Idén öt éve lesz annak, hogy a Székelytámadt vár uniós forrásokból megvalósítandó integrált fejlesztésének tervei zöld utat kaptak. Ezt követően lassan elkezdődött egy várromnak nevezett műemlék és környezetének rendezése, amely az önkormányzat régi feladatai közt szerepelt. A nagyszerű, aktualizált célkitűzést kétségtelenül csupa nemes szándék vezérelte.
Az előzetes tervdokumentációban és a műszaki tervekben a Székelytámadt várat és környezetét érintő integrált fejlesztés első (1.) fázisának középpontjában egy kulturális központ megvalósítása áll. Fő komponensei és helyszínei a Hajdú-bástya, a várudvar és a bejárat melletti szabadtéri színpad. A vár történeti-építészeti alkotóelemeit szerkezeti megerősítések, konzerválások és restaurálások érik, történeti értékeinek bemutatásával és a régészeti maradványok hasznosításával – természetesen mindezek a hatályos törvények, a romániai és nemzetközi műemléki szabályozások és gyakorlat alapján történnek, olvasható több helyen. Az általánosságokon túl, a történeti és régészeti értékek tartalma, illetve a vár egykor komplex feladatokat ellátó épületegyüttesének működése homályban marad, és a hangsúly egyértelműen az olyan modern technikai szerkezetek felé tolódik el, mint a Hajdú-bástya eredeti falai fölé improvizált panorámakilátó, az eredeti, egyedi építészeti tömegét és részleteit megőrzött ágyútoronyba elhelyezendő lift és más túldimenzionált technikai berendezések, valamint az újratervezett bejárat melletti szabadtéri színpad és nézőtér.
Nem kell ahhoz túl konzervatívak legyünk, hogy megfogalmazódjon bennünk egy kérdés: a történelem, pontosabban annak lenyomata ma már tényleg csak kellék, színházi díszlet egy ilyen komoly városrendezési tervben? Anélkül, hogy a műemlékes iskolák szerteágazó múlt-jelen értelmezését elemeznénk, elmondható, hogy ebben a formájában a Székelytámadt vár-projekt mindössze egy olyan újragondolása az épített örökségnek, mely teret és helyszínt ad egy új építészeti, kortárs alkotásnak vagy azok egymáshoz lazán fűződő halmazának. Ugyanis a tervek – ne rejtsük véka alá – nem tartalmaznak semmiféle valós történelmi helyreállítást.
Műemlékes és régészeti szempontból a projekt további problémái
A 2018-ban megnyert uniós pályázat idején a vár összterületének 2,5%-a volt régészetileg feltárva, nulla falkutatással. A benyújtott terveknek sajnos nem volt érdemi szakmai vitája, a civil és kutatói részről felhozott ellenérveket nem vették figyelembe. A 2021-re végső fázisukba ért építkezési tervek jóváhagyását a minisztérium feltételekhez kötötte, többek közt további régészeti kutatásokhoz és ezek eredményeinek a hasznosításához.
2022-2023-ban került sor az ún. nyugati udvar régészeti feltárásara. Az intenzív kutatás közel 800 négyzetméteren, 2,5–7 m közti mélységeket érintett és a vár történetének kevéssé ismert dimenzióit nyitotta meg. A napvilágra került régészeti maradványok összképe itt jóval komplexebb, mint azt mi kutatók egy pillanatig is gondoltuk volna (ez a vár legteljesebben kiépített része). Az épített struktúrák maradványain elképzelt régészeti park megvalósítása – anyagiak hiányában – egyelőre szünetel, a romok pedig tovább romlanak. Még építészeti tervek sem készültek hozzá, és nem mellékes az sem, hogy a kutatói-szakmai oldal ódzkodik egy újabb, modern szerkezetekkel túlterhelt installációhalmaztól (a helyszín átlósan helyezkedik el a Hajdú-bástya ellenpólusán).
2024-2025-ben a kivitelezési munkákatokkal párhuzamosan jelentős részben megvalósult a várban található iskola külső csatornahálózatának cseréje és a vár új közműveinek lefektetése, illetve elkezdődtek a tereprendezések. Mindez természetesen minisztériumi jóváhagyással szavatolt régészeti felügyelet mellett. De vajon mely az a természetfeletti hatalom, amely el tudja dönteni (mert a józan ész nem képes), hogy egy vár tetszőlegesen kiválasztott 10-15%-át szisztematikusan fel kell tárni, a többit pedig ki lehet tenni a markológépeknek! Tipikus romániai sajátosság: több korszakon átívelő, minimum méteres stratigráfiával rendelkező, 100%-an fedett régészeti lelőhelyen nonszensz a felügyelet, és már az első kapavágás megelőző régészeti feltárást von maga után. Ilyet tervezetet benyújtani és jóváhagyni nem szabadna, ugyanis ez szakmai–adminisztratív–pénzügyi problémák lavináját indítja el, mint jelen esetben is történt.
Két év állandó huzavona és mindennapi feszültségek (többek közt jelentős anyagi forrásokról van szó) égisze alatt a megásott közművek vonalát és adott esetben ezek szomszédságát is kutatva feltártuk a vár 16. századi konyhaépületét az északnyugati udvaron, illetve a középkori domonkos kolostor nyugati oromfalát és annak környezetét a délnyugati oldalon. Többször elhangzott: miért? Ugyanis ezeket a felületeket nem érintik az aktuális felújítási tervek… De nem a várban találhatók ezek az objektumok? Nem a vár történetének szerves részei? Nem a várról szól ez a projekt?
A 2025-ös év újabb és újabb közműveinek (szennyvíz, majd esővíz, elektromos vezetékek árkai) terítékre kerülése viszont megmutatta, hogy mire a projekt végére érünk szétássuk a vár felső stratigráfiáját (kb. 1,2 m mélységig). Ugyanis a modern tervezés előírásai szerint még a zöld pázsit alatti földrétegek is megmozgatásra kerülnek és kicserélődnek adott mélységig, nem beszélve a járdákról, utakról és a különféle vezetékekről.
A régészeti felügyeletből minden alkalommal nehezen kialkudott megelőző kutatás kaotikus, és ad hoc jellegű, azaz hol itt, hol ott ásunk árkot, szondát, felületet, majd azt betöltik és hónapok múlva visszatérünk ennek környezetébe és újabbakat nyitunk; ez a módszer már a dokumentálási módszereket is próbára tette, és lassan a tudományos értelmezési lehetőségeket is. Nem mindegy, hogy a várnak, egy ilyen komplex lelőhelynek egy-egy részét nagy felületen, szelvényekben, tanúfalakkal határolva, lépésről-lépésre kutatjuk, dokumentáljuk és értelmezzük teljes mélységben (mint a nyugati udvaron tettük korábban), vagy ki vagyunk szolgáltatva egy alig követhető forgatókönyvnek, amely minden szempontot figyelembe vesz (tervezés, kivitelezés, pénzügyi finanszírozás stb.), csak éppen a régészettudomány érdekeit nem. Azt, aminek eszközeivel és módszereivel fel kellene tárjuk a vár múltját, utóbbi pedig a műemléki helyreállításnak/felújításnak az alfája és az ómegája kellene legyen.
A projektnek három sarokpontja van: a műemlék/régészeti lelőhely, a felújítási tervek és a finanszírozás alapját képező pályázat. A három tényezőnek egyensúlyban kellene lennie, oly módon, hogy a műemlék történeti értékei ne sérüljenek, hisz ez egyetlen, egyedi és megismételhetetlen alkotás. Pályázatok sodrában élünk, és a pénz nem mindenható, ember alkotta terveket pedig ember bármikor át tud alakítani, hisz nem szentírás egyik sem…
Hátborzongató az a felismerés, hogy jóváhagyott tervekkel, komoly pénzügyi hiányok árán a régész még mindig arra van kényszerítve, hogy elavult módszerekkel asszisztáljon egy olyan objektum szétásásában, amelyhez hasonló a Székelyföldön több nincsen (római castrum, fölötte középkori kolostor, kora újkori vár, 2–7 méteres rétegsorok). Ha nem tetszik, nyugodtan tovább állhat, marad a markológépekre a többi… Kivitelezés közbeni régészeti felügyelettel helyreállított vár nem egy van Romániában! Jó lesz ez Székelyudvarhelynek is.
DE nem árt azt tudatosítani, hogy amennyiben ez a garázdálkodás egy ilyen jellegű régészeti lelőhelyen explicit a Kulturális Minisztérium, illetve a Régészeti Bizottság tudomására jut, a következő években másfajta irányt vehet az egész várprojekt, és egy darabig nem a közművek kivitelezésén fogunk vitatkozni…
Nehéz folyamatosan konfrontálódni és tovább vinni egy olyan műemlékes, közhasznú, és nem utolsósorban tudományos projektet, amelynek minden komponense a modern tervezési elvek és az építési gyakorlat alá van rendelve, túldimenzionált közművekkel és tereprendezési normákkal, amelyben a vár csak egy kellék, azaz egy díszlet, amivel bármit el lehet követni. A régészeti jelenlétet pedig csak a törvényi előírás fedezi, melynek értelmezése (felügyelet vagy előzetes kutatás?) parázs vitákat gerjeszt nap mint nap. De miért tudott ez bekövetkezni, minek tulajdoníthatóan? Az alapprobléma a terep, azaz a földalatti jelenségek előzetes ismeretének szinte teljes hiányából fakad, ezt nagyságrenddel növelte meg az a spekuláció, amely a vár területének oroszlánrészét régészeti felügyeletre kárhoztatta.
Minisztériumi jóváhagyással rendelkező tervek és ennek totálisan alárendelt kutatás és ezzel párhuzamos kivitelezés, melyben a napi szinten előtérbe kerülő tervváltozások szükségessége végtelen iszapbirkózásokat idézett elő a műemléket és a lelőhelyet védő szakma és a tervezők között. Két egymással szemben álló politikai tábor képviselői adott kérdésben könnyebben konszenzusra tudnak jutni, mint az történt pl. a Telegdy-bástya építészeti szerkezetének, illetve füleinek lezárását, bemutatását érintő végtelen, és sokszor meddő vitában. Egy olyan objektumról van szó, amelynek területén a várhelyreállítás kivitelezésének pillanatáig (2023 tavasza) kutató nem járt érdemben, és így készültek el hozzá a tervek! Az elmúlt években pontszerűen megkutatott védőmű tervein változtatásokat kértünk – három év végtelen huzavonái után féleredmény született… Azt viszont még mindig nem tudtuk elérni, hogy a felszínre került, a 19. század végén visszabontott várfalakat ne fokozzák le puszta járófelületekké, amelyen sétálva a látogatónak az a hamis képzete támad, mintha a mellette magasodó, ugyancsak kőből rakott iskolakerítés lett volna mindig is a vár fala. Utóbbi konzerválása mindeddig sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mint a vár tényleges, a föld alól napvilágra került falaié. Ugyanakkor a vár belső területén még mindig ez határozza meg a térbeliséget, azonnal megragadva az itt járó látogató tekintetét. A Hajdú-bástya lőréseibe ennek eredeti struktúráját, működtetését bemutató faszerkezetű ablakkereteket javasoltunk, ebből egyelőre a tervek semmit nem vettek át. Mi folyik itt? – kérdezem nemcsak kutatóként, hanem olyan civilként is, aki nagy érdeklődéssel és elkötelezettséggel fogott neki egykor ennek a projektnek. Kell nekünk vártörténet? Vagy elég egy körséta az iskolaépület körül, liftezés a Hajdú-bástya kilátószintjére, a többi pedig a történész dolga…
Egyre nehezebb szembesülni azzal a ténnyel, hogy ez a neves múltú és sok tekintetben egyedi régészeti lelőhely csak eszköze egy projektnek, a vár története és építéstörténete, több évezredes múltja, az egykor itt állt, a 19. század végén elbontott épületek (pl. a palota), nos, ez jelenleg a kutatón kívül aligha érdekel valakit. És a végtelen vitáknak ezzel még nincsen vége. Ide tartozik a vár újkori bejáratának átalakítási terve, amelyet elsősorban az a szempont vezérel, hogy a karakteres iskolaépület érvényesülését háttérbe szorítsa. A várat illetően, a történelmi hitelesség helyett valótlan elemekkel (délnyugati iskolakerítés felmagasítása, improvizált kapu az egykori várfal nyomvonalán).
Még messze a finálé, de nem nehéz a végkifejlettet látni: a pályázat kivitelezése és elszámolása (a befektető,tervező és kivitelező közös feladata) és a publikumnak való átadása nagy ünnep lesz, azaz, kellene legyen. Elsősorban azoknak, akik ennyit dolgoztak rajta, a befektetőtől a tervezőn keresztül a kivitelezőig. És az kellene legyen a szakemberek, illetve a vár múltja iránt érdeklődő publikum számára is.
Utóbbiak – jóhiszeműen érdeklődve a múlt iránt – fogják feltenni a kérdést: de hol itt a hiteles történelem? E kényes kérdés megválaszolása nyilván áthárul az itt asszisztált, hivatalos minőségben is röghöz kötött kutatóra, hogy kézzel-lábbal elmagyarázza vagy jobb esetben virtuálisan kiállítsa, bemutassa és továbbadja a vár történetét… a hangsúly viszont a miként és milyen minőségben paramétereken lesz (nem a technika minőségére gondolván). Nem sok választása maradt már neki e téren. Miért nem lépett időben? Mert bízott a kompromisszumos megoldások ígéretében és az ízléses értékítéletben! Viszont mit számít az évek során megfogalmazott több tucatnyi szakvélemény, ha azoknak alig van kézzel fogható látszata? Émelyeg, ha visszagondol a több száz órányi munkaülésre, a sok üres beszéd mellett néha elhangzott jó meglátásokra, amelyekből végül szinte semmi nem valósult meg, agyonbeszélték, elkendőzték, elnapolták – mindez belefért abba a stratégiába, amelyet helyi szóhasználatban diplomáciának hívtak (WC-ügye a Hajdú-bástyában, közmű fővezetékének áthelyezése a hátsó udvarra, annak ürügyén, hogy a többi oldal tehermentesítve lesz stb.). Mindezeken túl, valakinek el kell majd magyaráznia a látogatónak az oda nem illő modern szerkezeteket, az elfedett részleteket, illetve a valótlan megvalósításokat is. Jelen tényállásban ez a nap sajnos nem lesz örömünnep a kutató és a vár valódi értékeit képviselő szakember számára!
Reménykedünk, hogy a látogató ezt majd másként éli meg… hacsak nem a címben szereplő paradox gondolattal távozik a helyszínről, mint a közelmúltban egyik kedves barátom, akit volt szerencsém egy alkalommal körbe vezetni a vár területén munkálatok közben.
(Az írásban megfogalmazott gondolatok a szerző magánvéleményét tükrözik.)
A vár leírása a Visit Harghita honlapján
Kapcsolódó
Megújul a Székelytámadt-vár – MTI jelentés
A székely bánja: mégsem újítják fel teljesen a várat…
Milliókat húz le a vécén a városházi inkompetencia…
