Románia

Székelyudvarhely – A Román Himnusz Napja

Különösebb figyelem, a helyiek érdektelenség mellett zajlott

Amint azt korábban a szélsőjobboldali eszméket valló és folyamatosan konfliktusokat gerjesztő, a Calea Neamului (Nemzet Útja) nevet viselő szervezet aktivistái bejelentették, valóban ünnepséget tartottak a székely anyavárosban.

Az aktuális román himnusz címe Ébredj, román. Szöveget Andrei Muresanu (1816-1863) írta a havasalföldi forradalom idején, Anton Pann (1796-1854) zenésítette meg, először Brassóban adták elő, egyes feljegyzések szerint 1848. július 29-én.

A szöveg a szabadságról meg a hazafiságról szól, ahogy a himnuszoktól elvárható, hangneme pedig inkább a Marseillaise lelkesítő, harcra buzdító forradalmi indulójához hasonlít, semmint a magyar himnusz borongós számvetéséhez.

Korábban egyszerű hazafias énekként funkcionált. Az 1989 decemberi felkelés idején vált ismét népszerűvé, később hivatalos himnusszá nyilvánították az új rendszerben.

Az esemény péntek délután 17:30 órakor kezdődött. A megemlékezők végigvonultak a Kossuth Lajos utcán, majd felsorakoztak a Millenniumi-oszlop előtt, úgy, ahogyan kisebb-nagyobb turistacsoportok szoktak fotózkodni.

Kicsit dísztelen volt, hogy más színű zászlókat lobogtattak, mint általában szoktak az idelátogatók.

A román himnusz éneklését szépen aláfestették a közeli református és a ferences templom tornyában megszólaló harangok. A kihangosítás azonban felvételről rásegített, hogy szóljon az énekük. Majd egyéb, első világháborús román irredenta dalok is elhangzottak.

Kiderült, hogy megvan az a transzparens, amelyet Tusványoson használtak, ügyesen ismét elővették, hogy emlékeztessenek.

Farkas Antal felvételei

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb