PublicisztikaSzékelyföld

Európa építi a Székelyföldet? Vagy lebontja?

Simó Márton publicisztikája

Kétségtelen, hogy rengeteg haszna van annak, hogy lassan-lassan másfél évtizede teljes jogú tagjai vagyunk az Európai Uniónak és élvezhetjük az azzal járó előnyöket. Illetve a hátrányokat is. Mert az ideáramló euró-milliárdok, a tudás, a nagy nyitottság mellett, azokon túl, bizony, léteznek hátulütői is ennek az állapotnak.

Az élet nagy gondjaiban, az általános létkérdések térfelén, mint a születés és a halál, mint az egészség és a betegség, nem lehetnek, nincsenek különbségek. Ha azt vesszük, akkor úgy a keleti, mint a nyugati tartományokban és a társult országokban is, egyformán jól vagyunk. Egy ideig. Viszont a végességre nincs orvosság. És az sem biztos, hogy kellene.

Azt tartom, hogy a földi élet múlandóságára kódoltan élünk. Így kell itt lennünk egy ideig. És így a jó. Mert másképp nem lehet. Mind erősítgetik az öntelt materialisták, hogy elvileg oda jutottunk a nagy tudományunkkal, hogy gyakorlatilag minden összetevőnk kicserélhető. Pénz, hozzáállás kérdése, és mehetünk valamiféle szervizbe, ahol nyomtatnak nekünk szerveket, ha kell, kicserélik elkopott ízületeinket, csontjainkat. Pénzért minden megoldható. Akár az arccsere is.

Úgy gondolom, hogy amennyiben eléggé körültekintők vagyunk, s idejekorán gondoskodunk a megfelelő dokumentációról, hogy milyenek voltunk/ vagyunk fénykorunkban, akkor reprodukálható lesz később minden porcikánk. De az is lehet, hogy megteszi helyettünk valaki más, csak éppen ki kell váltanunk valamilyen formában a szükséges adatsort…

Ezzel megint visszakanyarodtunk a pénzhez. Minden anyagi helyzetünktől válik függővé a végén, ebben a szép és új (utó)világban. Arról viszont egy szó nem esik, hogy mi történik akkor, ha a „megmentett” és a végességben meghosszabbított emberek mit éreznek majd akkor, ha nem találják azokat az élményeket, azokat a konfliktushelyzeteket, amelyeket „rendes” és „rongyos” életükben, a normális földi pálya során megszokhattak? Vajon mi lesz? Vajon milyen lesz? Mert jelenlétünk által szocializálódunk. Mert születésünk révén beilleszkedünk. Adott a miliő, adott a rokoni és ismerősi környezet. Milyen lenne az életem, ha – tegyük fel – a sok „szervizelés” és „pótalkatrész-nyomtatás” során annyira „meghosszabbodom” az időben, hogy megérem azt, amikor tulajdonképpen már nem is létezünk? Mint kisebbség. Mint erdélyi magyarság. Mint vidéki társadalom.

Úgy látom, hogy a folyamatos modernizálódás hatására arrafelé tartunk, hogy analóg világunkban szép lassan megszűnik minden, ami anno élvezetessé tette az ittlétünket. Az anyagi és jóléti biztonság oda vezet, hogy egy érzések, szenvedélyek, hitek és remények nélküli világot építsünk. Hogyha mindenre van szubvenció, akkor kiküszöbölhető a kockázati tényezők jelentős része, s nekünk csupán az a feladatunk, hogy ténferegjünk abban a hatalmas hipermarketben, amely az EU maga. És bármit leemelhetünk a polcról. Bármikor. Mintha minden csupa élvezet lenne.

A fantázia és az örökös kihívásokra adott válaszaink válnak fölöslegessé ebben a nagy biztonságtudatban. Még a koronavírus-járvány sem volt képes arra, hogy megváltoztassa a mentalitást. Csupán megtörte kissé a lendület ívét, hogy aztán ismét felülkerekedjék csökött mivoltunk nagyszerűsége. Önmagunk és mások nagy ámítássorozata, a nagy show, hogy jól van ez így. Holott egyáltalán nem igaz. Mégiscsak legjobb lenne a „saját időnkben”, a „saját helyen”, a „saját faluban”, a „saját városban” lennünk. A „saját földön”. Mert legyen bármennyire szegény és szerény, mégiscsak az a miénk. Európa egy másik, egy mű-világ felé nyit és irányit. Ezért félek attól, hogy lebontja az életünket és a nagymellényű ígéretek tárháza által végleg elbolondít.

Fotó: Jelenbolajovobe.hu

Állítólag már előfordult jövőt firtató látnokoknál, hogy eszmefuttatásaik által, a holnapokból visszavetített „felvételeken” sikerült „meghallgatniuk” pár gondolatfoszlányt, és azokat közzé is tették. Az általunk létrehozott mesterséges intelligenciával felszerelt lények arról beszélgetnek közben, hogy ezek az „izék”, ezek a „szerencsétlen flótások”, mármint az értelmesebb hominidák, ezek az emberizinkek tulajdonképpen életképtelenek, fel kell készülni arra, hogy mihamarabb átvegyük tőlük az irányítók szerepét.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb