Székelyudvarhely – Gondnok-presbiteri és nőszövetségi konferenciát tartottak a Belvárosi Unitárius Egyházközség szervezésében

Az evangéliumokban több helyen olvasunk arról, hogy Jézus tanítványokat választ, hív el az Isten szolgálatára. Ők lesznek a tanítványai, később az apostolok, akik az életüket is feláldozzák a hitükért. Megjárják az élet mélységeit és magasságait, félelemmel telnek el, megfutamodnak és visszatérnek. S bár életük magán hordozza koruk szokásait és hitvilágát, egy valamiben mégis mások, mint a korukban élő személyek. Elmélyülnek a jézusi tanításban, s halála után már semmi nem tudja megrémíteni. Ha kell, még a halált is vállalják, s örömmel végzik küldetésüket.

Tehetne-e többet, jobbat és igazabbat a mai egyház annál, amiről már bizonyságot tettek a tanítványok és az első keresztények? Nem hiszem. Csak ma is be kell állnunk a Jézust követők sorába, s tanításai alapján, úgy kell dicsőítenünk, imádnunk az Istent, ahogyan a mi unitárius őseink is tették több mint 450 éven keresztül itt a Kárpát medencében.

Nagyon sok alkalommal érzem, hogy a forma adott, és tartalommal mi tölthetjük meg azokat a kereteket, melyekben megpihen, feltöltődik ma is az emberi lélek.

Évekkel ezelőtt az egyik gondnok-presbiteri értekezlet alkalmával felmerült az ötlet, hogy évente ne csak egyszer, hanem minden év őszén keressünk egy alkalmat, amikor találkoznak a gyülekezetek világi vezetői. Ebben segített nekik az egyházköri vezetés, hogy a közösségi kihívásokra megoldást találjanak. Sokan úgy gondolták ez csak egy szalmaláng lesz, s még a hamu sem marad meg utána. Mások kíváncsian figyelték, hogy a világiak képzése, egyházi életbe való mélyebb bevonása hova fog vezetni? Talán olyanok is voltak, akik egyenesen ártalmasnak tartották a világiakkal való ilyen irányú szövetkezést!

Közben kerestük azon egyházközségek vezetőivel a kapcsolatot, akik hasonló gondokkal, nehézségekkel küzdenek. Így sikerült találkoznunk a székelykeresztúri gyülekezet vezetőivel még 2019-ben. Az ötletet, szervezés követett, s ennek a folyamatnak a részeként is tartottuk meg Zeteváralján 2022. október 6-9 között a gondnok-presbiteri és nőszövetségi konferenciát.

Most 36 nőtestvérünk volt velünk Zeteváralján a székelyudvarhelyi belvárosi gyülekezetből, akik a Kinda Kinga vezetésével érkező székelymuzsnai nők élményeit hallgatták meg. Az ügyes női kezek, őszi díszeket is készítettek. Majd az esti vacsora után népdalok éneklésével és tanulásával folytattuk együttlétünket. Pénteken délelőtt két témában mélyültünk el a Szentírás tanulmányozásában, melyet jómagam készítettem elő, Nők a Bibliában és teremtéstörténetek, mítoszok és legendák témában.

Konferenciánknak két szakmailag elismert meghívottja is volt dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember és dr. Czire Szabolcs teológiai tanár személyében. Konferenciánk eme részére öt gyülekezetből érkeztek közösségi vezetők, a marosvásárhely-kövesdombi (12 személy), a székelykeresztúri (18 személy), a kénosi (2 személy), a szentegyházi (2 személy) és a székelyudvarhelyi belvárosi egyházközségekből (22 személy).

Dr. Ferenczi Enikő csoportos foglalkozásokkal, dr. Czire Szabolcs a gyülekezetépítés alapjaival és a kommunikációs stratégia felvázolásával tette gazdagabbá konferenciánkat.

Alapvető kihívás minden kisebb-nagyobb gyülekezet számára, hogy miként tudjuk megszólítani közösségünk tagjait? S hogyan tudjuk ösztönözni, bevonni őket a közösségi életbe? Megfelelően kommunikálunk- e? Eljut-e a gyülekezet tagjaihoz, vagy akár a szűkebb társadalomhoz, a mi csodálatosan szép hitvilágunk.

Úgy érzem, a gyülekezeti tagok által adott vallomásokból azt derült ki, hogy szeretnek együtt lenni. Közösen keresni az egyházközség kérdéseire a válaszokat. S hitük segíti őket nemcsak a közösségi, hanem személyes életükben is.

Én személyesen elutasítom azt a vádat, hogy a mai embernek nincs szüksége az Istenre, és hogy vallástalan, erkölcstelen életet él. Sokkal inkább vallom, egy nagy kihívás nehezedik gyülekezetünk vezetőinek a vállaira, mely az Isten világának személyessé tételében áll. Kopognunk kell a lelkek kapuján és ajtaján, bebocsátást kell kérnünk! Ma is az öröm üzenetről kell beszélnünk, ami megváltoztatja az életünket. Közösségeink tagjait be kell kapcsolnunk a gyülekezet életébe. Éreztetnünk kell, nekik itt van a helyük, és Isten ma is megbíz mindannyiunkat egy-egy feladat elvégzésével. Ezt pedig nemcsak tudással, hanem személyes életpéldával, családjaink vallásosságával, és a hivatás mélységes megélésével, az elkötelezettséggel tudjuk megvalósítani.

Tény az szinte mindenhol, hogy kevesen járnak, vagy nem elegen az istentiszteleteinkre. De tőlünk is függ, hogy miként tudjuk magunkat és híveinket ráhangolni az Isten szeretetére. Meg vagyok győződve arról, hogy bizonyságtevéseink által, melyet nemcsak a lelkész és a családja, hanem a gyülekezet vezetői főleg, de minden egyes tagja is megél, egyre jobban elmélyíti, ráhangolja az emberek életét az isteni világra.

A kiscsoportos foglalkozások egyikén, ahol az összes meghívott közösségből voltak képviselők, azt a megbízást kaptuk, hogy dolgozzunk ki egy programot, amit meg is tudunk valósítani. Hiszem, azokat a gondolatokat mindenki haza vitte magával közösségébe, és a gyakorlatba való ültetés folytán lesz elegendő erő és kitartás azok megvalósítására.

Hálás vagyok a jó Istennek, hogy mellém segítő társakat rendelt, akikkel építeni és szervezni tudjuk ezeket az alkalmakat. És köszönettel tartozom a fent említett gyülekezetek lelkészeinek és vezetőinek, akik fontosnak tartották ezen a konferencián részt venni.

Hargita Megye Tanácsa az együttműködési programján keresztül immár ötödik alkalommal támogatta ezt a rendezvényünket, ezáltal is gazdagítva közösségi életünket és lehetőséget adva az önszerveződésre.

A szervező és a résztvevő gyülekezetek ezt az eseményt világhálós elérhetőségeiken több alkalommal is népszerűsítették és a képek is mind erről az örömteli együttlétről beszélnek.

Istené legyen a dicsőség, emberé a hála, e szervezésért is!

A fotókat Andorkó Attila készítette

Simó Sándor lelkész