Bánja-e a székely? (14.3.) – Zetelaka – Zeteváralja és a „Filiák”

Ahhoz azonban, hogy megértsük és értelmezzük a pillanatnyi jelenségeket, amelyek visszahatnak a mindennapokra, további – társadalmi-gazdasági helyzetre vonatkozó – adatokat gyűjtöttünk. Ilyen megvilágítással is ráközelítünk most Zetelakára, de ezúttal inkább Zeteváralja és a másik négy beosztott kisebb település – Deság, Ivó, Küküllőmező és Sikaszó – kerül a vizsgálódás előterébe. Ahogyan a rendelkezésre álló lapfelület engedi. Ami most kimarad, azt majd egy következő részben, ha visszatérünk. A következő hetekben az udvarhelyszéki Hegyalja soron következő településeikre látogatunk el.

Néhány szociális és gazdasági jellegű vonatkozás

Minden udvarhelyszéki község építészeti képének alakulására igen erősen visszahat az, hogy az aktív lakosság mivel foglalkozik, milyen hatások érik, és a társadalmi-gazdasági tevékenységek folyamatában mekkora potenciállal rendelkezik, s azok mely gazdasági irányba vezetnek.

Egyértelművé vált, hogy napjainkban a mezőgazdaság itt már nem képezi a fő foglalkozási irányt, nem kizárólagos, az aktív korú polgárok jelentős része nem az önfenntartó és hagyományos parasztgazdaságokban tevékenykedik, hanem elmozdult a farmgazdaság, a különböző szolgáltatások végzése és az ipari, ezen belül jobbára a faipari termelés irányába. A székelyudvarhelyi gyárakba való ingázás is jelentős mértékben visszaszorult. A textilipari elbocsátásokról egyelőre nincsen zetelaki vonatkozású adatunk. Ebben az évben 1161 szarvasmarhát, 3340 juhot, 406 kecskét, 106 sertést, 4800 szárnyast, 120 méhcsaládot és 280 lovat tartanak nyilván községi szinten. Ugyanakkor 1951 személyautót, 345 12 tonnánál kisebb teljesítményű haszongépjárművet, 3 autóbuszt, 46 kamionszerelvényt, 25 közúti forgalomba bejegyzett és 427 helyi rendszámmal rendelkező traktort, földmunkagépet, rönkmozgatót és más erőgépet találunk a statisztikákban. Összehasonlításként említjük, hogy két évtizeddel ezelőtt 380 lovat tartottak, s ugyanakkor a traktorok száma mindössze 51 volt; ez idő alatt mintegy 30%-kal nőtt a szarvasmarha-állomány, a juhok száma pedig majdnem a duplájára emelkedett (1800 egyedet tartottak nyilván 2001-ben). Csökkent a gabonafélék és a burgonya termelése, jórészt legeltetik a területeket, illetve kaszálókként hasznosítják, ami egyrészt a szakosodással, illetve a nagyvadak szaporodásával és állandó jelenlétével magyarázható.

Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy községi szinten a több mint 700 ágyas vendégszállás-kapacitás napjainkban már nem korlátozódik az épített objektumokra, hanem – főként – az öt beosztott településen akár több hektáros területen üzemeltetnek egy-egy vállalkozást, amelyeket kiegészítenek és folyamatosan bővítenek olyan – sportolásra, kikapcsolódásra alkalmas – terekkel, amelyek túllépnek a kezdetleges vendéglátási szinten és növelik a hely négy évszakos turistamegtartó képességét.

Létezik olyan aktív réteg is, amely egyrészt képzettsége révén, másrészt pedig szociális helyzetkényszerből külföldön vállal munkát. A mintegy fél ezres helyi cigány közösség tagjainak jelentős része szintén ezt a lehetőséget választja. A külföldön dolgozó szülőket érinti a bejelentési kötelezettség, így az önkormányzat szociális irodája szerint meghaladja a 220-at az itthon maradó szülőkre vagy nagyszülőkre bízott kiskorúak száma. A szülők közül sokan évi két, de akár nyolc-kilenc hónapig is távol vannak. Ebben a kontingensben 30 körüli az 1-2 éves korosztályhoz tartozó kisgyerek, aki hónapokig kénytelen nélkülözni szülei gondoskodását.

A vendégmunkások állandóan változó, képlékeny, de mindenképp több száz fős rétegét azért említjük itt külön, mert számuk jelentős arányt képez, és igencsak számottevő az a hatás is, amely éri őket és befolyásolja a családi építkezések, az otthonteremtés formakincsének alakítását.

Zeteváralja – stílusosan alakuló vendéglátó falu

Amennyiben felidézzük azokat a benyomásokat, amelyek itt értek minket az elmúlt években, évtizedekben, ha egy-két-három évtizedes fotókat veszünk elő, akkor jól körvonalazódik az az organikus fejlődés, amely részben önkormányzati odafigyelés jóvoltából, részben pedig a helyi lakosok és a bebírók ízlése nyomán tárgyiasult. Előtte azonban tettünk most egy kitérőt Deság felé, ahol megnyugtatott a táj szépsége. Bár tanya jellegű volt korábban, Zetelaka külső „félutcájaként” emlegették, ma már kisebb üdülőfalunak számít, és ami külön öröm, megjelent egy „idementett” máréfalvi székelykapu, amely – bár restaurálásra vár – szépen betölti eredeti hivatását az új helyen.

A három községtábla között, fel a gát felé, majd Ivó irányában, keresztül-kasul jártuk be Zeteváralját. Szembeötlő, hogy a központi részen, a templom környezetében mindjárt észleltük a legújabb felújítások nyomát. Mátyás Gábor, a falu első plébánosa 1985 óta szolgál itt. Előtte öt évig a községközpontban volt segédlelkész, aztán úgy érkezett e felsőbb stációhoz, mint „alapító atya”. Nagy öröm és nagy feladat ilyen munkát vállalni, és csak felelősséggel, maximalista szemlélettel kell és lehet elvégezni. A tisztelendő úr a helyi közösség és a kezdetleges helyi imaház mellé, kapott még két filiát, Ivót és Sikaszót, de egy időre az egyébként Gyergyóújfaluhoz közelebb eső Libánt is hozzá csatolták.

Akármilyen nehéz volt a helyzet a nyolcvanas évek második felében, új templomot épített, amely csodák-csodájára viszonylag gyorsan elkészült és „fennmaradási engedélyt” kapott az akkori hatóságoktól. Aztán a filiákban is. Külön kiemelendő, hogy mind a három, ma is „nála levő” közösséggel bővítette és felújította a templomokat. Építő papnak is titulálják. Joggal. Mivel a kilencvenes évek elején egyre sűrűbben kezdtek vendégek érkezni, „kényszerűségből” fejlesztette a plébánia épületét, mígnem aztán kialakult az Alleluja Panzió (1998), amely három éve szintén további átépítésre-renoválásra szorult.

Mivel az egyházi ingatlanban soha nem volt elég a rendelkezésre álló kapacitás, kénytelen volt „átpasszolni” olykor híveinek az érkezőket. És biztatta a helyieket, hogy vállalják maguk is a vendégfogadást, hogy tanuljanak bele ebbe a szakmába. Ily módon vált az idegenforgalom helyi motorjává a plébános úr, aki – amikor teheti – ma is részt vesz a vendégek ellátásában. Nyilván azért, mert van hozzá affinitása, létezik a személyiségének egy jó házigazdai „leágazása”.

Kapcsolódó: A VENDÉGVÁRÓ PAP MOSOLYA

A Zétavár Panzió és Kemping tulajdonosa, Szőke Domokos 2004-ben indította vállalkozását. Ő is „bebíró”, Székelyudvarhelyről érkezett. Telket vásárolt a Nagyküküllő partján, a falu alsó felében, a folyó bal oldalán. Jó érzékkel, kiváló ízléssel látott hozzá az építkezéshez. Jakab Csabát, a Farkaslakáról elszármazott építészt kérte fel annak idején a tervezésre, aki olyan épületegyüttest álmodott ide, amilyet az akkor kezdő vállalkozó önerőből nem tudott volna megvalósítani. Egy szerényebb változat készült el, de így is őrzi az eredeti motívumokat. Az évek során az üzemeltetőnek sikerült további telkeket vásárolnia a közelben, parkolót, kempinghelyet, sportpályát alakított ki. Jól illeszkedő, példaértékű és frekventált vendéglátóhely jött itt létre, ahol ma 21 szoba, 66 férőhely áll rendelkezésre. A mostani járványügyi helyzetben ugyan fél kapacitással üzemel, de a tulajdonos ezzel is elégedett, hiszen ennyi elég az önfenntartásra és az alkalmazottak bérezésére.

Jól érzékelhető, hogy az aktuális fejlesztések is megfelelő irányban zajlanak. Nem kizárólag a műút környezetében építkeznek, hanem igyekeznek mindig kihasználni a terep adottságait. Jól átgondolt tervek alapján, helyi anyagokból, illő formákkal fogalmazódnak meg az újabb épületek. Megfigyelhető helyenként, hogy azok a családok is kiváló ízléssel alakítják portájukat, amelyek nem foglalkoznak vendéglátással, illetve a gazdálkodás mellett, csak mellékesen adnak ki időnként egy-két szobát. Ily módon megmarad a múlt század hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek népi építészetének a hangulata is, amely kiegészül a 21. században jelentkező igényekkel és elvárásokkal. Itt nincsenek százéves vagy annál öregebb házak. Ezen a viszonylag új településen megfogalmazódni látszik az udvarhelyszéki üdülőfalu archetípusa, amely sikeresen mutatja fel javainkat, s úgy kerül be a turizmus vérkeringésébe, hogy képes értékesíteni a természeti adottságokat, de sikerrel igazodik a változó igényekhez, még ebben a járványtól terhes időszakban is.

Ivó is karakteres – fűrészüzemmel, lovardával, vadasparkkal

Van ugyan központja, de azt nem úgy lehet elképzelni, mint egy hagyományos faluban, ahol egymásba torkollnak az utcák, és mindkét oldalon szabályos porták sorakoznak. Megmaradt a laza, tanyás településszerkezet, általában a lakóház és a gazdasági épületek körött helyezkednek el a birtokok, és legelőként-kaszálóként, illetve szerényebb mértékben növénytermesztés céljaira hasznosul a terület, de a zord, vagy inkább szeszélyes éghajlat és a vadak miatt mára már az árpa, a zab és a burgonya termesztését is minimálisra csökkentették itt is. Az állattartás és a fafeldolgozás a jellemző foglalkozás. Újabban a vendéglátás. Az üresen maradt tanyákat többnyire városiak – hazaiak és külföldiek – vásárolták meg. Egyrészt nem kereskedelmi jellegű családi üdülőket látni, illetve másrészt szép számban találunk panziókat és kulcsosházakat is. A rendszerváltozást követően itt is markánsan megjelent vállalkozási formaként a vendéglátás, a programturizmus, a táboroztatás, de meghonosodtak az egyéni rekreációs és sporttevékenységek formái is.

A vízifűrész felújításával és továbbgondolásával a helyi önkormányzat létrehozott ugyan egy látogatható épületet itt, de ugyanakkor példával szolgált arra is, ahogyan – székelyföldi kötődésű építészek bevonásával – érdemes lenne a harmadik évezred elején építkezni.

Sokszor elgondolkodik az ember azon, hogy minek volt köszönhető annak idején Kós Károly és a „fiatalok” sikere? Mivel magyarázható, hogy egy huszonéves fiatalember, gyakorlatilag még diákként bekerül a jeles és sokat foglalkoztatott építészek körébe? Miért van az, hogy Kós formavilága, anyaghasználata, puritanizmusa alig néhány év alatt elterjedt és szárba – falakba, mintaértékű házakba, a mai napig működő intézményi székhelyekbe, szakrális épületekbe – szökkent Kárpát-medence szerte? Nyilvánvaló, hogy sokat számított a zsenialitása, illetve az is, hogy állami szinten is megvolt az ilyen irányú igény, és az akkori Magyarország szeretett, tudott, és akart is építkezni. Napjaink Székelyföldjén ma az utódállami akarat nem nyilvánul meg ilyen szinten. Az Európai Unió forrásai sem mindig alkalmasak a valóban helyi érték létrehozására. A több szinten is ellenünk dolgozó vektorok mellett azonban az a lenne a célravezető, ha – bár itt-ott – képesek lennénk az épületek és a tájak belakása által, hitelesen üzenni magunkról, hiszen itt vagyunk, és mi vagyunk.

Ivóban is – szerencsére – több jól sikerült építményt láthatunk. Nem kívánjuk itt felsorolni őket, viszont érdemes az egyik legjelentősebb táj- és településformáló tényezőt említeni, az Ivói Vadasparkot, amely a maga 320 hektáros kiterjedésével messze a legjelentősebb. Ennek immár országos és nemzetközi híre van. A tulajdonosnak azonban az utóbbi tíz esztendőben jelentkezett egy újabb szenvedélye. Az izlandi lovak.

Olyan jól sikerült a behozott állomány alkalmazkodása, hogy ez a tevékenység felülírta a nyomdaipart, amelyben az ötletgazda, Albert András korábban évtizedekig tevékenykedett. Ma már főfoglalkozásként űzi a lovassportot, menedzseli és részt vesz személyesen a lovarda üzemeltetésében. Ez a vállalkozása, az ELK FARM Kft. múlt év novemberében „hozta tető alá” – saját költségen és jelentős magyar állami támogatással – Udvarhelyszék első fedett lovardáját. Az impozáns, 56 x 22 m kiterjedésű, irodahelyiségeket, öltözőt, zuhanyzót, mellékhelyiségeket, kávézót, lelátót magába foglaló épületet a csíkszeredai Architectura Kft. tervei alapján készíthették el. A benne levő pályát minden évszakban és bármilyen időjárási viszonyok közt lehet lovagolásra használni. És egy ráadás: a lovassportot a járvány nem tépázta meg, hiszen – szerencsére – a hátasok nem kapják el a kórt, a sportolók pedig egyénileg, biztonságos távolságban egymástól, természetes környezetben, a szabad levegőn járhatják be szervezett túrákon a kijelölt útvonalakat, illetve gyakorolhatják fedél alatt is a lovaglást.

Ez alkalommal Sikaszót, Küküllőmezőt csak érintettük. Nem mélyültünk el a táj és az épületek szépségében. Nem vizslattuk tovább a lehetőségeket sem. Megnyugtatott, hogy ott is sokfelé láttunk zajló építkezéseket, felújításokat.

Családi és idegenforgalmi rendeltetésű fejlesztések ezek, vegyesen, de többnyire azt jelzik, hogy megnyugtatóan gondos kezekben van a hely, olyanfajta ízlésvilág formálódik, amely kialakítja a tanyás szerkezetű üdülőhely arculatát. Tanyavilágban építkezi többlet-felelősség, hiszen a szép nagyon messziről világit. De az elnagyolt, az elhagyott, az illetlen építmény is virít. Igencsak bántóan.

Címképen az ivói Erzsébet-tábor – Nagy Attila felvétele

Simó Márton