Az Erdélyi Művészeti Központban (EMűK), 2024. július 19-én, 18 órakor Szabó András (1980) kolozsvári grafikus kiállítása nyílik meg a 3. emeleti kiállítótérben, Incze János Dés (1909-1999) festőművész retrospektív tárlatának megnyitójára pedig 2024. július 23-án, kedden,15 órától kerül sor a földszinti kiállítótermekben.
Mindkét tárlattal frissességet szeretnének hozni a nyári időszakba, hiszen Szabó András fiatal képzőművész, az általa kidolgozott, egyedül rá jellemző visszakarcolásos technika pedig igazán különleges, Incze János Dés Itáliában és Erdélyben festett idilli pillanatképeket megragadó festményei pedig szintén üdítően hatnak.
Incze János Dés erdélyi magyar grafikus és festő. Négy gimnáziumi osztályt a szatmári Eminescu Líceumban végzett, 1924-ben érettségizett. Boltos-inas, kertész, festőmunkásként dolgozott a kolozsvári Íris porcelángyárban, közben látogatta a Képzőművészeti Iskolát, majd a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban szerzett tanítói oklevelet 1934-ben. Előbb Zilahon tanított, majd Désen telepedett le, nyári szüneteit a nagybányai Szabad Festőiskolában töltötte Ziffer Sándor mellett. 1938-ban két albumban jelentkezett linóleummetszeteivel. 1941-ben részt vett a Barabás Miklós Céh fiataljainak kolozsvári tárlatán, s ettől fogva az ország minden részében szerepelt önálló vagy kollektív kiállításokon. 1969-ben tanulmányutat tett Olaszországban.
Alakos tájfestészete – elsősorban Dés megjelenítésével – megszerezte számára az „erdélyi Brueghel” elnevezést, életrajzírója, Jánosházy György a modern festészet nagyjai közül inkább Chagallhoz hasonlítja, Jagamas Jánosról és Varró Dezsőről készített portrét. Nagy Olga széki népmesegyűjteményéhez szánt illusztrációi körül élénk vita támadt, az Ifjúsági Könyvkiadó visszautasította, az Utunk és a Korunk leközölte a rajzokat s a művész védelmére kelt. Önarckép főcímmel megjelent munkája (1982) a szerző ajánló sorai szerint „nem időrendbe szedett önéletrajz, inkább mozaikok sorozata egy gyermek festővé válásáról, majd a festő életútjáról, amely egyáltalán nem mondható rózsákkal – inkább tövisekkel – kirakottnak…”
A munka első része kor megjelenítő erejével a hagyományos erdélyi emlékirat sajátosságait mutatja fel, a továbbiakban az erdélyi magyar művészeti életnek s a szerző külföldi utazásokon szerzett képzőművészeti élményeinek dokumentuma. A Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, majd az 1990-es évek első felében újjászerveződő Barabás Miklós Céh tagja. (A Wikipédia nyomán)
Szabó András marosvásárhelyi születésű alkotó a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen végezte tanulmányait. Apró részletességgel és precizitással kidolgozott, nagyméretű grafikái – a karcolásos technikának köszönhetően – főként a fehér és a fekete, a fény és az árnyék, valamint a pozitív és negatív síkok játékaiként hordozzák a beléjük szőtt történetet. A néző figyelme a felületek legapróbb mélyedéseit sem kerülheti el, a képeken ábrázolt összes tekintet hozzá szól. Az üzenet nem más, mint az András által oly sokszor emlegetett idő és az önazonosság keresése közben robottá vált ember problematikája. (A Terem.ro közlése nyomán)
