Székelykeresztúron született 1898-ban. Először a székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Iskolában tanult, kőfaragósegéd lett, majd az Iparművészeti Főiskolán Orbán Antal és Stróbl Alajos mellett képezte tovább magát. Állami ösztöndíjjal Olaszországba utazott, ahol négy éven keresztül különböző városokban dolgozott.
Olazországi tartózkodása idején „Játszadozó gyermekek” című kompozíciója a cararai kiállításon nagy feltűnést keltett. Állandó kiállítója volt a Műcsarnoknak és a Nemzeti Szalonnak Budapesten. Főbb alkotásai: „Vágy”, „Az Ő szekere” és számos portré-szobor. A népjóléti minisztérium részére Horthy Miklós mellszobrát faragta márványba. Tagja volt a Kupetzky Társaságnak. Műveit a vonalak erőteljes lendülete, kompozícióit tömörség jellemzi. A második világháborút követően nem ismert további élete vonala.
Többek között ő készítette el Ambrus Pál szentegyházasfalvi birkózó bajnok mellszobrát. Ha valaki tud többet róla, kérem, írja meg nekem; mi több, ha vannak rokonok, azok jelzését is megköszönöm.
FRISSÍTVE! (1.)
Sándor-Zsigmond Ibolya néprajzkutató, helytörténész, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum igazgató-asszony már jóval többet tud Horváth Árpádról. A következőket írta: „Kása Csaba történész kutatott és publikált róla többet, elsősorban a szobrász testvére, Szittya Horváth Lajosnak szentelt köteteiben. Ebből idézek az alábbiakban idevonatkozó részletet: Horváth Árpád szobrászművész (Székelykeresztúr, 1898–?)
Horváth Árpád ősei az 1400-as évekig visszamenőleg földművesek, később iparosok voltak az Udvarhely vármegyei Székelykeresztúron. Apai nagyapja, Horváth Károly szabóként kereste a kenyerét. Anyai ágon Hajdú Lajos a csizmadia mesterséget folytatta. Édesanyját Hajdú Annának hívták. Édesapja Horváth Károly 1856-ban született. Vármegyei tisztviselői állásokat töltött be, így 1908-ban a Székelykeresztúri járás írnoka volt. 1937. május 25-én hunyt el, a Székelység című Székelyudvarhelyen megjelent folyóirat, mint művészlelkű öregúrról emlékezett meg róla. (…) A Horváth házaspár első gyermeke, Lajos, 1883. február 6-án született Székelykeresztúron. Tanítóképző-intézeti tanár, polgári leányiskola igazgató, népdalgyűjtő, kiváló zenész, aki magát Szittya Horváth Lajosnak nevezte. A hatodik, legkisebb gyermek Árpád, Lajos öccse.
Horváth Árpád az Iparművészeti Főiskolán Orbán Antal mellett tanult, majd Stróbl Alajos iskolájában lett asszisztens. (…) Saját neve mellett az Sz. Horváth Árpád ill. a székelykeresztúri Horváth Árpád művészneveket használta. Műterme Budapesten a Visegrádi utca 32. sz. alatt volt. Rendszeresen kiállított a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. Gróf Bethlen István gyűjteményébe került a Legény című műve. Főbb alkotásai: „Vágy”, Az „Ő” szekere, „Trianon-allegória”, „Ősmagyar”, „Piroska”, „Mikes”, „Férfiarckép”, „Isten markában”, „Íjjazó ősszékely”, „Bánat”, „Dr. Ambrus Pál birkózóbajnok képmása”, és számos portré. A népjóléti minisztérium részére Horthy Miklós mellszobrát is megfaragta márványba. A Kupetzky Társaság tagja volt. Háború utáni sorsáról nincs adatunk. Fő műve a „Trianon szobor” vagy „Trianon emlékmű”, de szerepelt a sajtóban a „Szenvedő magyar” névvel is. 1937. június végén avatták fel Zugló törökőri részén, a Pillangó utca 13/a. alatti hajléktalanmenhely előtt.
A 7 méter magas, monumentális alkotás egy hármas halomból kiemelkedő, kettős kereszthez kötözött, máglyán szenvedő bajszos magyar férfit ábrázolt, akinek leszakított végtagjaiból a kereszt tövében keselyűk lakmároznak. Az emlékmű sorsáról nem maradt fenn adat, de valószínűsíthető, hogy a II. világháború után a kommunista hatalom eltávolíttatta.”
További ide kapcsolódó részleteket, dokumentumokat szívesen várunk! Írjanak nekünk az aszekelyhaz@gmail.com címre, vagy keressék a kapcsolatot Balázs Árpád barátunkkal: barpika@gmail.com.
FRISSÍTVE! (2.)
Nem kellett túl sokat kutakodni a világhálón, máris előbukkant Flier Gergely: Trianon 100: a magyar fájdalom és remény emlékművei az egykori Budapesten című írása, amely 2020-ban, a trianoni békediktátum 100. évfordulójára való megemlékezések idején készült. Többet között ezt írja a szerző: „…annak jártunk utána, hogy Budapest közterületein milyen formában jelent meg az 1920-as tragikus döntésre való emlékezés. Az 1945 után berendezkedő hatalom ugyan átírta a nemzeti emlékezetet, és ennek részeként leromboltatta a történelmi Magyarországra és az országvesztésre utaló szobrokat, de régi képeken és újságokból fel tudjuk idézni, hogyan gyászolt Budapest.” Ebben a cikkben felbukkan a fent említett Trianon-szobornak egy sokkal jobb minőségű ábrázolása a Képes Pesti Hírlap archívumából.
„Az egyes források szerint – folytatja Flier – a hét méter magas szobor kettős keresztre kötözött, máglya lángjai által mardosott, megcsonkított férfialakot ábrázolt, akinek letépett végtagjaiból keselyűk esznek. A szinte fokozhatatlan borzalmak bizonyosan a legtragikusabb Trianon-szoborrá teszik az alkotást, még ha művészi színvonala el is marad a főváros többi irredenta emlékművétől, és drasztikus szimbolikája nem mérhető a többi emlékmű finomabb hangolású motívumaival. Az emlékmű eltávolításának időpontjáról, körülményeiről és a szobor további sorsáról nem tudunk pontosabbat. A Pillangó utcai hajléktalanszálló 1945 után is működött, közintézmény lévén a Trianonra utaló szobrot nyilván igen gyorsan eltávolították előle.”
S. M.
