Minden tavasszal meggyűlik a bajom a bárány- és kecskebőrökkel. A koronavírus-járvány előtt a céhes korra alig emlékező anyavárosban még ki tudtam érlelteni bármit. Akár a nyúl- vagy a borjúbőrt is. A pandémia azonban mintha elvitte volna itt azokat az utolsó kis műhelyeket is.
Idén tavasszal egyet sem találtam odalent a város végén, ahol volt egykor a vágóhíd. A bőrök így a rosszabb sorsra jutottak, ott vannak kifeszítve a csűrkapu belső oldalán. Az is lehet, hogy tönkremennek, a molyok eszik meg… Tovább
