KultúraSzékelyföldSzépirodalom

Lakatos Mihály és Simó Márton közös könyvbemutatói

Három helyszínen

Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön találkozhatnak az érdeklődők a két íróval, akik idén újabb művekkel jelentkeztek. A könyvbemutató-sorozat első állomása a KÖNYVÜNNEP keretében lesz a székely anyavárosban, november 27-én, vasárnap déli egy órától. Az itteni olvasóknak ajánlják, hogy a templomozást követően, ha tehetik – még ebéd előtt – vegyenek részt ezen a rendkívüli eseményen. Biztos, hogy nem fogják megbánni!

Egymást faggatva, Lakatos Mihály Mosoly járvány idején és Simó Márton Iker című köteteikről beszélgetnek a szerzők.

Hétfőn, november 28-án 17 órakor Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermébe várják az érdeklődőket. A szerzőkkel Zsidó Ferenc író, a Székelyföld főszerkesztője beszélget.

Kedden, november 29-én, 18 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében beszélgetnek munkáikról. Az esemény házigazdája ott Szonda Szabolcs könyvtárigazgató, író műfordító lesz.

“A tárcák a székely, és általában a kelet-európai ember nyugati világból való teljes kiábrándultságának adnak hangot. Nyugati irányból – állítja a szerző – egy olyan hazug világ hazug ideológiája készül vörösiszapként elönteni bennünket, amely nem ismer Istent, dicsőíti a bűnt, az aberrációt, és mindent, ami az Úr és az emberi természet ellen való vétek. Nem ezt a lovat akartuk, és ma már világos, hogy rosszabb világot hagyunk a gyermekeinkre, mint amilyenben mi felnőttünk. Tamási Ábele annak idején a szegények és elnyomottak ügyét írta a zászlajára, az enyém már csak a józan észt – mondja a szerző. – A tárcáim egyfajta memoárként is készülnek az unokák-dédunokák számára. Azt akarom, hogy tudják, hogyan tértünk le a normalitás útjáról. Tudják, és okuljanak belőle. Mert nekik kell majd visszatalálniuk rá” – vallja a szerző erről a munkájáról. (Forrás: https://kmtg.hu/konyvek/lakatos-mihaly-mosoly-jarvany-idejen/)

“Lakatos Ábel” – Bencze László rajza

Lakatos Mihály Ábel nevű hőséről – úgy általában.

A Mosoly járvány idején című könyvről ITT és ITT olvashat!

Simó Márton Iker című nagyregénye a budapesti AB-ART Kiadó gondozásában látott napvilágot 2022 nyarán.

“A szerző egy ikerpár – Hunor és Magor – életútját követi, de ezzel párhuzamosan az ábrázolt történetek jóvoltából kibontakozik előttünk egy székelyföldi család élete is a múlt század utolsó harmadától napjainkig. A narrátor – a harmadik testvér – szintén fiú, öt évvel idősebb, aki mindvégig abban a miliőben tartózkodik, ahol eszmélt és nevelkedett. A székelyföldi falu és a kisváros világa mutatkozik meg a belső monológok révén, némi kitekintéssel a Kárpát-medence más területeire. Mivel az ikrek egyike, Magor a disszidálás útját választja, a regény lapjain elénk tárul a nagyvilág, így mi is részesülünk a „migráló” hős élményeiből. A Hunor nevű testvér helykeresése azonban mindvégig a szülőhely közelében zajlik. Bátyjuk – az alkotói én – folyamatosan vitákba keveredik az ikrekkel, az életmódjukkal, önmagával úgyszintén, miközben ő a krónikás, akinek az (is) feladata, hogy bejegyezze az emlékezetes életmozzanatokat – születést, lakhelyváltoztatást, házasságot, elhalálozást – a családi Biblia hátsó lapjaira, hiszen valamelyik előd ezért köttette újra a régi kiadású Szentírást, hogy az egyfajta emlékhelyként/ emlékeztetőként is szolgáljon. Hogy maradjon némi írásos nyom.” (Forrás: https://eloszekelyfold.ro/2022/04/21/egy-nagyregeny-a-lathataron/)

Részlet a regényből ITT olvasható!


A szerzőkről

Dimény-Haszmann Árpád felvétele

Lakatos Mihály 1964-ben született Székelyudvarhelyen, a Szegedi Tudományegyetem magyar-francia szakán végzett. Jelenleg Budapesten él. Eddig megjelent könyvei: Előjáték (novellák), Marosvásárhely, Mentor Könyvkiadó, 1995; A ribanc (novellák), Csíkszereda, Pro Print Könyvkiadó, 1999; Vizit a gömb túloldalán (színművek) Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2002; Etimo apó csodálatos meséi (mesék), Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2002, 2012; Bolhaszerenád (versek), Kolozsvár–Budapest, Erdélyi Híradó Kiadó – Ráció Kiadó, 2010; Súlyos ügyek (tárcák) Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2019; Mosoly járvány idején. (tárcák, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021.

Dávid Botond felvétele

Simó Márton költő, elbeszélő, szerkesztő. 1963-ban született, Urikányban. Középiskoláit a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban (korábban Dr. Petru Groza Líceum) végezte 1981-ben; egyetemi tanulmányait 1992-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatta; 2013-ban több társával létrehozta az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület nevű alkotóműhelyt, és üzemelteti az Élő Székelyföld nevű portált (www.eloszekelyfold.ro), a Hargita Népe napilap munkatársa. Korábbi szépirodalmi kötetei: Az utolsó tanító; Pro-Print, Csíkszereda, 2003 (Székelyföld műhely); Bozgor, avagy Kísérlet egy szó értelmezésére. Első próbálkozás; A Magyar Nyelvért Alapítvány, Bp., 2004 (Erdélyi műhely könyvek); Bozgor, avagy Kísérlet egy szó értelmezésére. Második próbálkozás; A Magyar Nyelvért Alapítvány, Bp., 2005 (Erdélyi műhely könyvek); Bozgor, avagy Kísérlet egy szó értelmezésére. Harmadik próbálkozás; A Magyar Nyelvért Alapítvány, Bp., 2007 (Erdélyi műhely könyvek); Tranzit; Kortárs, Bp., 2009 (Kortárs próza); Gerzson szép délutánja. (Regény) Erdélyi Műhely Könyvek, Budapest–Székelyudvar­hely, 2020.

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb