EgyházÉpítészetKultúraSzékelyföld

Felsősófalva – Újjáépül az Otthon

Tűzvész utáni megújulás

A felsősófalvi református egyházközség Gyülekezeti Otthona a millenniumi ünnepségek tiszteletére épült, a múlt századforduló körül vették használatba a helyiek. A nagyméretű faépület impozáns tornácával az idők folyamán a kántortanítók otthonaként szolgált, majd szükségmegoldásként felekezeti iskola is működött benne. A világháború után elkobozták, a kollektívgazdaság irodáit alakították ki be benne, majd seprűkötő műhelyt, pincéjében műtrágyát és gyomirtót tároltak itt…

A kántori lak 1901-ben – a fotó eredetije a Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteményében található

A szétvert, beszakadt padlójú épületet közmunkával újította meg és tette használhatóvá a gyülekezet a rendszerváltozást követően a kilencvenes évek elején: a presbitérium tagjai, lányok, asszonyok, fiatalok dolgoztak rajta nagy lelkesedéssel.

Rövidzárlat miatt tűz ütött ki a felsősófalvi református gyülekezeti otthonban 2022. május 12-én éjszaka. A régi faépület percek alatt a tűz martalékává vált. A szakemberek megállapították, hogy csak az alap maradhat MEG, teljes újjáépítésre van szükség – Fotó: Felsősófalvi Református Egyházközség

A Ház nyáron táboroknak, képzéseknek adott helyet, télen a gyülekezet sokszínű tevékenysége folyt benne, a zenetanulástól, vallásórától a bibliaórákig és gyűlésekig. A 120 éves kemény szolgálat után a szépen karbantartott, szívünknek oly kedves épület egy  kivédhetetlen tűztől pár óra alatt 2023. május 13-án kiégett és rommá változott.

A református templom, a volt kántori és azok környezete

Mire előkészíthettük az újraépítés terveit és az előzetes költségvetéseket, az orosz-ukrán háború miatt megszűntek a nagyobb pályázati lehetőségek. Magunkra maradtunk. Számos gyülekezet, magánszemély, ismerős gyűjtött egy-egy perselypénznyi segélyt, adományozott kisebb nagyobb összegeket. A hívek közül, akiket szívük indított, sokan adakoztak. A polgármesteri hivatal 50 ezer lejt adott. Egy kis gyülekezeti tartalékunk is volt: ezzel nekifogtunk az újraépítésnek, de úgy, hogy az összköltség egyharmada állt rendelkezésünkre.

Mintegy csodaként épül nap mint nap az új Otthon. Isten segedelmével ebben a hónapban cserép alá kerül a pirosba felhúzott épület. Sokan az ügy mellé álltak, helybeliek, környékbéliek. Ősszel leállunk, de bízunk benne, hogy Isten jövőre is megsegít. És a hű emberek.

Aki segíteni, adományozni szeretne, írjon a tiszteletes58@gmail.com villámposta címre, vagy hívjon a (+4) 0730-190065.

Szász Tibor András
Felsősófalva református lelkésze

A külön meg nem jelölt felvételeket Farkas Antal készítette 2023 augusztusában

Szász Tibor András

Ima a virágcsokor felhelyezésekor

Istenem, ha lenézel az égből
kis Székelyföld kellős közepére,
hol sok száz éve áll büszke templomod
lásd meg, hű néped élve él!

Ha békés házát gazul lerontja
idő, tűz, víz vagy szélvihar,
közös hajlékát ármány elorozza,
újat építeni szerszámot ragad.

Csak te vagy felettünk, itt lenn csak két kezünk,
s a testvéri szív, ki tudja, mi a baj,
Megfeledkezhetnek rólunk nagy sokan,
nem búsulunk, mert Te velünk vagy.

Emlékezz, Isten, azokra kik buzgók,
s a többieket is észbe tartsd!
Mi, napjaink nyűgét elfelejtve
építünk új házat, szántunk új ugart !

Felsősófalva, 2023. szeptember 19.

Fotó: Szász Tibor András

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb