ErdélyKultúraSzékelyföldSzépirodalomVidék

Székelyudvarhely – Közeleg a Könyvünnep

Sok celeb, pár igazi érték

Úgy tűnik, hogy idén a székely anyavárosban sokkal hatékonyabban terveznek, mint tavaly, hiszen 2024-ben a választások után addig bonyolították a Városházán az átadás-átvételt, hogy ez az ünnepnek mondott könyves esemény elmaradt. Emlékszem, mind vártam, vártam, most, na, most fogják közzétenni, hogy mit szeretnének…

Archív fotó 2023-ból – a szerző felvétele

Majdnem úgy jártam, mint nyúl a búzatáblában, éppenséggel nem kellett menekülnöm az aratók elől a végén ki a szabad és veszélyeket rejtő mezőre, de amikor már fogytán volt az esztendő, ismét fapados könyvnapokat szerveztem, akárcsak máskor, hogy mégis legyen valami, ami nem rongyrázás ugyan, hanem néhány egymást követő kötetbemutató, találkozó környékbeli szerzőkkel és könyvkiadókkal. Nem volt túl fényes, de sikerült. Nem robbant nagyot, inkább csak pukkant egyet, de mégiscsak büszke vagyok rá, hiszen vízzel főztem. Immár ötödször szerveztem ilyet.

Most azonban komoly szervezőgárda tett-vett, közpénzen, nyilván, hogy megmutassa… Meg is mutatta. Azzal ágálnak, hogy próbálkoznak a helyi/ környékbeli alkotók megismertetésével. Valóban tettek ilyen próbálkozást, találtak egy-két közelben élő írót/ költőt, s közben nagyot merítettek az összmagyar kínálatból, hadd lássuk idelent a végeken is, hogy mi a jó. Idecsaltak néhány menőt a nagy centrumokból – Pestről és Kolozsvárról – , hadd örvendezzen, tapsoljon nekik a nép. Celebek is vannak köztük, divatos lektűrök elkövetői, akik vezetik az eladási listákat. Reméljük, hogy felsejlik néhány maradandó érték is a lekapart felszín mögül.

A Könyvünnep programja és néhány ráhangoló gondolatfoszlány

Aki egyszer rákap az olvasás ízére, sosem felejti el, és bár lehetnek olyan időszakok az életében, amikor kevesebbet tud olvasni, mindig vágyik rá. Itt a lehetőség felfedezni, és újra felfedezni a könyvek világát, közelebb kerülni a szerzőkhöz, és csodálni a könyvtermés színe-javát! – így írják a beharangozóban.

Sok szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Az események a székelyudvarhelyi Művelődési Házban zajlanak

1. nap – április 25., péntek:
12:00 – Nyáry Krisztián rendhagyó irodalomórája középiskolás diákoknak
16:00 – Megnyitó
16:30 – Kiállítás a Gutenberg Kiadó által összeállított illusztrációkból – megnyitja Kürti Andrea
17:00 – André Ferenc – könyvbemutató – beszélgetőtárs Kelemen Endre
18:00 – Szabó Róbert Csaba – könyvbemutató – beszélgetőtárs Szabó K. Attila
19:00 – Finy Petra – könyvbemutató – beszélgetőtárs Máthé Miklós Mónika
20:00 – Heinczinger Mika koncertje

Heinczinger Mika – Fotó: Magyar Nemzet/ Mészáros Péter

2. nap – április 26., szombat:
11:00 – Haász János – könyvbemutató gyermekeknek – beszélgetőtárs Szabó Zsuzsa
12:00 – Helikon 35 – beszélgetés Demeter Zsuzsával, Karácsonyi Zsolttal, Nagy Zalánnal és Ferencz-Nagy Zoltánnal
13:00 – Demeter Zsuzsa – könyvbemutató – beszélgetőtárs Gálfalvi Ágnes
14:00 – Magyary Ágnes – könyvbemutató – beszélgetőtárs Hajdó Khell Noémi
15:00 – Haász János – könyvbemutató – beszélgetőtárs Katona Zoltán
16:00 – Finy Petra – író-olvasó találkozó gyermekeknek – beszélgetőtárs Szabó Zsuzsa
17:00 – Nyáry Krisztián: Itt kávéztak ők – könyvbemutató – beszélgetőtárs Szabó Károly
18:00 – Selyem Zsuzsa – könyvbemutató – beszélgetőtárs Dimény-Varga Tünde
19:00 – Lyukasóra: Nyáry Krisztián, Finy Petra, Haász János, Zsidó Ferenc, és rövid könyvbemutató A Lator-tanya – Lator László Tiszasásvári emlékei – bemutatja Nyáry Krisztián és ifj. Lator László

Nyáry Krisztián – Fotó: Liberty Media / Simon Márk

3. nap – április 27., vasárnap:
10:00 – Bertóti Johanna – zenés könyvbemutató gyermekeknek
11:00 – Szabó K. Attila – könyvbemutató – beszélgetőtárs Takács Kriszta
12:00 – Dávid Botond – könyvbemutató – beszélgetőtárs Kürti Andrea
13:00 – Makkai-Ilkei Ildikó, Pozsony Ferenc – könyvbemutató
14:00 – Balázs K. Attila – zenés könyvbemutató – beszélgetőtárs Zsidó Ferenc
15:00 – Demeter Sándor Lóránd – könyvbemutató – beszélgetőtárs Geréb Krisztina
16:00 – Bán Mór – író-olvasó találkozó – beszélgetőtárs dr. Simon Mária Tímea
18:00 – Zárás

www.muvelodesihaz.ro

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

Bán Mór dedikál – a 2019-es Könyvhéten készült felvétel – az író személyes Fb-oldaláról

Mintha a könyvkereskedők állították volna össze ezt az egészet, majdnem kizárólag keresett portéka lesz a standokon és az író-olvasó találkozókon. Egyéb szándék, semmiféle koncepció nem látszik, amely áthatná ezt az eseménysort és vázat/ gerincet biztosítana, hogy ráépüljön a szerves felépítmény, amit cselekvő és felelős irodalomként tartunk számon.

Lesz ami lesz, végig fogjuk nézni/ látogatni az ünnep helyszíneit. Hadd lám… Aztán következik a többi erdélyi város könyvszakmai programja: Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár…

Közben Sepsiszentgyörgyön mozgolódnak. Teljesen más hozzáállás, sokkalta színesebb. És még koncepciója is van a tematikának. Oda is el fogunk látogatni, de előbb legyünk túl az anyaváros könyves ünnepén!

Simó Márton

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb