Ha így megy tovább s tönkre a dolcsi, majd Janett Yellen bankárnéni elmegy a BRICS gyűlésre s könyörögve kéri, ilyet ne csináljanak – mármint, hogy összeomoljék a dollár – , mert ez erőfölénnyel való visszaélés, és ez nem demokratikus…
Az átkosban történt, Csíkban, hogy egy plébános búcsúra készült. Borjút akart vágni az ebédhez. Köztudott volt, hogy mivel a Gyimesekben nincs kollektív gazdaság, a tanyákon lehet borjút szerezni, aztán „feketén” levágódik. Lelkipásztorunk tehát elindult, s talált is egy gazdánál, de a gazda kikötötte, hogy élve kell kivinni a kapun az állatot, nehogy a milicistáknak feltűnjön. Ez meg is történt, de az úton a helyi rendőr megállította a gyanús autót. Nosza, kiderült, hogy borjút szállít, de úgy maradtak, hogy beül és visszaszállítják a gazdához. Így is történt. Hazafelé a plébános próbálta elsimítani az ügyet, így behívta a rendőrt a közeli vendéglőbe egy italra. A sofőr kint maradt az autóban. Egy pohárból kettő lett, majd két üveg, úgyhogy a milicista rendesen megpuhult, majd békében elköszöntek egymástól, a pap pedig beült az autóba. Hálát adott a Jóistennek, hogy ennyivel megúszta, de azért csak bántotta, hogy mi lesz a búcsús ebéddel. Szóvá is tette az autóban a gondnoknak: – János, most mit vágunk le az ebédre? Mire a gondnok csak annyit mondott: – Plébános úr, nyugodjék meg, amíg maguk iddogáltak, én visszamentem a gazdához, s a borjút elhoztam. Itt van hátul a csomagtartóban…!
Ha nagy az arc, nagy az esés: mancsom mozdul, arcod torzul / ütlek borulsz, rúglak gurulsz…khm.
A hollandiai tüntetésekhez csak annyit: most eszik meg az utolsó tulipánhagymákat zsíros kenyérrel a gyémántkereskedők…
EmPé, az álmessiás arra, jó, hogy a DéKát még jobban szétverje. Annyi a feladata, mint a bolti macskának: fogdossa össze a kisegereket, de a tejfölbe nem piszkálhat bele…
Eddig négy „házi” orvosom volt, most szerzek egy vadat… Veszteni valóm nincs. Az eredmény legföljebb ugyanaz lesz…
Svájci békekonferencia az oroszok nélkül. Milyen műtét az, ahol nincs ott a beteg, csak az „orvosok”?…
Ami Európából jobbközépnek látszik, az akkor valójában: szélső bal…!
Li Szin Man 1948 és 1960 közt volt Dél-Korea elnöke, 1960-ban lemondott, a CIA egy repülőgéppel Hawaiira „mentette”, Szöulban eljárást indítottak vele szemben sikkasztás miatt, 20 millió dollárt kérve számon rajta. Elítélték, de hogy, hogy nem ’60-ban agyvérzésben Hawaion meghalt. A bábok sorsa …
A progresszív, magányos, modern nőt, ha egy erdőben eltéved, csupán egy dolog foglalkoztatja, kivel találkozna szívesebben: egy medvével, vagy egy ismeretlen férfival. A liberális nők körében végzett felmérések szerint a medve nyert, mert az csak egy ártatlan állat. Legföljebb széttép. De a férfi bármire képes…
„Ott ült a Császár. Dús hajában hét csillag volt a diadém. / Rabszolganépek térden állva imádták, barna köldökén a Göncöl forgott, válla balján / lámpásnak állt a holdkorong: / de a bohóc sírt trónja alján –: „Mit sírsz” – rivallt reá – „bolond, nincs szív, mit kardom át ne járna, enyém a föld!”… / S hogy este lett, egy csontváz tántorgott eléje, elfújta, mint a porszemet. – Kényúrként éltünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” (Faludy György – A haláltánc balladája, részlet)
Hittanóra valahol Csángóföldön. A plébános a babiloni fogságról beszél. Majd kérdezi Jánoskát, hova vitték, miért hurcolták el a zsidókat? Jön a válasz: – a zsidókat elvitték Foksányba… (Focşani, moldvai város – A szerk.) Nemsokára újszövetségi témák is előkerülnek. A 12 éves Jézus elmarad szüleitől, a templomban találják meg. A Biblia szerint Mária számon kérte a gyermeket: –Fiam, miért tetted ezt, atyád és bánkódva kerestünk…?! (Lk 2, 48) A hittanórás gyermekek is ismételnek, megkérdezi a pap: – Mit mondott a Szűzanya a kis Jézusnak? A kis Imola jelentkezik: – Atyád és én Bákóban kerestünk… (Bacău, moldvai város – A Szerk.)
Hogy mi köze Marxnak a nácizmushoz és a baloldali liberalizmushoz? Hát éppenséggel az, hogy nyugati értelmiséginek tartotta magát, nem szeretett dolgozni, utálta a munkásokat, de azért ideológiát írt nekik, mert a szüleit, és a kapitalista jótevőjét, Engelst-et is utálta. Az antiszemitizmus jegyében megjegyzi a zsidókról, hogy ők robbantják ki a háborúkat, hogy a zavarosban halásszanak. 1848-ban pl. a következőket írta a Neue Rheinische Zeitungban: „ A zsidók jó üzletet csináltak a hódítással… Mivel a pénzügyi krízis be fog következni, és nem lehetetlen, hogy abban a zsidók nagy szerepet játszanak, így tőkéjüket meg fogják tízszerezni.” (Morvay Péter: Doktor Marx a zsidókról, Hetek, 2018. március 9.)
Minden hatodik nap, valahol a világban ünneplik, hogy függetlenek Nagy Brittanniától…
A goebbelsi propaganda ezeknek az agymosó állatoknak a propagandájához képest bakfitty volt. Néger Kleopátra, meleg Nagy Sándor, nyugati reklámokban fehér párok már nincsenek csak négerek és homárok, ha a néger megbukik a matek vizsgán, akkor a matematika rasszista. Köcsögök versenyeznek nők között, nyolcvan éves nénikét dobnak ki az ablakon, sátortáborok a nyugati egyetemek mellett, katolikus papokat késelnek meg mise közben, „menekült” emberek százezrei kiirtandónak vélik az európai keresztény kultúrát, képzeletbeli gendereket egyetemi tantárgyként tanítanak, és még estig lehetne még sorolni az abszurditásokat. Ilyen baromságok, hogy elnevezések miatt üldözik a normalitást, még a szocializmusban se voltak. Ezek már menthetetlenek. Olyanok, mint a kórokozók a kertben…
A legújabb „digitális guillotine” is megjelent a közösségi oldalakon. A népszerű influenszerek hódolói, lájkolói, rajongói, tömegesen követelik vezéreiktől, hogy azok nyíltan foglaljanak állást Izrael, Hamasz, Ukrajna vagy egyéb szimpátiaügyekben. Ellenkezőleg elpártolnak tőlük, s akkor a véleménydiktátorok zsebe fájni fog. A plebszharag tépi a száját…
Az ukrán háború óta a NATO is egy maszek vállalkozássá torzult: minden tagállam a saját szakállára dolgozik. S akkor nincs 5-ös cikkely…
Az első Holdraszállás idején, túl a versengésen, az amerikaiak mindenképpen meg szerették volna oldani a rejtélyt, hogyan lehet a súlytalanság állapotában is írni, hogy az űrhajósok lejegyezhessék a tapasztalatokat. Hónapokig kísérleteztek, míg aztán egy költséges eljárással a golyóstollat átalakították, hogy a Holdon is „működjék”. A szovjetek ezzel nem bíbelődtek. Alig néhány órával a probléma észlelése után elhatározták, hogy lemondanak a golyóstollról és ceruzát adtak az űrhajósok kezébe. A ceruzával mintegy tíz kilométert lehet írni, folyékonyan, a golyóstollal legfeljebb ötöt. És a ceruza nem folyik… (J.B. nyomán)
Kedves barátom, volt táncoktatóm és „ezermester” éppen egy hónapja lett friss házas. Meghívták egy farsangi bálba, ahol első szerelme is ott volt. Mit ad Isten, hamar „táncba keveredett” vele, és magáról megfeledkezve annyira átélte az „első élményt”, hogy friss arája megrökönyödve nézte, majd ott is hagyta az ünnepség után. Gyuszi nem is emlékezett, hogy ért haza, s mikor. Amikor másnap felébredt és kijózanodva szembenézett újdonsült mennyasszonyával, az kérlelhetetlenül megszidta, jogos felháborodásában minden dühét ráöntötte. A bocsánatkérés után Gyuszinak csak annyi ereje maradt, hogy ezt mondja: – Bocsáss meg drágám, kikoppant a fejemből, hogy meg vagyok házasodva…
Még kell egy pár év, s a müncheni sörfesztivált a müezzin nyitja meg. Természetesen csak „ólommentes” sört és kebabot lehet fogyasztani…
Csak tudnám miről fognak ezek a politikusok vitatkozni, mikor mindenben, ami árt nekünk, egyetértenek.
A nápolyi pénzhamisítók éjjel-nappal dolgoztak a nyomdagépeknél. És nem tüntettek a rabszolgatörvény ellen…
Imre bácsi még a gyulafehérvári teológiát is megjárta a 60-as években, néhai dr. †Faragó Ferenc rektorsága idején. De nem bírt ellenállni honvágyának, így hazajött, családot alapított és munkába kezdett. Nagyon szerette a családját, egyházát, a közösséget. Víg kedélyű ember lévén sziporkázott a csattanós beszólásaival. Egy alkalommal, egy egyházi favágó-kaláka végén a plébános valami csavaros üvegből töltötte a részvevőknek a finom pálinkát. Imre bácsi kétszer is sorban állt, hogy kaphasson belőle. Megfigyelte, hogy a pap minden alkalommal visszacsavarja a dugót, miután töltött egy kupicával. Amikor másodszor is sorra került volna, odaszólt a papnak: – Plébános úr, nem mind csavargassa azt a dugót, mert el… rontja a menetet…!
MP azonban már most jelezte, hogy ha a vita nem élőben, vagy nem főműsoridőben lesz, akkor a Tisza Párt nem vesz részt rajta … Továbbá akkor sem vesz rajta részt:
– ha a kormány nem mond le vasárnapig,
– ha az oroszok áttörnek az ukrán fronton,
– ha nem lesz piros lámpa a stúdióban,
– ha lesz piros lámpa a stúdióban,
– ha Kína GDP növekedése nem haladja meg a 3%-ot,
– ha esik az eső, vagy süt a nap,
– ha Deutsch Tamás magasabb lesz nála,
– ha Dobrev Klára nem válik el Gyurcsánytól jövő péntekig,
– ha Varga Judit még egyszer megüti vagy megrúgja,
– ha Ferenc pápa meghal,
– ha a putnoki polgármester nem szereli le a főtérről a naponta használt guillotine-ját,
– ha a 2.000 őt figyelő titkosszolga létszámát nem csökkentik 333-ra,
– ha a zinternet nem lesz blokkolva rendőrségi adó-vevőkkel,
– ha bármelyik résztvevő megjegyzéseket tesz az alufólia sapkámra,
– ha a Tisza árad,
– ha Rogán Tóni. De ez így kevés. A többi csatorna adását a vita idejére blokkolni kell az internettel együtt! És kötelező legyen minden állampolgárnak nézni a műsort! Kivetítőt is követelünk!… Minden buszon, villamoson, metrókocsiban, hajón biztosítani kell a műsor közvetítését!… Tovább is van, mondjam még?… Egyelőre ennyi, de holnap újra segítek kifogást találni!
Olyan kigyúrt vagy abban a fehéringben, mint egy vízisikló…
Választási versike: „Karom erős, szívem bátor, én vagyok a terminátor. / Nagy a fejem, iszchémiás, én vagyok az új messiás…”
Ezeknek nem az eszük jött meg, hanem a toleranciájuk ment el…
Az arányok az építészetben olyanok, mint a harmónia a zenében. (Dr. Köllő Miklós)
A balsors nehezen gyógyuló nyavalya…
Egy ember egy kisvárosban dolgozott. A szomszédos faluban, a hegy túloldalán lakott, örült, hogy van munkája, és sikerült megszereznie azt a munkahelyet, amelyre mások is áhítoztak. Egyedül élt egy kis házikóban, korán kelt, és minden nap nekivágott a mintegy három órás gyalogútnak, mely a hegyen át vezetett. Nem létezett más út. Este is megtette ezt az utat visszafelé, s amikor hazaért a bérelt házba, éppen csak főzött magának valamit, megmosakodott és aludt másnap hajnalig. Így ment ez negyven éven át. Egy reggel, amikor a kisvárosba ért, maga sem tudja, hogy miért, gondolt egyet, és egyből a főnök irodájába ment. Bejelentette, hogy kilép. Túl öreg már, elfáradt, negyven évig csinálta, elege van. Pedig szereti a munkáját. Jóval fiatalabb főnöke őszintén meglepődött, és megkérdezte, hogy ennyi év alatt miért nem költözött be a városba. Ő lehajtott fejjel így válaszolt. – Gondoltam rá. De nem tudtam, meddig lesz meg ez a munkahely. Nem akartam kockáztatni… (Jorge Bucay nyomán)
Reggelente 86400 másodpercet ír a javadra az időbankod. Se többet, se kevesebbet. Minden éjfélkor lenullázza, s ezzel elveszni hagyja a pozitív egyenleget. Nem fogad el későbbre datált csekket, nem vezet folyószámlát. Ha nem használod fel az aznapra számládra feltett összeget, elveszítetted. Így nyer értelmet a Miatyánkban az a szócska: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”… Ma kérem a mait. Nem a tegnapit, mert az állott, szikkadt. A holnapit sem akarom, mert az még ki sem sült. A mai kenyeret kérem, ma…
Éld meg ajándékként a nap minden másodpercét, melyet „időbankod” mára jóváírt számodra. (J.B. nyomán)