KözéletKultúraPublicisztikaTörténelem

Májusi csalogány – újabb cetlik adagja (24/8)

Publicisztika

Elnökjelölt kortes beszéde a kampányban: – Emberek, az előző elnök négy éven keresztül folyton megszegte ígéreteit, csak hazudott, becsapta az egész országot. Kérem, most adjanak nekem is egy esélyt!…

Ha észrevetted, hogy zsákutcába kerültél, legyen eszed, s menj ki onnan ott, ahol bementél… (Landru)

1995-ben kutatói szinten egyértelmű volt, hogy megtörtént az áttörés, amikor az idegháló tanulási mechanizmusa döntési perspektívát kapott az első öntanuló robottal. Akkori témavezetőm kitette az asztalra A bomba regénye c. könyvet. Azóta sincs etikai fórum, csak csöndben, a háttérben futó fejlesztések, három évtized csilliárdjai és koponyái. Most meg hirtelen sikítozás hallék. Ez a hajó elment, a hightech, tudományos és tőke triumvirátus belső ügyei a politika vakfoltja. Nem lehetett választást befolyásolni vele, de tudósként sem lehet megközelíteni felelősségünk tudatában sem a döntéshozókat. Háborúban, összeomlás szélén előszednek bennünket, és egyébként meg fogjuk tenni a magunkét.

Brit tudósok összevonták a szemészetet és a csontkovács részleget. Hogy könnyebben vizsgálhassák a páciens: nézését és a járását…

A csehek is – egyebet nem bírván- öklüket rázzák az oroszok felé. Ennek hatékonysága felér a valamikori albán légvédelmével…

Fotó: Associated Press/ Alex

Biden elmesélte, hogy nagyapját kannibálok ették meg, két évvel apja születése előtt…khm.

A Budaörsi úti Nemzetközi Intézetben (akkor Kodolányi Intézet) volt egy ujgur szobatársam. Rendesen összebarátkoztunk. A szemem előtt tanult meg magyarul. Egyszer belém kötött, amikor kibontottam egy Pápai Löncshúst.
– Mi a gond, Szerdár?
– Muszlim ember előtt nem eszel sertéshúst…


Kockázatos a medencébe ugrani úgy, hogy nem tudod, van-e benne víz, de még kockázatosabb úgy ugrani, hogy azt sem tudod, van-e medence?!…

Betelefonálós műsor a Mária-rádióban. Egy gyimesi néni hívja a szerkesztőséget: – Halló! Rózsika vagyok Hidegség-patakából. A vejemék jőnek haza Németből. Kérem a hallgatókat, imádkozzanak, hogy a Jóisten a volánnyikot a kocsijiknak, segélje haza!…

A pórnép eddig azt hitte, hogy a demokrácia a szabadság. Most kiderült, hogy már az előtt van egy új államforma: a globalista pénzügyi diktatúra, és valójában már az a szabadság…

Milyen reálisan szép lenne, ha kedves ellenzéki jelöltünk már előzetesben értékelné a választási eredményeket. Ezt még unikumszilvával is szívesen elviselném…

Megboldogult †Jäger Péter (1939-2013) filozófiaprofesszor egy alkalommal vizsgáztatott egy kispapot. A kispap izgult, lámpaláza miatt nem mert megszólalni. A vizsgáztató tanár biztatta: – Na, uram, kezdje… Nagy csend volt a válasz. Mire a filozófiaprofesszor sürgetni akarta a diákot: – Na, folytassa…!


Fotó: Ersekseg.ro

Ft. Jäger Péter a Temesvári Székeskáptalan tiszteletbeli kanonokja, pápai káplán, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola (SIS) nyugalmazott rektora, filozófia professzora volt. 1939. augusztus 20-án született az Arad megyei Réthát településen. Teológiai tanulmányai befejeztével Márton Áron püspök pappá szentelte a gyulafehérvári székesegyházban, 1963. április 21-én. 1963. október 1-je és 1965. május 15. között Stájerlakon volt plébániai kormányzó, majd ezt követően átvette a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán a filozófia tanszéket. 1990. augusztus 1-jén Kräuter Sebestyén püspök tiszteletbeli kanonokká nevezi ki. Boldog II. János Pál pápa 2003. január 15-én pápai káplán kitüntető címet adományozza számára. Különösen lelkiismeretes és elkötelezett tanár volt, aki kifogástalan papi életet élt. Ugyanakkor számos lelkipásztor nemzedék kiképzésében vett részt, munkájában példaadó és szolgálatában megbízható volt. A kanonok-tanárt – kívánságához hűen – az Augsburg-i Alter Ost-Friedhof temetőben helyezték örök nyugalomra 2013. február 20-án.


Moszkvában történt, a Szovjet Kommunista Párt huszadik kongresszusán. Hruscsov pártfőtitkár élesen elítélte elődje, Sztálin rémtetteit. A jelenlévő küldöttek megdöbbentek a főtitkár „bátorságán”. Egyszer csak egy hang kiáltott be a küldöttek széksorából: – És, te hol voltál, elvtárs, miközben ezek a dolgok történtek?… A teremben mély, megdöbbent csönd lett. – Ki volt a kérdező? – pásztázta végig a tekintetét Hruscsov. Senki sem mozdult. Ekkor a főtitkár a következőképp válaszolt: – Ugye nem mered fölfedni magad? Hát jó, akkor én is válaszolok neked. Hogy hol voltam én azokban a napokban? Nos, pontosan ott, és ugyanabban a helyzetben, mint te most…! (Jorge Bucay nyomán)

Ann Ronan Picture Library / Photo12 via AFP

Rasszista tüntetésen jobb, ha a kippa a zsebben marad…

Azért kell a vonatra két mozdonyvezető, mert akkora a motorzaj, hogy egy ember nem tudná elviselni…

Ausztria-Magyarország 1916-ban 18-szor, a cári Oroszország 80-szor, a császári Németország pedig 129-szer annyi tüzérségi lövedéket gyártott, mint amennyit az egész EU 2023-ban elő bírt állítani (650 000). Az USA még a tervezett 2028-ig történő 500%-os növekedés befejezése után is csak a Habsburg-csúcsteljesítmény 1/12-ét fogja elérni – írta Nicholas Mulder, történész.

Porosz katonák a fronton (1917)Fotó: Bundesarchiv
Brit lövészárok az Albert–Bapaume út közelében Ovillers-la-Boisselle-ben, 1916 júliusában
Sírásó katonák elesett társukat rúdra kötött ponyvában, a vállukon viszik a kiásott sírgödörhöz 1917 augusztusában, a 11. isonzói csata idején.
A „Big Bertha” az első világháború idején. A 420mm-es tarack 42,6 tonnát nyomott, óránként 8 lövésre volt képes. Az ágyú akár 9,3 kilométerig is ellőtt.

Munka közben ha olajos lesz a kezed, biztos, hogy az orrod elkezd viszketni…

A romániai pápalátogatás idején történt. Ahogy vonultak le a Somlyó-hegyéről, férfiak csoportja megállt egy üzlet előtt, megszusszantak, vettek egy negyedes pálinkát, ami aztán szájról-szájra „körbejárt”. Mindenki meghúzta egy kicsit, majd kurjongattak. Így szólt az egyikük: – Na, a Jóisten segélje a Szentatyát, hogy ha még erre jár, nézzen bé! Egészséget!…

A többiek azt mondják, elmebajban szenvedek. De én nem szenvedek: élvezem minden percét!…

Az eszme olyanná lesz, mint az ember, akinek a „kezében” van…

Amerika addig hordta szerteszét a világba a demokráciát, hogy otthonra már nem is maradt… Csak a fegyver, amellyel kikényszerítheti…

Amerikába tavaly (2023-ban – a Szerk.) több mint 500 milliárd dollárnyi import érkezett Kínából, és 100 milliárdnyi dollár értékben exportáltak Kínába. Magyarország 2022-ben 10,5 milliárd dollár értékben importált Kínából, amíg az export Kínába kb. 3 milliárd dollár volt. Akkor kiknél borult fel a világpiaci egyensúly?…

AFP/ ImageChina/ LEI

Szeretünk félni? Lehet, hogy félünk szeretni…! (Kocsis Fülöp)

Kérdi az orvos a székelyt: – Na, János bácsi, hogy használ az új hallókészülék, mit szólt a család? – Hát, doktor úr, az igazat megvallva nem es szóltam nekik, de amióta megvan, má kétszer kellett újracsináljam a végrendeletemet… – válaszolt a bácsi.

