Újra megnyitja kapuit a magyar néprajzi és dokumentumfilmes szakma egyik legfelemelőbb seregszemléje. A Kós Károly szellemiségét őrző sztánai Varjúvár szomszédságában idén rekordmennyiségű, nemzetközi szinten is kiemelkedő alkotás verseng majd a közönség és a szakma elismeréséért augusztus 27. és 29. között.
Augusztus végén a nemzeti identitás és a néprajzi örökség iránt elkötelezett filmesek ismét a kalotaszegi Sztánára figyelnek. A legendás kalotaszegi település ad otthont a sztánai Nemzetközi Népismereti Filmszemlének, amely idén a megszokottnál is gazdagabb programkínálattal és autentikus hangulattal várja a látogatókat a helyi Kós Károly közösségi teremben.

A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény iránti érdeklődés idén minden képzeletet felülmúlt: az előzsűrihez a tavalyinál jóval több, összesen 55 pályamű érkezett be. A 2026-os mezőny rendkívül erősnek bizonyult, hiszen a nevezett filmek között számos közel egyórás, illetve egész estés dokumentumfilm és néprajzi ritkaság is helyet kapott, köztük Genda Noémi és Kötő Dorina Blanka Oikophilia- Az otthon szeretete című dokuja, vagy többek között Magyar Zoltán és Varga Norbert Az utolsó gömöri tudós pásztor című alkotása.
Az előzsűrizést követően végül 36 alkotás jutott be a hivatalos versenyprogramba. Felnőtt kategóriában 23 nagy ívű filmalkotás mérkőzik meg. Ifjúsági kategóriában 13 ifjú tehetség munkáját mutatják be.
Az erdélyi filmszemle vetítései 2026. augusztus 27. és 29. között zajlanak, a legjobbaknak járó elismeréseket pedig a 2026. augusztus 30-i ünnepélyes délelőtti díjátadón adják át. A vetítések teljesen nyilvánosak és ingyenesek, a szervezők minden érdeklődőt és kultúrabarátot szeretettel várnak.
A versenyprogram és a vetítési beosztás letölthető a Néprajzi Múzeum hivatalos oldaláról.
A Magyar Nemzet közlése nyomán




