Budapesten, Rákóczi téri lakása óvóhelyén, 1945. január 13-án 16 óra 40 perckor hunyt el Szabó Dezső író, újságíró. A főváros ostroma idején, „amikor meghalni sem volt érdemes”. A cokorbajtól és annak szövődményeitől is szenvedő író legyengült szervezetét könnyen ragadta magával a halál, amit valószínűleg tüdőgyulladás okozhatott. Ott és akkor nem nagyon volt lehetőség civilek kórházi kezelésére.
Holttestét előbb a bérház udvarára vitték, majd később – a még tartó bombázások miatt – a liftaknában helyezték el. Urbán János kocsmáros adott koporsó gyanánt egy szekrényt. Január 18-án az orosz katonai parancsnok arról rendelkezett, hogy a szekrényből ácsolt ládát vigyék ki a Rákóczi térre, a szökőkút mellé. A deszkalécekre valaki ezt írta: „Szabó Dezső, Az elsodort falu írója”. Barátai temették el a téren január 23-án, a sírgödröt csákányokkal ásták meg. Nagy Gyula református lelkész tartotta a gyászszertartást. Négy évvel később, 1949. május 17-én exhumálták, majd 18-án szerda reggel helyezték örök nyugalomra minden szertartás és búcsúztatás nélkül, a Kerepesi temető 24. parcellájának 1. sorában, a 16. sírhelybe. Eredetileg 1949. május 19-én 15 órakor vettek volna tőle végső búcsút tőle hivatalos engedély birtokában, de ezt az időpontot felsőbb utasításra megváltoztatták. Ebben az időpontban megjelent Andrássy Kurta János szobrászművész, Szentiványi Kálmán író, dr. Zsigmond Gyula, a Nemzeti Parasztpárt megbízásából, valamint mezei virágból font koszorút vitt magával Veres Péter író – akkor földművelődésügyi mininiszter – , amelynek felirata a következő volt: „Szabó Dezsőnek, a magyar írók” – tudjuk meg az író halálának és „többszöri” örök nyugalomra való helyezése körülményeiről a lexikonkból és a Wikipédiáról.
Sokoldalúan művelt, tájékozott értelmiségi volt, több európai nyelvet beszélt. Hamar kitűnt sziporkázó tanulmányaival, közéleti írásaival, szépíróként pedig nyelvi erejével hódított. A 20. századi magyar írói nyelv nagy hatású megújítója. Expresszív stílusa, képalkotó képessége, mondanivalójának tömörítése plasztikussá és mozgalmassá teszik írásait. Alkotásaiban a kor valamennyi divatos szellemi áramlata otthagyja lenyomatát, a pozitivizmustól a szellemtörténeten át az irracionális filozófiákig. A magyar irodalmi hagyományok közül leginkább a romantikában gyökerezik, majd Ady Endre, Móricz Zsigmond nyomán a magyarságot méltatja szellemtörténeti értelemben. Nem vált hívévé a nemzeti fajelméletnek és a rasszizmusnak.
Életművét is félig elsüllyesztette a kommunista hatalom
Ki nem mondott, de valóságos vágya a polgárosodás. Szabadon gondolkodó polgárként szeretett volna élni a 20. század elején-közepén a Kárpát-medencében. A századelő rövid időszakától eltekintve Magyarországon ez nem volt lehetséges, leginkább ebből származik az 1930-as évek közepétől való szellemi magára maradottsága és elszigetelődése. Halála után sem becsülték kellőképpen írói hagyatékát. Benne volt ugyan a tantervekben, de jórészt a magyartanárokra bízták értékelését, elhelyezését a magyar nemzet szellemi pantheonában.
Kapcsolódó:
Írófejedelem és napokig temetetlen halott
Emléktábla kolozsvári iskolája falán
Takaró Mihály előadása Székelyudvarhelyen
