Kovács András Ferenc, közismert becenevén KAF, Kossuth-díjas költő, szerkesztő, ma, 2023. decembert 30-án hajnalban elhunyt. Kiváltó költő és barát volt, aki sokat tudott, tudását szívesen adta tovább tanítványainak és pályatársainak. A lélek halhatatlanságáról ő most már mindent tud.
Taxival indultak haza Marosvásárhelyre, amikor útközben a költő rosszul lett. Gyorsan kórházba vitték, de már nem tudtak segíteni rajta.
Kovács András Ferenc Szatmárnémetiben született, 1959. július 17-én. 1984-ben magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett, majd 1984 és 1989 között Udvarhelyszéken – Szentábrahámon, Siménfalvan es Székelykeresztúron – tanított magyar nyelvet és irodalmat. A rendszerváltás után néhány hónapig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház aligazgatója, azaz a magyar társulat művészeti vezetőjeként tevékenykedett, ezt követően a Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője, 2007-től nyugdíjba vonulásáig pedig a lap főszerkesztője volt. Az úgynevezett negyedik Forrás-nemzedék vezéralakja, aki a kortárs magyar költészet legnagyobbjai között foglal helyet.
A költőt a világirodalmi rangú kortárs magyar líra képviselőjeként tartja számon a kritika, ,,a hagyomány és történetiség modern megjelenítőjeként, az európai költészeti örökség és az újító szellem találkozásának egyedülálló változataként” értékelik írásait. Versei szerteágazó kultúrtörténeti és művészeti utalásrendszerük miatt olykor felkészült, beavatott befogadót feltételeznek, de alapvető érzelmi és szellemi üzenetüket minden olvasó ember be tudja fogadni, aki olykor engedi magát beleveszni a végletekig kifinomult képrendszerbe, máskor meg hagyja, hogy magával ragadja őt a sodró erejű lírai beszéd.
A költőt a Látó szépirodalmi folyóirat saját halottjának tekinti. Temetéséről később gondoskodnak.
A Jóisten adjon örök nyugodalmat Neki!
A Marosvásárhelyi Rádió közlése nyomán
Kovács András Ferenc
Szeptember
Lódul a dombon a pára:
messze vonul valahára,
napsugarak tüze lobban
gyéren a szőke falombban.
Szél szava rétre hamargat,
futnak a felleges árnyak,
térdel a fűben a harmat:
harmata hajdani nyárnak.
Csörtet a reggeli csorda,
csöndbe közelget a pásztor,
botja lyukat nyom a porba:
légbe suhint vele párszor.
Harmata hajdani nyárnak:
térdel a fűben a harmat,
futnak a felleges árnyak,
szél szava rétre hamargat.
Gyéren a szőke falombban
napsugarak tüze lobban,
messze vonul valahára:
lódul a dombon a pára…
Egy hozzászólás