KultúraRomániaSzékelyföldSzépirodalomTörténelem

Homoródalmás – Szabó Gyulára emlékeztek

Az író 93 évvel ezelőtt született

A helyiek hagyományt teremtettek abból, hogy őrizzék a jeles író emlékét, aki 1930. szeptember 11-én, Homoródalmáson látta meg a napvilágot. Írásaival mindvégig kötődött a faluhoz, végakarata szerint pedig itt helyezték örök nyugalomra. Ma már nevében a helyi művelődési ház és a Székelyföld szerkesztősége által létrehozott irodalmi díj is őrzi az emlékét.

Az szokott történni, hogy egy-egy alkotói életpálya lezárulta után a hátramaradottak feladata elhelyezni emlékét és életművét a kulturális köztudatban. Gyakran magától értetődően zajlik ez a folyamat, máskor pedig vontatottabban.

Szabó Gyula édesanyjával (1960 k.)

Szabó Gyula (1930-2004) elemi iskoláit Homoródalmáson végezte, majd – egy, a „kicsi magyar világban” működő tehetséggondozó programnak köszönhetően, ösztöndíjas diákként – a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumba íratták szülei, ahonnan érettségi után Kolozsvárra került, a Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett magyarszakos tanári oklevelet. Pályája viszonylag töretlenül alakult, hiszen 1954 és 1957 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó – a Kriterion jogelődje – szerkesztője, majd ezt követően, 1992-ben történt nyugdíjba vonulásáig az Utunk, illetve a Helikon munkatársaként dolgozott a Kincses Városban.


Az első kiadás I. kötetének borítója

„Két hegyen túl és egy hegyen innen, szusszanóként az I., II. és a III. kötet közt, először is elnézést kell kérnem az olvasótól, hogy esztendős közökkel vezetem át egyik hegyről a másikra. De – s ez tán némiképp mentségemül szolgál – magam is járatlan vagyok, s fától-fáig tapogatózva kell keresnem az utat, s csak miután kitapogattam, térhetek vissza, hogy az olvasót is átkalauzoljam. Ezt arra mondom, hogy ha ma kellene megírnom az I. és II. kötetet, amikor már készen vannak, szavamra, két hét alatt meg tudnám írni a kettőt. Így sikerülne elejét vennem a türelmetlenségnek és faggatózásnak, hogy mi lesz Julissal, Miskával, Esztivel, a kollektívvel. Mégis: – hogy megelőzzem a II. és III. kötet közti esetleges faggatást, és a pacsirtát se lőjem le – a hátralévő kötetből szeretnék valamit előlegezni, ha többet nem is, legalább a szándékot: a szerelmi, családi és közboldogságot akarom kutatni az út hátralevő részén is, úgy tartva a lámpást, hogy ragyogjon, ami ragyogni való és árnyékba essék, ami sötét, s mégis mindenki azt érezze, hogy amit lámpafénynél lát, az napfényre tartva is igaz. Nem szeretem a regények „minden jó, ha a vége jó” – lezárását, de azért bízom benne, hogy e regény hősei is megtalálják majd a magunk boldogságát – ki Akácos oldalán, ki az elbukásban is felemelő emberségben, ki az élet megigazulását szolgáló, a nadrágszíjföldek szorításából kiszabadító kollektívben -, anélkül azonban, hogy ettől nyugodtan hajthatnák álomra a fejüket. Mert a regény lezárulhat, de az élet tovább megy, s írói felelőtlenség akár az olvasót, akár a regényhőst azzal áltatni, hogy a boldogságot vagy boldogtalanságot egy regény 1000-ik oldala szabja meg haláligtartóan. Az élet tovább megy, és a fejlődésben szükségképpen elbukik ami elavult s elmaradott, és győz, ami haladó, előremutató. Érvényes ez a regény hőseire, és a falu szocialista épülésének új formáira egyaránt” – írta annak idején a trilógia fülszövegében.


Igen korán népszerűvé vált a Gondos atyafiság című trilógiájával (1955-1961), amelyben kora székelyföldi falusi viszonyait ábrázolva, erős önéletrajzi és helyi, almási, illetve környékbeli vonatkozásokat is használva, hamarosan a marxista eszmék és a szocialista realizmus iránt elkötelezett kritikusok – vagy inkább ideológusok (?) – kereszttüzébe került, olyannyira, hogy a nagysikerű regény második kiadása (1964), már egy, a szerző által átdolgozott változat volt, de az sem felelt meg teljesen az irodalommal szemben támasztott akkori elvárásoknak.

A Gondos atyafiság eredeti szövegű, immár harmadik változata – a szerző által vállalt és végzett, de immár szándékos újabb módosításaival és bevezető tanulmányával – 2004-ben jelent meg a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó jóvoltából.

A Hargita Megyéért Díj átvételekor a homoródalmási unitárius templomban (2004)

A pálya során a következő évtizedeiben sem válik hűtlenné a szülőhelyhez, novelláiban, elbeszéléseiben, riportjaiban továbbra is jelen van Homoródalmás. Még akkor is, amikor Kubában járva havannai útinaplót vezet.

Érdeklődése hosszú időre Erdély múltjának tanulmányozása köti le, amely a „történelmi tudósítások” alcímet viselő, A sátán labdái című ötkötetes munkájában, tulajdonképpeni főművében jelenik majd meg. Hogy mennyire nem kedvelte a totalitárius rendszer ezt a fajta búvárkodást – amelyet az író középiskolás kori barátjának, a szintén Székelykeresztúron érettségizett Borbáth Károly (1931-1980) történész-levéltárosnak köszönhetett – , jól példázza, hogy 1978 és 1981 között megjelenhetett az első négy kötet, de az ötödik csak huszonegy évvel később, 2002-ben.

Életútját, annak a küzdelmes pályának az írói lenyomatát, amelyet befutott, ugyancsak egy nagylélegzetű munkában, a négykötetes Képek a kutyaszorítóból című alkotásában olvashatjuk, amely immár nemcsak az önnön és a családi sors, hanem a romániai magyar kultúra foglalata, több mint fél évszázadot felölelő kordokumentum, „helyzetjelentés”, amelyben kendőzetlen őszinteséggel vall pályatársairól is.


Púski Kiadó, Budapest, 1994. 122 o.

Szabó Gyula idősebb korában szívesen fordult ismét a szülőföldről származó élmények felé, számos családi, önéletrajzi vonatkozás – többek között az édesapa második világháborús pokoljárása – képezi az írások alkotószövetét. Ezen írásai immár rendben, ideológiai aggályoktól mentesen jelenhettek meg. Magyarországon a Püski mellett a Magvető Kiadó jelentette meg egy reprezentatív novellaválogatását, Mátyuska macskája címmel (1984). Az író halálát követően a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat munkaközössége tett jelentős lépéseket az életmű befogadásáért: a Székely Könyvtár sorozatában novelláiból adtak ki reprezentatív válogatást 2013-ban, 2021-ben pedig ismét megjelenhetett a Gólya szállt a csűrre című regénye. Ugyancsak itt jelent meg a Szívszakadásig című emlékkötet, amely a barátok és pályatársak visszaemlékezésit tartalmazza. Az író falustársa, Oláh Sándor (1954) társadalomkutató a Székelyföldben, illetve más folyóiratokban közölt tanulmányaiban, később önálló kötetben vázolta fel Szabó Gyula családi körülményeit, az írói módszereket és az egyes művek keletkezéstörténetét.  Néhány éve a Székelyföld Alapítvány és Homoródalmás Község Önkormányzata életre hívta a Szabó Gyula Emlékdíjat, amelyet egy olyan általuk kiválasztott fiatal alkotónak ítélnek oda éves rendszerességgel, akinek nincsen ugyan még kötete, de írásaival, stílusával, hangulataival kapcsolódik a székelységhez; 2022-től ezt a ekzdeményezést erősíti a Homoródalmási Unitárius Egyházközség is, presbitériumi határozattal növelve meg a díj rangját és értékét.

Az író hétfőn, szeptember 11-én töltené a 93. életévét

Ha a sors engedte volna, akár még ma is élhetne. Közismert azonban róla, hogy évtizedeken át szívbetegségben szenvedett. „Bizonyos dolgok” erősen megviselték. Tanúja lehetett Kolozsvár elrománosításának, az erdélyi magyarság folyamatos térvesztésének. Első infarktusát 1974-ben kapta, épp azon a napon, amikor a Kincses Városra a rosszemlékű „kondukátor” ráakasztotta a Napoca melléknevet.

Idén közvetlenül a születésnap előtt, vasárnap tartották a megemlékezést

Csete Árpád unitárius lelkész a templomban és a kultúrházban is felidézte Szabó Gyula alakját, az íróhoz kapcsolódó emlékeit, hiszen majd’ negyedszázada szolgál a gyülekezetben, személyesen ismerhette az írót. Tikosi László polgármester elmondta, hogy új Szabó Gyula-plakettel gazdagodott a község, a művelődési ház, amelyet a soron következő gépészeti átalakítás és a hőszigetelés után fognak majd kihelyezni. Szabó-Biró Brigitta, a Szabó Gyula Emlékdíj tavalyi kitüntetettje arról beszélt erre az alkalomra írt előadásában, hogy az elismerés arra késztette, hogy jobban megismerkedjék az életművel, hiszen manapság el lehet végezni úgy a középiskolát Erdélyben, diplomát lehet szerezni úgy magyar szakon, hogy, aki nem figyel eléggé, könnyen el tud suhanni e fontos életmű fölött.

Olvasván ismerhetjük meg a munkáit. Így akár tovább is adhatjuk. Erről győzte meg a hallgatóságot dr. Sándor Krisztina publicista, politológus is, aki egy általa kedvelt írásrészletet olvasott fel a jelenlevőknek.

Az esemény házigazdája a Szabó Gyula Művelődési Otthon vezetője, Sándor Zsuzsanna könyvtáros, kulturális referens volt. A rendezvényen iránt népes közönség érdeklődött, jelen volt Szabó Gyula leánya, illetve néhány közeli rokona is.

Kapcsolódó

Szabó Gyula Emlékszoba és Turisztikai Iroda

– az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület tevékenységének köszönhetően és a fenntartó, Homoródalmás Község Önkormányzata együttműködési készségének köszönhetően ezt az értékes objektumot a 2022-es esztendő folyamán SICVLICVM-plakettel láthattuk el.

A friss felvételeket a Szerző készítette, az archív fotók pedig Szabó Gyula családi archívumából valók. 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb