Élet-mód
-
SEBESTYÉN PÉTER szól a Kossuth Rádióban
Aranymosás, Mosott arany és Aranyfüst. Három kis kötet. Apró cetlikre lejegyzett történeteket, reflexiókat, gondolatokat, olykor humoros vagy ironikus elszólásokat gyűjtött…
Bővebben » -
Sándor-palota – SULYOK TAMÁS nem mond le – FRISSÍTVE! (3 x)
A köztársasági elnök – esküjéhez híven – a hatályos Alaptörvénynek megfelelően látja el feladatát, ahogyan egyébként a Kormány és az…
Bővebben » -
SZÉKELYUDVARHELY – Emlékkiállítás Siklodi Zsolt munkáiból
A szovátai képzőművészt és művészetszervezőt a Gyergyószárhegyi Művésztelep művészeti vezetőjeként, majd a Székelyföldi Grafikai Biennálé egyik kezdeményezőjeként, főszervezőjeként, kurátoraként ismerhettük…
Bővebben » -
Végső búcsút vettek SEBŐ FERENC népzenetudós-előadóművésztől
Családja, barátai, pályatársai, tisztelői vettek végső búcsút Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenekutatótól, zenésztől, a táncházmozgalom egyik elindítójától pénteken Budapesten, a Farkasréti…
Bővebben » -
Megjelent a MŰVELŐDÉS májusi száma
A Művelődés májusi lapszáma a 80. születésnapját ünneplő Szabó Zsoltot, a Művelődés egykori főszerkesztőjét köszönti. Az összeállításban egykori tanítványok, kollégák…
Bővebben » -
PARAJD – Az egy éve történt bányakatasztrófára emlékeznek
Két megemlékezést is tartanak pénteken Parajdon a bányakatasztrófa első évfordulóján. A Korond-patak beáramló vize 2025. május 29-én teljesen elöntötte a…
Bővebben » -
BÖGÖZ – Élmény, fotó, gasztronómia – Szeretettel vár a KINCSES PORTA
Izgalmas programmal vár a Kincses porta: fotókiállítás, zalai menüsor, látványfőzés, borkostoló, zene és jó hangulat. Az események 2026. május 30-án,…
Bővebben » -
15. KOLOZSVÁRI ÜNNEPI KÖNYVHÉT
Az erdélyi értékekre fókuszál és Kolozsvárt helyezi középpontba a június 25. és 28. között tartandó 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A…
Bővebben » -
ETÉD – Száll az ének szájról szájra….
Etéden 2026. május 29-én, pénteken szervezik meg a Száll az ének szájról szájra elnevezésű népdalversenyt, immár XVIII-ik alkalommal. A rendezvény…
Bővebben » -
SZEJKEI ÓRIÁS MAJÁLIS + GYERMEKNAP
„A Szejkei Óriásmajális igazi tartalmas kikapcsolódást ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Néhány héttel ezelőtt nehéz döntést kellett meghoznia a székelyudvarhelyi…
Bővebben »








