PublicisztikaRomániaSzékelyföld

Emberek és címerállatok

Simó Márton jegyzete

Vajon meddig tart ez a mostani korban divatos aberráció? Vajon tisztában van-e az a civil szervezet, amelyik felvisított, hogy fáj neki a szablyára húzott medvefej látványa a székely anyaváros címerében? Kvázi állatot védene, de egy fél szót sem pazarol arra, hogy embervédelmet is tartalmazzon az a sor aggodalom, amellyel döngeti az igazságszolgáltatás kapuit. Hiszen látni, hogy ott egy átdöfött szív is. Stlizilált. Akár emberi is lehet.

Gyakorlatilag úgy néz ki, s valakik azt szeretnék, hogy vádat emeljenek, vagy legalábbis gyanút támasszanak mindenki ellen, aki a kezdeményezőktől, a helyi polgároktól és a történelmi hűséget – a kontinuitást (!) – képviselő városi tanácstól az illetékes minisztériumig, a miniszterelnökig részt vett ebben a cselekedetsorban, hogy címere legyen Székelyudvarhelynek. Már-már ’bűntényt’ írtam, de azt hiszem, hogy ez egy kicsit erős kifejezés.

A Tulceára bejegyzett feljelentő civil szervezet számos állatvédő programot szervezett az évek során, befolyásos és jólszituált személyek a tisztségviselői – holdudvarában, szimpatizánsai körében művészek, üzletemberek, korábbi miniszterek egyaránt felbukkannak -, akiket azonban másutt viselt ügyeik kapcsán ismerhet a romániai médiafogyasztó. A beadványban szereplő címer nem az a címer – az ilyen kezdeményezéseket jobb helyeken – formai hibákra történő hivatkozásal – vissza szokták utasítani

A civilekben van, lehet némi hátsó szándék. Feltételezhető, hogy elsősorban etnikai alapon sérti a szemüket az a bizonyos medvefej…

Nem sorolom, megtették bizonyára sokan a napokban, elvégezték a számvetést, hogy hány erdélyi és székelyföldi település – legmagasabb szinteken – jóváhagyott címerében szerepelnek döglött állatok. Vagy testrészek. Megnyugtatóan sok. Tegyük hozzá gyorsan, hogy a másik térfélen is. Moldvában ugyancsak találni ilyeneket. Ott a bölényfej, mint trófea a régi címerükben… És számunkra ez jó, mert itt egy hatalmas bili képes kiborulni. Sok fekáliával.

A székely anyaváros aktuális címere – ez a hivatalos

Nézzük csak: a capitoliumi farkas, amely ókori ugyan, de a reneszánsz idején odabiggyesztették alája Romulust és Remust. A ‘szopacsokat’, ahogy eléggé el nem ítélhető módon jegyzi meg rájuk vonatkozóan olykor a székely. Romulus volt a nyerő, ő lett a menőbb, mert a hagyomány szerint úgy vált Róma alapítójává és első királyává, hogy előbb kifasírozta fivérét. Megnyuvasztotta? Szakadékba lökte? Leszúrta? A halálnemet nem tudni pontosan, hiszen a történelmi ködbe vész. Ha nem történik meg ez a (legendai) merénylet, akkor tán Remia lehetne az Örök Város neve eme hét dombon. Akár. Csakhogy mindez nem több holmi fantáziaterméknél, de azért piedesztálra emelhető egy majdani/ potenciális gyilkos. Nem beszélve arról, hogy hiányos öltözékben. És olyan táplálkozási pózban, amely eléggé ízléstelen. Az is alááshatná e szobor kópiáinak a létjogosultságát, hogy egyiket-másikat egy kivégzett diktátor, Mussolini osztogatta anno. A kolozsvári farkasról írta pár éve egy kiváló román értelmiségi, hogy – minekutána sokszor szégyellték és költöztették – jobb lenne, ha kerekekre szerelnék, és időnként körbe-körbe huzigálnák madzagon, vagy be egy raktárba, hadd lehessen megvédeni a változó konjunktúrákban ezt az egyébként kiváló műalkotást. És a környezetét.

Ha már farkas és állatvédelem… A bajt a gyökerénél kell kiirtani kedves feljelentők! Állítólag a dákok is farkasfejes zászlókat lobogtattak elrettentendő az ellenséget. Eredetileg nem zászló, hanem kipreparált igazi farkaskoponya, amelyben az áramló levegő adott ki félelmetes hangokat. Változó sikerrel, hiszen a nagy ellenféllel, a rómaiakkal szemben az elrettentésnek ez a formája nem sokat ért. És ezt a farkast is előszeretettel ábrázolják heraldikusan… Bár csak annyit ért végül, mint holt lovon a patkó, a római haditechnikai és az emberfölény ellenében. De ezt se nagyon emlegessük, mert megint döglött állat szivárog be itt a sorok közé!… És különben is: előfordulhat, hogy állatvédelmi okokból kifolyólag az igavonó- és sport-lovak házi tartása, hasznosítása, megvasalása is tilos lesz, és minden lóval zajló elképzelésünk áttevődik a szimulációk kiberterébe. A lovak meg boldogan futkorásznak, ott legelésznek az örök (vadász)mezőkön, szabadon, míg élnek, s míg meg nem halnak.

A rosszindulatú feljelentő azonban elkövetett egy otromba mulasztást. Tényleg. És ez a legfelsőbb hivatal korifeusainak sem szúrt szemet! Még. De előbb, vagy utóbb igen. Előbukhat majd. Bocsánat a kifejezésért, hogy szemet szúrt… Embervédelmi megfontolásból kérdem: miért nem tűnt fel senkinek az a stilizált (emberi) szív, amelyet ugyancsak átdöfött az a fránya szabja az udvarhelyszéki municípium címerében? És hány ilyen szív lehet további helyeken?!

Ha elkezdünk ilyenformán civil elefántokként jönni-menni a sokezeréves kultúra porcelán-memória-lerakatában, vajon mi marad az utókorra? Mi megy belőlünk és a lényegből át tova, ha elhal velünk együtt a net? Homályos információk, amelyekből mintha annyi látszana, hogy valami csökött, emberszabású lények tapodták a helyet, itt, Remia dombjain, mely szerencsésebb körülmények közepette, akár lehetett volna akár Róma is. Utólag azonban mindegy. Csak torz, töredékes valami volt, és alig-alig értelmezhető, amit az omikron korából egykor majd a régész kiolvas.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb