ErdélypolitikaRomániaSzékelyföld

Kelemen Hunor szerint Crin Antonescu hiteles jelölt

Esélye van a győzelemre

Kelemen Hunor szerint Călin Georgescu nem nyerné meg az elnökválasztás második fordulóját. Az RMDSZ elnöke a Prima TV-nek adott szombati interjújában elmondta: Crin Antonescu, a koalíció közös államfőjelöltje egy olyan ember, aki nyitott a párbeszédre.

„Több javaslatom is volt az elnökjelölt személyére. Akkoriban, amikor a koalíciót alakítottuk, aggódtam, hogy ne kövessük el azt a hibát, amit a tavalyi kormánykoalíció, ugyanis akkor több jelöltjük volt. Világos volt számomra, hogy egy jelöltünk kell hogy legyen, aki több területen hiteles” – mondta. Kiemelte, a politikai és az akadémiai életből is keresték a megfelelő személyt.

Crin Antonescu – Fotó: News.ro

A választásokkal kapcsolatban elmondta, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Nicușor Dan és Crin Antonescu a második helyen áll fej-fej mellett. De emlékeztetett a „tavalyi közvélemény-kutatások kudarcára”, rámutatva, hogy ha azok pontosak lettek volna, akkor az elnökválasztás nem maradt volna el, mert Georgescu nem jutott volna be a második fordulóba. Úgy véli, Georgescu nem nyeri meg az elnökválasztás második fordulóját…

A cikk a Maszol.ro portálon folytatódik: ITT

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb