CivilszféraÉletmódÉpítészetKultúraSzékelyföld

Élet/Jel – Harmadik nekifutás – a negyedik találkozó érdekében

A folytonosság jegyében, Gyergyójfaluban tartott tanácskozás foglalata

Mivel elkezdődött a 2021-es esztendő, vele a munka, s január folyamán ismét biztató járványügyi statisztikák jelentek meg, úgy tűnt, hogy az Élet/Jel című előadás-sorozat folytatható. Nyilvánvaló, hogy most is önjáró módon, civil kezdeményezések mentén. Ismét az Élő Szövet Alapítvány képviselői, Kolumbán Gábor fizikus-közgazdász, Molnár Judit közgazdász-civil aktivista és Bányász József volt az, aki szorgalmazta az újabb lendületvételt.

A tanácskozás színhelye

Megfogalmazódott a továbblépés gondolata, ahol, s amely után majd dolgozni lehet. És kell. Haáz Sándor, aki nem tudott jelen lenni, azt üzente Szentegyházáról, hogy február 20-án, vagy 27-én befogadja a népi építészet tematikája köré szerveződő találkozót. Új fejlemény, hogy a Hargita Népe hasábjain megjelent Bánja-e a székely? című riportsorozatban ottani lakosok felvetették, hogy milyen jó lenne, ha a Makovecz Imre által tervezett új unitárius templom környezetében – a templom telke az egyházközség rendelkezésére áll – olyan utca, városrész, modern kifejezéssel: lakópark épülhetne, amely méltó a nagy építész szellemiségéhez… Tovább

Bányász Emerencia felvételei

Simó Márton


Kapcsolódó

Életem egyik meghatározó órája volt, amikor operatőr-vágóként a riporterre várakozva álltam Budán, a Makona előtt. Makovecz Imre kijött és behívott kávézni, beszélgetni, amíg megérkezik a kolléga, az immár ugyancsak néhai Csontos János, aki valahol egy közúti dugóban vesztegelt. Így közel egy órán át beszélgethettem a Mesterrel – emlékszik vissza Farkas Antal barátunk.

Az interjú és a dokumentumfilm aztán annak rendje és módja szerint elkészült…

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb