CivilszféraKárpát-medenceVidék

Kerekasztal beszélgetés a Kárpát-haza bölcsőprogramról Tusványoson

A bölcsőben ringatott gyermekekből bölcsebb és kiegyensúlyozottabb felnőtt válik

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet első alkalommal szervezett kerekasztal beszélgetést a 2018 óta működtetett Kárpát-haza vándorbölcső programjáról. Az eseményre a 2022-es Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében, a Mikó Imre Sátorban került sor szerdán 11 órától.

A beszélgetést szervezte és moderálta Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a program székelyföldi koordinátora. Meghívottjai voltak néhányan azok közül, akik önkéntesen részt vesznek ebben a kezdeményezésben. Csíkszentdomokosról Kristály József és Katalin nyolcgyermekes házaspár jött el, Gyergyószentmiklósról a háromgyermekes Balázs-Kercsó Eszter és Csíkszentmártonból a szintén háromgyermekes Vágási Emese óvónő. A rendezvényre hivatalos volt Kászonból dr. Sztojka Tamás családorvos is, de ő betegség miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Sepsiszéki Nagy Balázs a téma felvezetésében arról beszélt, hogy az elöregedő, migránsokat befogadó Európában a jelenlegi világhelyzetre egy sajátos magyar válasz a vándorbölcső program, ugyanis a nemzetünk hisz a belső megújulásban.

Az előadás közönsége

Ha egy nép bölcsőkbe fektet, az a jövőjébe fektet, és hisz a megmaradásban!

A programfelelős hangsúlyozta a bölcsőhasználati hagyományaink tovább éltetésének fontosságát, hiszen pszichológiai kísérletek és tanulmányok bizonyítják, hogy a bölcsőben ringatott gyermekekből bölcsebb és kiegyensúlyozottabb felnőtt válik, mint azokból a gyermekekből, akik mózeskosárban vagy kiságyban nevelkednek.

A 2018. márciusában Csinódból indított program sajátossága, hogy a bölcsők átadására mindig templomi közösség előtt szentmisék vagy istentiszteletek keretében kerül sor.

A Kristály házaspár a nagycsalád mindennapi szépségeiről beszélt. Ők elsőként a harmadik gyermeküket helyezték el bölcsőben és megtapasztalták annak jótékony hatását. Bizonyára ez az élmény is hozzájárult ahhoz, hogy önkéntességi alapon elvállálták a Csíkszentdomokosra kihelyezett vándorbölcsők feletti további bábáskodást. Elmesélték, hogy falujukban a járványhelyzet idején sem álltak le a bölcsőátadások, de amikor nem lehetett templomi rendezvényeket tartani, akkor a saját udvarukra jött el a helyi plébános atya és ott áldotta meg a bölcsőt, az azt befogadó, gyermeket váró családot.

Balázs-Kercsó Eszter elmondta, hogy a bölcsőátadások során ő is mindig töltekezik, és örülne annak, ha még ő is ringathatna bölcsőt. Számára az eddigi legnagyobb élmény az volt, amikor Gyergyóremetén egyszerre hét bölcsőt indított útnak!

A bölcső közösséget is erősít

Vágási Emese harmadik gyermekét váró kismamaként került kapcsolatba a programmal, és most Csíkszentmártonban és Csíkcsekefalván a kihelyezett bölcsők önkéntes „mozgatója”. Fontosnak tartja, hogy egy-egy bölcsőátadás után az átadó- és befogadó-családok mindig összeülnek a templomi esemény után, és ez együttlét erősíti a kisbabás családok közötti kapcsolatokat.

Hamarosan érkezik az ötödik testvér, így a mostani kicsi leányzó már lassan „nagynak” minősül

A kerekasztal-beszélgetés egy rendhagyó bölcsőátadással zárult. Szász Jenő az NSKI elnöke, a program fővédnöke átadott egy vándorbölcsőt a csíkcsekefalvi ötödik gyermekét váró Potyó családnak. A bölcsőt és a családot Bilibók Géza tusnádfürdői plébános áldotta meg.

A Bioversum Egyesület és az Orbán Balázs Akadémia Egyesület közlése nyomán

Vándorbölcsőről Tusványoson

Gyermekeink által maradhat meg a nemzet

Kapcsolódó:

Imanap Csinódon

Vándorbölcső-program Recsenyéden is

Van válasz az elnéptelenedésre

A III. Sóvidék népviseletben című találkozón is sor került vándorbölcső átadására

Továbbszolgáló vándorbölcsők

Vándorbölcsős keresztelő

 

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb