
Az író születésének 96. évfordulóján emlékünnepséget és koszorúzást tartanak a Művelődési Ház előtt található szobornál. Kilyén Ilka színművésznő előadásában elhangzik a Sütő-művek alapján összeállított a Gyertya könnye című előadás.
A megemlékezés házigazdája Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója, köszöntőt mond Ölvedi Zsolt, Székelyudvarhely alpolgármestere, Demeter József tiszteletes, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke, Sütő András írói hagyatékáról Dávid Gyula irodalomtörténész, az író életútjáról Lőrincz György író, a szoborállítás történetéről pedig dr. Ferenczy Ferenc ny. főállatorvos, a székely anyaváros korábbi polgármestere tart előadást.
Közreműködnek a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai.
Az ünnepségre, amelyet a koncertteremben tartanak a belépés díjtalan, minden kedves érdeklődőt sok szeretetettel várnak 2023. június 23-án, pénteken délután 4 órától kezdődően.
A Sütő András Baráti Egyesület közlése nyomán