A Kolozsvári Rádió előcsarnokában (Donát út 160.) kerül sor 2024. október 29-én, kedden 18 órakor Kelemen Albert-Kálmán grafikai kiállításának megnyitójára. Megnyitóbeszédet mond Márton Evelin író.
Kelemen Albert-Kálmán (1972) grafikus, művészettörténész, történelemtanár Székelyudvarhelyen él, pedagógusként dolgozik. Gyermekkora óta rajzolja szülővárosa és annak környezete épületeit. A kezdeti munkák leginkább figuratív ábrázolások, vannak köztük grafikai tervek is. Az alkotó 2011-ben kezdett el egy sorozatot, amely az erdélyi műemlékeket és más történelmi épületeket, helyszíneket sorakoztatja fel, ezek között látványrajzok, várak, kastélyok, templomok találhatók, leginkább tus és akvarell technikával kidolgozva. 2018 óta sokszorosító grafikával is foglalkozik, elkészítette egyes műemlékeknek vagy bizonyos részleteknek a linómetszet, rézmetszet és rézkarc változatát is.
Az Erdélyi Művészet közlése nyomán
