„A századfordulóra a nagyváradi villanytelep megépítése egyre fontosabb kérdéssé vált. A világítást 1903-ig a légszeszgyár biztosította, és mivel lejárt a velük megkötött szerződés, a honatyáknak dönteniük kellett: meghosszabbítják azt, vagy kialakítják a villanytelepet, hogy létrejöjjön az az energiaforrás, amelynek a segítségével kiépíthető a villamos közlekedés” – olvashatjuk Balla Sándor gondolatait a Művelődés folyóirat októberi vezércikkében.
Az Emlék-napok rovatban két írás található: Bede Erika Egy üres szék története – amiről a történelemkönyvek nem beszélnek című írásában a szerző célja feltárni és megőrizni Bede Zoltán családjának történetét, amely az államosítás és kollektivizálás kegyetlenségeivel szemben állva küzdött a túlélésért. A rovat másik írásának a szerzője G. Szabó Ferenc, a címe pedig A fotosi Porzsolt család a 19. században.
Az Enciklopédia rovatban Tar Károly, Százéves az Erdélyi Szépmíves Céh című írásának a második részét olvashatják, Erdős Zoltán pedig a korai protestantizmus baranyai történeti hagyományait járja körbe A reformáció bölcsője című írásában. A „…ragadd meg a kunt övénél fogva…” című írásban Tőkés Lóránt a Szent László-falfestményeken látható övfogás mitológiai hátteréről és archaikus formáiról számol be bővebben.
A címlapon Huszka József akvarellmásolata látható Szent László és a kun vitéz birkózásáról a sepsibesenyői lebontott templomban; a képet szerkesztette Isó M. Emese, Kollár Tibor és Kovács Gergely.
Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Kiállítási katalógus. Néprajzi Múzeum, Budapest, 2006. 316 p.
A Néprajzi Múzeum 2005. május 13. és 2006. március 5. között mutatta be Huszka József, a rajzoló gyűjtő című időszaki kiállítását. A katalógus – miként a kiállítás – Huszka Józsefet (1854-1934), a magyar népi díszítőművészet egyik első felfedezőjét, gyűjtő- és dokumentáló munkásságát mutatja be a Néprajzi Múzeumban őrzött eredeti rajzai, tárgygyűjtései és fényképfelvételei alapján. Az 1880-1890-es években megjelent munkáiban a magyar középkori és kora újkori történeti művészet emlékeit, a magyar népművészet ornamentikáját állította párhuzamba, és azokat keleti eredetűnek tartva perzsa, indiai díszítőkinccsel rokonította. Munkássága komoly hatást gyakorolt a magyar jelleget kereső iparművészetre és építészetre. Huszka elsősorban Erdély, Észak-Magyarország és az Alföld egyes városait, falvait járva kutatta és dokumentálta az egyházi művészet emlékeit és a falusi nép díszített tárgyait (főként hímzéseket, kerámiákat, székely kapukat, festett bútorokat) 1878 és 1910 között. A katalógus a terepen rögzített anyag, illetve a szerző korai művei csak részben publikált részének értelmezésére tesz kísérletet, s a korabeli tudományos és művészi irányzatok összefüggéseibe ágyazza Huszka József munkásságát.
A lapszámban G. Sándor Mária, Porzsolt Dénes és Tőkés Lóránt képeit, illetve illusztrációit használták fel.
A szerkesztőség közlése nyomán
