Az Erdélyi Művészeti Központban (EMűK) 2025. február 28-án, pénteken, rendhagyó módon 17 óra 30 perckor nyílik meg CSEH Gusztáv (1934–1985) grafikus és JUHOS Sándor (1974) festőművész kiállítása.
Cseh Gusztáv a modern erdélyi magyar grafika nemzetközi hírű mestere. Páratlan rajztehetsége karikatúráiban, könyvgrafikusi működésében egyaránt megmutatkozott. Nevét azonban első, 1965-ös kolozsvári kiállítása tette ismertté, ettől kezdve a kolozsvári grafikai iskola meghatározó alakjaként tartották számon. Egy vonallal húzott tollrajzaival elegáns, drámai, mégis kalandosan játékos, nagyvilági univerzumot teremtett, amivel gyökeresen újat hozott az erdélyi művészetbe. Műveit számos hazai és nemzetközi kiállításon, grafikai biennálén állították ki. Több mint 300 könyvet illusztrált. Grafikáit, karikatúráit és illusztrációit évtizedeken át szinte valamennyi magyar napilap és folyóirat közölte.
Juhos Sándor – saját bevallása szerint – tudatosan választotta a nehezebb utat, amikor a csendélet festészetébe mélyedt. Miközben a kortárs művészeti szcéna jelentős részét ma már digitális kísérletek, multimédiás installációk és a konceptuális művészet formálják, ő ragaszkodott a klasszikus festészeti technikához, hiszen a csendélet a maga időigényes munkamódszerével olyan fokú koncentrációt igényel, amely kevés más műfajra jellemző. Ez a körültekintő, aprólékos munkamódszer tette számára lehetővé, hogy a flamand hagyományokból kiindulva a végsőkig tökéletesítse a festés technikáját, és közben egyéni szimbólumrendszert is kialakítson. Számára a csendélet nem egyszerű műfaji vagy technikai kérdés: sokkal inkább egy önálló művészi állásfoglalás, amely a klasszikus kézműves alapokat is képes a kortárs valóságra reflektáló módon újragondolni.
Mindkét tárlat 2025. április 30.-ig látogatható az Erdélyi Művészeti Központ nyitvatartási rendje szerint, keddtől péntekig 9 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 14 óra között.
Mindkét kiállításra, illetve az EMűK egyéb programjára ingyenes a belépés. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak a megnyitóra és a kiállításokra!
Erdélyi Művészeti Központ
Olt utca 2.
520027 Sepsiszentgyörgy