Kamugeri reggel 17 óra 3 perckor felébred álmából a szolgálati autó hátsó ülésén, és lelki szemeivel látja, hányan szállnak fel a 8-as buszra a Tisza István téren. Hajrá!…

A száj az a rés, ahonnan kihallatszik a fejben levő sötétség…

A Torontói Rendőrség (Kanada) a meredeken szaporodó betörésekre válaszul azt a hihetetlenül elmés tanácsot adta a lakosságnak, hogy hagyják az előszobában az autójuk kulcsát, mert így azok a betörők, akik csak autót akarnak lopni, nem mennek tovább a lakás többi részébe, hanem megelégszenek ennyivel… Amikor meg a népharag rájuk zúdult, azzal mentegetőztek, hogy ők csak jót akartak…

Sztálin az 50-es években meglátogatott egy tanyán élő hatgyermekes családot. – Ugye, Borisz elvtárs, mind a hat gyerek jó kommunista? – Igen Sztálin elvtárs, kivéve a kis Ivánt. Ő már tud olvasni…

Úgy látszik mostanában klímából és pandémiából már nem lehet több pénz kivenni. Már csak a hadiipar és a népességcsere hoz valami alamizsnát a milliárdosok konyhájára.

Amikor a BBC „hard talk” című műsorában a dél-afrikai elnököt arról kérdezték, hogy letartóztatnák-e Putyint, ha Dél-Afrikába menne, akkor ő azt válaszolta, hogy Tony Blairt kellene letartóztatni népirtásért. A riporternek elállt a szava, s csak üveges szemmel nézett ki a fejéből…Khm.

Ha az ember terve dugába dől, az ember is saját dugájába dől…khm.

Valahol Afrikában zsoldosok fogságába került egy felfedező. Elvették fegyvereit, s úgy döntöttek a parancsnok elé viszik a táborba. Nem ellenkezhetett tíz állig felfegyverzett katonával, így hát elindultak egy erdőn keresztül a síkságon át a táborba. Egyikük a többiek előtt nagyjából húsz méterrel haladt, mutatta az utat. Egyszer csak megtorpant, sarkon fordult, majd hanyatt-homlok szaladni kezdett, vissza az erdőbe. Meneküljünk, leopárd! – kiabálta. A katonák tudták, milyen fürge állat a leopárd, eldobáltak minden tárgyat, s fejvesztve menekülni kezdtek. A felfedező ekkor leült a földre, hátizsákjából elővett egy pár tornacipőt, majd nekiállt lehúzni a csizmáját, hogy lábbelit cseréljen. A csapat vezetője, mielőtt maga is futásnak eredt volna, ráförmedt a kutatóra: – Mekkora marha vagy! Minden másodperc aranyat ér. A leopárd kétszáz kilométeres sebességgel tud futni. Mit számít, hogy te csizmában vagy tornacipőben szaladsz? A felfedező már felhúzta a tornacipőjét, s miközben ő is futni kezdett, így válaszolt a katonának: – Nem kell gyorsabbnak lennem a leopárdnál. Ahhoz hogy megmeneküljek a karmai közül, elég, ha csak valamelyikőtöknél gyorsabban szaladok… (J. B. nyomán)

A momentumban annyi jobboldaliság van, mint egy pirosra festett betonkerítésben…

Sok a duma, kevés a tett, de azért nem mindig szerencsés megvárni a tetteket… A nyugatias demo(cso)krácia alaptulajdonsága, hogy mindenki azt igér, amit akar, aztán azt csinálja, amit akar (amiért a háttérből fizetik). Leváltani nem lehet, ezért amikor a tettek előjönnek, már késő.

Az amerikai felsőbbrendűségi mítosz a farkas falka vezetési modelljéhez hasonlít.

Amikor az előző alfa hím már megdöglött vagy közel volt hozzá, akkor élre tört egy másik. Abban a pillanatban tényleg ő volt a legerősebb, de onnantól kezdve azzal tartotta meg a vezető pozícióját, hogy mindig ő evett először, tehát élősködik.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb