Figyelem, hogy az autópályák színe milyen sablonosan szürke: fémkorlát, beton, még a pihenőhelyek, az építmények, sőt az aszfalt is pár nappal a leterítés után odaszürkül. Mint a piskótakő az új házak körül. Giccses, rideg, poros és szívtelen. Talán a gyomok zöldje visz majd közé egy kis életet. A szürke hetven árnyalata, mondanám. Hiszen árnyalni kell a dolgokat- nincs fekete vagy fehér. Nem lehet egyszerre kettős mércével mérni: vagy az Istenével mérünk, vagy az önmagától felfújt varas béka emberével.
Dehogy nincs: ami fehér az tiszta, patyolattiszta. Fehér galamb viszi csőrében az olajágat, fehér Krisztus ruhája mint a gyapjú…, – annyira fehér, hogy a legszebb kelmefestő sem tudta volna fehérebbre festeni. Fehér (mint) a hó. Ragyog, mindent beföd, kiemeli a víz és az ég kékjét, az erdő zöldjét. – Te még szűz vagy? – kérdi a nyolcadikos lánytól az osztálytársa… – Az ciki, én nem indulok meg veled, a srácok kiröhögnek…! Még nem tudja, hogy szűzzé válni kell.
Olyan igaz, mint fehéren a fekete. De kiszivárogtatják, mert ezzel is megfélemlítenek, lepleznek, csúsztatnak, megtévesztenek, hogy az alatt ne figyeljünk egyébre. Fehérre meszelt sírok, melyek belül tele vannak rothadással… És megfigyeli a saját szövetségeseit is, hogy tudjon lépni hamarabb, mint a másik, hogy elrettentő, megelőző csapást mérjen, szankciókkal sújtson. Vannak, akik időközben megébrednek, hoppá, nehogy vazallus legyek, inkább legyen önálló Európa, s akkor hamar beülök a tétovázó, legyengült fritzek helyére. Mőszijő meg közben megvétózza a többi fegyverszállítást, hiszen neki is jár a zsákmányból. fehérek közt európai. Ritka példány.
Vagyis lehet szürkíteni, sőt a szivárvány minden színére találunk mentséget, de azért a két alapszín csak a fehér és a fekete marad. Mert majd minden leegyszerűsödik erre a kettősségre. Ha most még át is járják, kiszínezik egymást. Ha most még egymás színeiben villognak és sikerül a közembert ideig-óráig átverni, egyszer majd csak lehull a lepel. A feltámadáskor. Temetéskor még csak fekete zsák, barna koporsó. De az örök világosság fényénél, már a fehér lepel fedi föl mindazokat, akiket a fekete anyaföld ápolt s eltakart… A fátyol is fehér, ha az érintetlen életet jelzi. Feketén csak a halottat gyászolja. Most még a fehérre is feketét mond, de majd kiderül melyik a hattyú s melyik a holló…
A fehér a tiszta, áttetsző, ragyogó, érintetlen. Vagyis a jó.
Ellentétben a feketével. Ami mocsok, szenny, alávaló. A sötét. A csúf, a rút, a rusnya, az utálatos.
Ha bűneitek olyanok is voltak, mint a skarlát, fehérre moslak a Bárány vérében. Mert ő fog majd ítéletet tartani. Az ő vére lesz a szent jel, magunkon és fiainkon. Akkor már nem lehet kimosakodni, mint Pilátus. Ott már a vita eldőlt. Ott már egyértelművé váltak az erőviszonyok. Ott már a gerle csütörtököt mod…
A jó, az igaz, a szent és a szép hiánya… Igen. Ez a kettő marad. jertek atyám áldottai…
Távozzatok átkozottak az örök tűzre! S ott majd nem lesz mismásolás. Ott majd nem lesz absztrakt, posztmodern. Ott nem lehet a szalmát, a pelyvát zöldre festeni, mert olthatatlan tüze ki nem alszik…
