CivilszféraErdélyKultúraSzékelyföld

Sütő Andrásra emlékeztünk

Erdélyben maradni kell akkor is, hogyha nem lehet!

“Idő lopakodik bennünk, mi meg zavartan gyanakszunk, vajon nem az emlékeink között lappang-e a jövő, s nem a jövő derít-e fényt az emlékeinkre?” – kezdte rövid emlékezőbeszédét dr. Ferenczy Ferenc ny. megyei főállatorvos, Székelyudvarhely korábbi polgármestere azon az ünnepségen, amelyet szeptember 30-án, pénteken szerveztek az író szobránál.

Az író portréját Farkas Tamás készítette

Jeles évfordulók éve az idei: 125 éve született Tamási Áron, amely alkalomból a nagy író kivételes öröksége előtt tisztelegve, emlékévet hirdetett a Magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága. A mai napon pedig mi arra emlékezzünk, hogy kereken tizenhat évvel ezelőtt hunyt el “szavaink nagyfejedelme”, Sütő András.

Egykori osztálytársammal, barátommal, néhai Farkas Árpáddal együtt vallom: “Erdélyi és egyetemes nemzeti közösségünk egyik legtisztábban látója immár nemcsak sorsunkért való küzdelemben kivert fél szemével, de teljes ölelő tekintettel néz le odafentről ránk.”

Sütő András nevét és tevékenységét még elemista koromban volt szerencsém megismerni, ugyanis Édesanyám egykor az Udvarhely Rajoni Sajtóterjesztő Osztály vezetője volt, és állandó kapcsolatban állt az erdélyi, illetve a bukaresti magyar lapok, könyvkiadók vezetőivel, szerkesztőivel, így többek között Sütő Andrással is, aki előbb a  Falvak Népénél dolgozott a fővárosi szerkesztőségben, ahonnan később Marosvásárhelyre, élete végéig tartó lakóhelyére került. Az igazán szoros kapcsolatunk a ’89-es változások után alakult ki. Székelyudvarhely polgármestereként, mi már januárban megvívtuk a csatánkat, az udvarhelyi iskolákban visszaállítottuk az anyanyelvi oktatást. Nem volt könnyű, de amikor az oktatási miniszter eljött hozzánk, alternatívát tudtunk felajánlani a román ajkú diákok számára is, ami elfogadhatónak bizonyult. Ettől kezdve szívszorongva követtem a magyar Bolyai Líceumért vívott küzdelmet, a százezres gyertyás felvonulást, melynek élén ott menetelt Sütő András is. Tudjuk, hogy nemsokára ezt követően a fekete márciusi események alkalmával, a felhergelt csőcselék életveszélybe sodorta, megsebesítették – elvesztette félszeme világát.

A Kossuth-díjas író nyolcvanadik életévében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után hunyt el Budapesten. Végső távozásával a magyarok nagy közössége lett szegényebb, de a magyar nyelvet is felbecsülhetetlen veszteség érte. Nemcsak írásaival alkotott feledhetetlent és maradandót, életútjával is bizonyította, hogy cselekedetei által méretik meg az ember.

Sütő élete végéig hű maradt életműve eszmei vezérfonalához: “Nem fölfelé török, Uram: vissza azok közé, akik könnyeikkel egész rózsakertet nevelhetnének…”

Ferenczy doktor és Lőrincz György író – a Sütő András Baráti Egyesület (SABE) és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány  (EMIA) képviseletében koszorúzott. Ez a két szervezet kezdeményezte annak idején a szoborállítást. Mindkét értelmiségi sokat tett az elmúlt évtizedekben az erdélyi magyar kultúráért és különösen szívükön viselték, viselik Sütő András emlékét és életművének további beágyazódását a köztudatba

Az író tizenegyedik (erdélyi) parancsolatával zárom mondandómat: “Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. Hiszem, hogy közösségi fennmaradásunk reménye az anyaország ragaszkodó szeretetében fölerősödik, az önrendelkezésig. Ez a hit mondatja velem itt is a 11. parancsolatot: Erdélyben maradni kell akkor is, hogyha nem lehet.”

A Sütő-szobor Zavaczki Walter Levente alkotása

Simó Márton felvételei

Elhangzott 2022. szeptember 30-án, Székelyudvarhelyen, Sütő András szobránál

Dr. Ferenczy Ferenc

Nemrég került fel a világhálóra az Anyám könnyű álmot ígér című “naplójegyzetek” hangoskönyv-változata.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb