SzékelyföldTörténelemTudomány

Szimbólumainkról írt összegző tanulmánykötet látott napvilágot

A Molioris Kiadó közlése nyomán

Az olvasó a Székely szimbólumok régen és ma  című kötetet tartja a kezében, amely négy rövid tanulmányon és egy interjún keresztül nyújt betekintést a székely jelképek múltjába és jelenébe. A szerzőjük, Mihály János (1964) történész, helytörténész, a székely történelmi zászlósor tervezője és megrajzolója, akinek kezdeményezésére jött létre 2009-ben Székelyudvarhelyen a Székely Címer-, Pecsét és Zászlótörténeti Munkacsoport.

Az időközben eltelt évek folyamán a kutató több, a témába vágó tanulmányt, cikket publikált az Aeropolisz, a Kárpát-Haza Évkönyv köteteiben, a Székelyföld folyóirat és a Kárpát-Haza Szemle lapszámaiban. E most megjelent kötet anyagát ezekből a publikációkból válogatták össze.

Fotó: Szabó Károly

A székely „nemzet” régi címere és pecsétje című fejezetben a szerző először a székelyek régi címeréről értekezik, számba véve mindazt, amit a székelyudvarhelyi Lakatos István katolikus pap és az ő nyomdokaiban járó későbbi írók, Szegedi János jezsuita szerzetes, Jánosfalvi Sándor István unitárius pap írnak róla. Ugyanakkor röviden ismerteti azokat a tárgyi emlékeket, amelyeken a régi székely címer fennmaradt. Összegzésképpen végül megállapítja, hogy címer pajzsának a mezeje eredetileg vörös színű volt és nem kék, ahogy azt a szakirodalom mind a mai napig tartja. A régi székely címer nem azonos Székelyudvarhely mezőváros címerével, ahogy korábban vélték (Szeles János, Orbán Balázs, Jakab Elek etc.), bár kétségkívül igaz, hogy a város egykori pecsétjének készíttetői [a magisztrátus] ezt szerették volna a pecsétnyomóra rámetszetni. Régi íróink (Lakatos István, Cserei Farkas, Dugonics András, Jánosfalvi Sándor István, Orbán Balázs, Jakab Elek, ifj. Biás István etc.) azon állítása, hogy a régi székely címer helyében 1437-ben került a nap és a hold, ma már tarthatatlan. Ellene szólnak a felsorolt csíki (Menaság, Csíksomlyó) és udvarhelyszéki (Bögöz, Csekefalva, Székelydálya, Székelyderzs) régi címeres emlékek, amelyek a 15. század második felében vagy a 16. század elején készültek, s egyértelműen bizonyítják, hogy a régi székely címer használata még a Jagellók korában (1490–1526) és még később is „divatban” volt. Ezért kerülhetett rá díszítő elemként templomaink belső berendezési tárgyaira, a szentélyek boltozatára és gyámköveire, avagy 16. századra keltezett kályhacsempékre. Sőt, még egy olyan székely gyalogsági zászlón is viszontlátjuk amely, többszáz zászlótársával együtt, hadizsákmányként került a 17. század elei Prágába, a császári udvarba.

A régi székely címer és II. Ulászló király címere a székelydályai református templomban – Fotó: Szekeres Attila

A székelyek régi pecsétjével kapcsolatosan a szerző legszögeszi, hogy a történetírók (Timon Sámuel jezsuita szerzetes, Benkő József) a 18. században kezdtek el foglalkozni vele. Az általuk említett címeres pecsét, amelynek címerében szívet átdöfő kardot tartó kar van, „ARMA TRIUM GENERUM SICULORUM” körirattalal, megléte utólagosan bizonyosságot is nyert. Pál-Antal Sándor Marosvásárhely pecséthasználatának kutatása során bukkant rá azokra a korabeli iratokra, amelyeket a szóban forgó pecséttel hitelesítettek. Kutatásaiból kiderült, hogy Székelyföld legfontosabb települése, az egykori Székelyvásárhely, mivel nem volt saját hiteles pecsétje, az 1564 – 1610 közötti időszakban ezt a pecsétet használta. Más történetírók (Szóblahói Palma Károly Ferenc jezsuita szerzetes, Cserei Farkas, Dugonics András piarista szerzetes) szerint régi pecsét felirata „Arma trium generum Scythulorum” volt. Azt állítják, hogy ezen a címer, jól láthatóan, egy páncéllal borított emberi kar volt, kihúzott kardal, a kard hegyén korona, alább egy szív és medvefő (mint már fennebb említettük a hiteles korai címeres emlékeken ez fordítva látható). Az általuk leírt pecsét lenyomatát ez idáig nem sikerült senkinek sem fellelni. Valószínűleg nem is létezett.

A szerző a második tanulmányában, szintén a székelyek régi pecsétje[i] után nyomoz, megállapítva, hogy a székely „nemzet” több pecsétet használt, amelyek méretükben is különböztek egymástól (kis- és nagypecsét) attól függően, hogy milyen célból készült és milyen tartalommal bíró kiadványról volt szó. Hártyán, papíron, szöveg alá nyomva, az oklevél hátlapján, vagy arra felfüggesztve alkalmazták őket. A székelység is a hártyára írt okleveleít függőpecséttel hitelesítette, míg a papírr alapú íratain kisebb méretű papírfelzetes viaszpecsétet használt. Ez utóbbival, 1610 előtt Marosvásárhely városa is pecsételt. Körirata (ARMA TRIVM GENERVM SICVLORUM) azonban egyértelműen arra utal, hogy az nem a városé, hanem a három rendű székelyeké volt. A ránk maradt lenyomatokon is, a pecsétmező tárcsapajzsát a régi székely címer (egy szívet átszúró egyenes kardot tartó kar) díszíti. A függőpecsét egyetlen példánya, egy 1507. évi hártyára írt testimonális levélen maradt fenn, amelyet Szádeczky Lajos 1896-ban közölt és röviden ismertetett. Ennek ellenére ez a fontos adat mind a mai napig elkerülte a téma kutatóinak figyelmét. Szádeczky szerint a felírat nélküli függő pecséten a kardot tartó könyöklő kar két oldalán csillaggal és holddal látható. A szóban forgó oklevél őrzési helye a  Román Nemzeti Levéltár Maros Megyei Hivatalának gyűjteménye.

Kálti Márk szerint: „Attila király pajzsán címert viselt, ez koronás fejű madárhoz hasonlított. Ezt a címert a magyarok mindaddig, amíg a községek önmagukat kormányozták, Géza fejedelem, Taksony fia idejéig, a községek hadaiban mindenkor hordozták.” Ezzel összhangban vannak a képek, amelyek Attilát, Álmost és fiát, Árpádot turul madárral díszített pajzzsal ábrázolják; itt Attila, a hét vezér, Álmos és Árpád, ahogy a Képes Krónikában látjuk.

A harmadik tanulmány Székelyudvarhely város pecséthasználata a kezdetektől 1867-ig. Ebben a szerző Székelyudvarhely város pecséthasználatának kezdetét vizsgálja, néhány általa összegyűjtött új adalékot ismertetve, arra keresve a választ, hogy van-e valamilyen alapja annak, hogy Székelyudvarhely már a középkor végén kiérdemelte a saját pecséthasználattal járó városi rangot. A szerző a témát nem véletlenül, választotta, ugyanis régi íróink (Szeles János, Szigethi Gyula Mihály, Orbán Balázs, Jakab Elek, s nyomukban többen ma is) úgy tartják, hogy Székelyudvarhely, az egykori fő- vagy anyaszéknek (capitalis sedesnek) nevezett Udvarhelyszék központja,  Izabella királynőtől (1519–1559) adományaként nyert pecsétet, 1558-ban (Orbán szerint 1557-ben). A szerző elsőként összegzi, és új megvilágításba helyezi Székelyudvarhely címeres pecsétjének keletkezésével és használatba vételével kapcsolatos kérdéseket. Részletes kutató munka eredményeként, a fellelhető régi és újabb irodalom erre vonatkozó adatai mellett, levéltári források alapján cáfolja azt az állítást, hogy a város pecséthasználati jogát Izabella királynőtől kapta, és új megvilágításba helyezi a felvetett kérdést.

Az utolsó tanulmány Zászlóhasználat a székelyeknél, a kezdetektől 1944-ig. A szerző ebben a tanulmányában arra keresi a választ, hogy az évszázadokon át katonáskodó székelységnek, milyen hadijelvényei (zászlói, lobogói) lehettek vagy voltak. Alapos kutatás, analógiák és közvetett adatok alapján próbálja bemutatni ezeket a kezdetektől szinte egészen napjainkig. A gyér források arra késztetik, hogy felhasználjon minden eszközt (elsősorban az eddigi szakirodalmat) arra, hogy átfogó képet nyújthasson a téma után érdeklődő olvasó számára.

Betekintés nyújt a keleti, sztyeppei népek zászlóhasználatába. Leszögezi, hogy bármilyen zászlóik voltak is a székelyeknek a „nomád” magyar államban vagy még korábban, ezek a zászlók, jelképek a keresztény magyar királyság létrejöttével, a magyar honvédelmi szervezet és harcmodor európaihoz való idomulásával egy időben több mint bizonyos, hogy megváltoztak.

Röviden szól a középkori Magyarország zászlóhasználatáról, ismerteti a téma szempontjából fontos írott és képi forrásanyagot, majd rátér az Erdélyi Fejedelemség korabeli hadi zászlók ismertetésére, amelyeken már egyértelműen a székelyekhez köthető jelképek is megjelennek. E zászlók közül néhány a ma használt „székely zászló” előképeként határozható meg. E székely zászlót Kónya Ádám (1935-2008), a Székely Nemzeti Múzeum korábbi igazgatója a korabeli hadi zászlókból és a fejedelemkori székely címer színeiből (a pajzs mezejének kékje, a nap aranya és a hold ezüstje) ihletődve tervezte meg a Székely Nemzeti Tanács felkérésére 2004 elején.

A székely zászló felvonása (2021. szeptember 4.) – Fotó: Szekelyfoldilovasunnep.ro

Ezt követően a székely közigazgatási egységek (székek, vármegyék, városok) által használt, vagy különböző alkalmakra, eseményekre készítetett zászlókról és lobogókról olvashattunk, de nem maradtak el a 18–20. század nagyobb hadi eseményei (kuruc szabadságharc, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, első világháború) során készítetett és használt zászlók ismertetése sem. A tanulmány az 1941-ben tervezett székelyföldi városok zászlóinak ismertetésével zárul.

A kötetet a Mi is az a székely zászló? és Amit a székely zászlóról tudni kell című interjúk zárják, amelyet Kertész Melinda, valamint Antalfi József készített a szerzővel. Bár ezek az írások még 2013-ban készültek, véleményünk szerint semmit sem veszítettek az időszerűségükből. Ezért döntött úgy a Kiadó, hogy itt újra megjelentetik mind a kettőt.

A Kiadó szíves közlése nyomán

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb