Történelmi tény, hogy Petőfi 1849. július 30-án érkezett Bem seregével Székelykeresztúrra. Nemzeti költőnk utolsó vacsorájának a Gyárfás kúria udvarán egyetlen hiteles tanúja máig is egy vén körtefa, melynek a tövét a Gyárfás család időnként marhavérrel öntözte meg, hogy megmaradhasson az utókor számára.
Ma vaspántokkal van összefogva és nemrég még ágakat hajtott. Körülötte kerítés, rajta táblán Kányádi Sándor verse:
“Haldoklik az öreg tanú,
Petőfi vén körtefája
Azt beszélik ő látta volt
Verset írni utoljára.”
Petőfi utolsó estéjéről a közbecsületben lévő ifj. Varga Zsigmond így számol be: „Estefelé híre szaladt, hogy Petőfi is megérkezett, s fenn van a piactéren. Ezen hírre édesapám rögtön felsietett a piacra, s ott a Horváth Antal kereskedése előtt másokkal beszélgetve megtalálta Petőfit, kit meghívott vacsorára, bivalytejes és túrós puliszkára. Ő a meghívást szívesen és örömmel fogadta el, majd ekképpen folytatta: Nyolc órakor már javában folyt a vacsora a Gyárfás kúria udvarán, melyben többen vettek részt, így a polgári elemből a kivégzett Gálfy Mihály is, a Makk-féle összesküvés fő vádlottja. Vacsora után, mely igen jó hangulatban folyt le, kimentek a kertbe, s ott letelepedve a padokra, igen vídám társalgás közt csakhamar énekre gyújtottak (Bolyai Gergelyné, a rokonság és testvérem, Róza igen szép hanggal rendelkeztek), A virágnak megtiltani nem lehet című dallal nyitva meg. Ilyen hangulatban maradt a társaság éjfélig.
Éjfél után mindenki távozott a szállására. Búcsúzáskor megígérte Petőfi, hogy ha a harc szerencsés kimenetelű lesz vissza fog térni. A vacsorának még egy színes mozzanatára lettek figyelmesek a vendéglátó gazdák. Petőfinek megtetszvén a csalogány hangú Varga Rózsika, egy három versszakból álló költeményt írt az emlékkönyvébe, mely sajnos a tűzvész martaléka lett.”
Több életrajzíró tudni véli, hogy a költő életének utolsó reggelén, július 31-én itt, a vén körtefa tövében szavalta el Egy gondolat bánt engemet című versét, megjósolva aznapi halálát.
Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… –
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!
(Pest, 1848 dec.)
Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy így történt
Sándor-Zsigmond Ibolya, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum kutatója szerint a harci/ háborús körülmények közepette nem maradt idő és figyelem egy ilyen patetikus dramaturgiai fordulatra, amely fonntos az utókor számára.
Petőfi Sándor, a magyar költészet legkiemelkedőbb és legismertebb alakja, 1849. július 31-én a segesvári csatában elesett. Vagy pedig: a Segesvár melletti Fehéregyháza határában megvívott ütközetben a költőnek nyoma veszett.
Az egykori eseményeket a községben kialakított emlékhelyen Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke elevenítette fel 2023-ban. Mint mondotta, nemcsak egy emlékhelyről van szó, hanem egy tömegsírról, hiszen mintegy 300-400 honvéd nyugszik a katonai temetőben.
Fehéregyházáról és a csatahelyről
1849. július 31-én itt állt fel Bem József főserege. A segesvári csata délelőtt 11-kor indult magyar ágyúzással. A Livadia határrészben a magyarok visszaszorították az orosz gyalogságot, azonban azok erősítést kaptak, és az Ördög-patak völgyében több órás szuronyharc bontakozott ki. Egyes beszámolók szerint Petőfi Sándort menekülés közben a Héjjasfalva felé vezető úton, az Ispánkút közelében szúrták le.
1890-re a Haller-birtok csődbe ment. 1892-ben a Siebenbürger Vereinbank 1380 holdat megvásárolt a birtokból, és szász, illetve Zsombolya környéki sváb családokat telepített le rá. 1893-ban belviszály következtében a svábok, 1899–1900-ban az áradások miatt aztán a szászok is elköltöztek. A bank azonban újabb telepítési akcióba kezdett és 1899-ben 28 szász családot költöztetett be Küküllőmagyarósról, Cikmántorról, Szénaverősről, Fületelkéről és Hétúrról a falu Héjjasfalva felé eső végébe. A Haller-birtok másik darabját az állam vásárolta meg és 1903–1905-ben nyolc mátisfalvi, nyolc székelyszenterzsébeti, öt agyagfalvi, öt kisújfalvi (Esztergom vármegye), négy etédi, két héjjasfalvi és egy kézdialbisi református magyar családot telepített le rá. 1910-ben ismét önállósult református egyháza. A magyar lakosságú Telep a falu déli részén, a vasút túloldalán alakult ki… Tovább
Simó Márton
