránslelkészt, valamint Ambrus István szombatfalvi plébánost, akikkel közösen mutatták be a szentmiseáldozatot. Szentbeszédet Sebestyén Péter főtisztelendő mondott, aki ebben az évben kerékpárral igyekszik Csíksomlyóra… Tovább

Ft. Sebestyén Péter plébános

Simó Márton felvételei


A két Marosvásárhelyen szolgáló lelkész, a plébános és a káplán úr csütörtök reggel indult Marosvásárhelyről. Hasonlóan tavalyi vállalásukhoz – amikor gyalogosan tették meg az utat – felajánlásukkal most is példát szolgáltatnak.

Az akkori beszámoló ITT tekinthető meg!

Élő Székelyföld Munkacsoport

Idén személyes regisztrálással, ellenőrzött körülmények között zarándokolhatnak el a hívek Csíksomlyóra. Korlátozták a létszámot, elmaradnak az autóbuszos utazások, vásár sem lesz a Szék útján.

A tervek szerint távolságtartással és a közegészségügyi előírások betartásával 25 ezer embert képes befogadni a búcsús helyszín. Csíksomlyót gyalogosan, keresztaljákba tömörülten, vagy kisebb csoportokban lehet majd megközelíteni.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb