Erdély sportélete ezer szállal kötődik az összmagyar sportélethez. És fordítva, a magyar sportélet számottevően szegényebb lenne a trianoni békediktátum által elcsatolt területeken született sportolók nélkül. Volt, akinek szólhatott a magyar himnusz és a dobogó legmagasabb fokáról nézhette végig, amint az árbocra felhúzzák a magyar zászlót. S volt, akinek egy folytonos harc volt magyarságának megőrzése.
Csinta Samu írása azt boncolgatja: az erdélyi magyar sportolók közül kik és hogyan őrizték meg nemzeti identitásukat. Dénes Tamás a román labdarúgás magyar „bölcsőjét” járja körbe, Halász J. Attila a küzdősportok meghonosodásának erdélyi vonatkozásairól írt, míg Sipos-Onyestyák Nikoletta az 1984-es, a keleti blokk által bojkottált, ám Románia részvétele mellett lezajlott Los Angeles-i olimpiát elemzi az erdélyi magyar sportolók szemszögéből.
Szakály Sándor, Horváth Vilmos és László Laura három sportoló életrajzát dolgozza fel, akiknek életéről sem tudunk igen sokat, erdélyi kötődéseikről még annyira sem. Tóth Szilárd az olimpiai játékok és a nagyhatalmú politika szemszögéből tekint az olimpiai mozgalom néhány fontos mozzanatára, míg Killyéni András ezen belül a második világháború ideje alatt megálmodott magyar téli olimpiai síközpont jelentőségét elemzi. Katona Zoltán egy erdélyi kisváros – Székelyudvarhely – sportéletének nagyjait mutatja be az olvasónak.
Boros Miklós szakavatott hátterével elemzi, hogy az erdélyi sikerklubok, a CFR és a Sepsi, hogyan kerültek a román labdarúgás élvonalába, Horváth Kinga és Péter László pedig a CFR labdarúgó csapatának igazolási stratégiáját veszi górcső alá. Igazi színfolt Pompiliu Constantin bukaresti sporttörténész írása.
A zsidó származású sportlapszerkesztő Max Bănuș (Max Banusch, 1926-2008) szomorú élettörténetét is bemutatja a lap, aki a kommunizmus éveiben megálmodott egy részben színes sportlapot, a Stadiont – ám a címlapon szereplő román sportoló mezén a rossz nyomdai technikának köszönhetően a trikolór piros-fehér-zöld lett – , árulás miatt pedig ezért börtön járt. A rendszer kritizálásért, a szakma külföldi képviselőivel fenntartott kapcsolataiért többször elítélték és értelmiségiként ellehetetlenítették; 1963-ban kivándorolt Izraelbe, aztán az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, ahonnan a Szabad Európa Rádióhoz került, Münchenbe, 1966 és 1990 között volt a román nyelvű adások szerkesztője. A rendszerváltást követően visszatért Romániába, ahol ismét lapkiadóként és közösségszervezőként tevékenykedett, illetve nagysikerű könyvekben írta meg emlékiratait. A bukaresti zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra 2008. február 8-án.
A szerkesztőség közlése nyomán
