Élet-módSzékelyföld

IV. Regejáró Énlakán – Frissítve!

Összművészeti fesztivál

Ez a programsorozat jórészt annak kösztönhető, hogy néhány évvel ezelőtt Heinzinger Miklós, a Misztrál együttes frontembere házat vásárolt Énlakán. Mika, ahogy a művészt barátai ismerik, mindig igyekszik beilleszkedni abba a környezetbe, ahol él, és alkalmazkodva a hely szelleméhez, próbál hozzájárulni a helyi hagyományok őrzéséhez, illetve konstruktív módon próbál hozzájárulni új kezdeményezések meghonosításához. Hasonlóképpen történt ez Énlakán is.

Megismerkedett a helyiekkel, elfogadtatta magát, majd hamarosan hozzálátott a Regejáró nevet viselő fesztiváljellegű, összművészeti fesztiválok szervezéséhez. Barátai és tisztelői, a rokonlelkek álltak mellé, és hamarosan sikerült – úgy az előadók, mint közönségvonzás terén – sajátos hangulatú találkozókat tető és a csillagos ég alá idevonzania.

A műsorszámok egy része a kultúrházban, más része pedig a mellette levő kertben zajlik, ha kedvez az időjárás. Idén örvendezhettünk a kellemes időjárásnak, így három napon ki-ki jól érezhette magát, ha ellátogatott Énlakára ezen a hétvégén, szeptember 3. és 5 között.

Kik jönnek el ilyenkor Énlakára? Főleg fiatal és középkorú családok, székelyföldiek, erdélyiek és magyarországiak, akiket összeköt a jó zene és a tánc szeretete, akik érdeklődéssel fordulnak a falu irányába, és életüket, a jövőjüket is a falu-város, múlt-jelen-jövő szerves szimbiózisában, magyarként képzelik el.

Az előadásokról

Pénteken áldáskéréssel nyitottak, ezt követően népmeséket adtak elő, majd Tóbisz T. Tamás Arany János verseiből készült összeállítás hangzott el. A Kollár-Klemenz Kamarazenekart (Magyarország) először hallhattuk ebben a felállásban, ezt követően pedig a Sajba (a Misztrál tagjaiból összeálló alkalmi formáció – Verőce, Magyarország) Tábor Tűzkör hangulatos élőzenés, hajnalig tartó koncertje következett.

Szombaton a Mozsikácska (Sepsiszentgyörgy) délelőtt 10 órakor kezdődő fellépésével indítottak. Majd a „klasszikus” Misztrál (Verőce-Budapest) következett. Ebéd után sorra került a „tiszteletbeli székely” címek átadása. Meg lehetett tekinteni Czire Alpár és Török Máté (Székelykeresztúr)  fotókiállítását, aztán Csordás Patrécia „hangfürdője”, majd Csomortáni Gál László Természet-Művészet, dr. Pottyondi Ákos „Fűben-fában orvosság, avagy használd mire, az való” előadásai, a Gajtán fellépese került sorra. Este 8 órától Tolcsvay Béla (Budapest), majd a Misztrál kivilágos-kivirradattig tartó örömzenélése következett.

Vasárnap ünnepi istentisztelet és hálaadás zárta a három napon át zajló fesztivált.


Felvételeink pénteken készültek.

Fotó: Simó Márton


Írásunk a továbbiakban frissül! 

Fotó: Nagyálmos Ildikó

Tiszteletbeli Székely címet kaptak a Misztrál együttes tagjai

Tiszteletbeli Székelyeket avattak szombat délben az énlaki Népi Mesterségek Múzeumának udvarán. Az eseményt ugyan a Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezte, mégis szervesen kapcsolódott a hétvégi, negyedik alkalommal megszervezett Regejáró Énlaka rendezvényhez.

A Tiszteletbeli Székely cím adományozási programfelelőse, Orbán Balázs köszöntötte az énlaki tájház udvarán a kitüntetett Misztrál együttes tagjait és Tolcsvay Béla zenész-énekest, Szentgyörgyvölgyi Gábort, Budapest Belváros-Lipótváros, V. kerületi önkormányzatának képviselőjét, illetve a Regejáró Énlaka rendezvény vendégeit… Tovább

Nagyálmos Ildikó

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb