A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns. „Örvendetes” azonban, hogy nők megerőszakolásáról még nem esett szó. Sok helyen betontömbökkel, civil ruhás rendőrökkel nyújtanak viszonylagos biztonságot az egyre divatosabbá váló karácsonyi vásárok helyszínein, és már-már többet költenek a biztonságra, mint amennyi az eladásokból származó bevétel. De nemcsak a Jézus születésére való várakozás jelent egyre nagyobb közbiztonsági kihívást. A lehető legtávolabbi Ausztráliában, Sydneyben a Hanuka-ünnepségen tüzet nyitottak a gyertyagyújtásra összegyűlt zsidó közösségre, és az antiszemita merénylet 16 személy meggyilkolásával végződött.
Korábban arról tudósítottak, hogy palesztin zászlókkal vették körbe a bécsi karácsonyi vásárt, ráadásul egyet éppen a bécsi Fogadalmi templom tornyába tűztek ki, akárcsak közel ötszáz évvel ezelőtt Buda bevételekor a törökök. Szóval, lépten-nyomon iszlamisták zavarják meg a karácsonyi vásárok némelyikét, Európaszerte ezrével, tízezrével lobognak a palesztin zászlók a nyugati világ fővárosaiban, nagyvárosaiban. Izraelit aligha látunk, a zsidóellenesség a tetőfokára hágott. Pedig évekkel ezelőtt mennyire tajtékzott a nyugati világ az állítólagos magyar antiszemitizmus miatt!
Nos, ma már sokkal biztonságosabb Közép-Kelet Európában várakozni a karácsonyra, megirigyelhetik az itteni adventi hangulatot – és a szabad Hanuka-ünneplést is – Prágában, Budapesten, Bukarestben, vagy éppen Krajován, Kolozsváron. Sőt, ha már karácsonyi vásárről van szó, Közép-Kelet Európa városaiban a kis Jézussal is lehet „találkozni”, hiszen a betlehemi jászol kötelező kelléke lenne a karácsonyi vásárnak. Sajnos gyakran nincs így, és ezért kizárólag mi vagyunk a hibásak. Szerintem ugyanis ha egy városvezetés kisajátítja a karácsonyi vásár megnevezést (nagyon jó kétezer éves reklám), Jézus születése fogalmát, akkor betlehemi jászol nélkül nem lenne szabad karácsonyinak nevezni a vásárt. Lehet téli vásár (a déli féltekén nyári), lehet Mikulás vására vagy bármi, de nem karácsonyi. A kivilágított fenyőfa, a fénygirlandok, a Mikulás és a rénszarvasok ugyanis egyáltalán nem kellékei a karácsonynak.
Saját tapasztalatomat oszthatom meg az egyik nyugat-európai fővárosban tett adventi látogatásomról. Azt megértem, hogy mikulások táncolnak, zenélnek, jópofáskodnak a karácsonyi vásárnak otthont nyújtó téren, azt viszont nagyon szomorúnak tartom, hogy a betlehemi jászolnak nyoma sincs. Helyén a Mikulással és díszesen kiöltözött segédeivel találkozhatunk (talán a napkeleti bölcsek helyett). Az ajándékboltban is szinte kizárólagos a mikulás-hangulat, bár egynéhány ajándéktárgy a jászolra és a szent családra is utal, emlékeztet. Igaz, Szent Józsefnek egészen mikulásos kinézete van Mária oldalán, szép fehér szakállal, a bölcső felett tovasuhanó tekintettel. Sőt, a tíz euróért vesztegetett ajándéktárgy árcímkéjén ez áll: Nickolaus.
Szóval, így néz ki a keresztyén karácsonyi vásár Lisszabonban! Közben néhány száz méterrel arrább sokezres tömeg vonul fel az emberi jogokért, a békéért és Palesztina fügetlenségéért. Kilométeres a sor, imponáló. Nem mindenki „arab pofa”, számosan egészen európai kinézetűek, sokan bizonyára egészen demokrata helybeliek. Itt-ott palesztin zászló lóg ki az ablakokból. Dehát ez már az arab karácsony a túlzottan toleráns és a saját maga által diktált emberi jogok tehetetlenségében vergődő európai mintavárosban (is). Ahol a karácsonyi vásárt övező némely helyen, legfeljebb száz méterrel arrább kosz, szemét, drogosok és hajléktalanok, bizonytalan biztonság. Miközben a Bissau-Guinea zászlait lobogtató öt-hatszáz fős fekete migránstömeg mellett elhaladni sem túl felemelő, egy mély lélegzetvételre van szükség hozzá.
Szivárványszínű Európa? Dehogy! Fènyek ès àrnyèkok, rend ès rendezetlensèg bűvös egyvelege. Ha a kukák és az utcák piszkát nézem, akkor inkább fekete-fehèr, elszürkült. Nemcsak szivárványszínű, hanem egyúttal pepita jövőkép.
Amikor nézem a hosszas sorban felvonulókat, azon gondolkodom, hogy én mennék-e szembe a normalitással, vagy ennyire lelkét és értelmét (és hitét) vesztett lett a nyugati (minta)világ? Záporoznak bennem a kérdések. Mi köze van a karácsonyhoz a palesztin zászlónak, hiszen inkább a zsidó jelképek illenének Jézuskához? Dehát egyáltalán hol van Ő ebben a csillogásban-villogásban? Vajon hány perc kellene ahhoz, hogy egy véletlenül kitűzött izraeli zászlót letépjenek? Több vagy kevesebb, mint 1990 márciusában a magyar zászló letépéséhez kellett Marosvásárhelyen? Hol van a határa annak, hogy egy európai ország saját polgárait és vallási jelképeit megalázzák az oda bevándorlók, és ezt feltétel nélkül el kell tűrni? Miért nem a dúsgazdag Szaud-Arábia vagy Dubai utcáin szeretnének független Palesztinát? Ha már csak félig-meddig keresztyén a karácsonyi vásár, mikor lesz félig-meddig arab karácsony, vagy már egészen az? Mi lesz Európával, ha saját példáiból sem tanul?
Azt is hallottam valamely híradásból, hogy valahol Európában szélsőséges iszlamisták a betlehemi jászolban lefejezték a kis Jézust. Apokaliptikus látomásaim vannak. Az iszlám világ fővárosaiban évszázadnyival korábban, a zsidó állam megalakulása előtti időben tízezrek tüntetnek izraeli zászlókkal felvonulva. Isztambul, Rijad, Doha és az arab világ számos városában Ramadan idején európaiak, zsidók ezrei, szimpatizáns arabok lelkesedésétől lelkesülve vonulnak fel az egyenlőség mellett tüntetve. Közben a bátrabbak Mohamed fejét veszik. Még nem ébredek fel, máris Párizsban járok. Istentelen és Allahon csúfot űző újságírók feje hull a porba.
Gyermekkorunkból jól ismerjük a mesét, amikor a kecskemama hangját utánzó farkas bekéredzkedzik a házba a gidákhoz. Előbb az egyik lábát, aztán a másikat teszi be az ajtón. Nos, itt állunk most a valamikor olyannyira irigyelt Nyugat-Európában, északon és délen egyaránt.
Eközben idehaza forrong a közvélemény a Recorder tényfeltáró dokumentumfilmje miatt. Persze, mindenki jól tudta, amit ideje volt kertelés nélkül kimondani az igazságszolgáltatás és a politika mélyröptű összefonódásáról. Hallgatom az erdélyi magyarság érdekképviselete első számű emberének a véleménnyilvánítását. Szépen beszél, szebben, mint a nyugati aggódó jogvédők. Csakhogy itt is hiba van a közvetítő vonalban. Egyrészt mi magunk is részt vettünk, veszük kormányban, parlamentben egyaránt, és megszavaztuk, amit nem kellett volna a mai széljárás szerint. Másrészt mi sem vagyunk makulátlanok, elégséges csak a legkirívóbb példával élni: a korrupciós ügybe keveredett egykori politikai alelnököt felmentette az országgyűlés vele együttérző (és cselekvő) közössége, miközben mások helyette is leülték a magukét.
Arab karácsony, román igazságszolgáltatás. Merre tartunk? Quo vadis, domine?
– a marosvásárhelyi orvosegyetem professzora,
szakíró, közíró, az erdélyi magyar tudomány
és közművelődés jeles képviselője
