Hogyha van termékeny alkotó, aki a „magányjárvány” idején sokat írt, akkor a székelyudvarhelyi Lőrincz József minden bizonnyal az. Nemrég olvashattuk az Imaidő – Versimák, istenes versek című kötetét (2021) és a Székelypetki lakodalom – Egy népszokás kismonográfiája (2021) című folklór-gyűjtését, amely a petki lakodalmi szokások szakszerű leírása – hanganyaggal – néprajzi gyökerekkel és vonatkozásokkal, illetve szubjektív meglátásokkal körítve, hiszen gyakorló pedagógusként, kultúrház igazgatóként maga is részese, aktív szereplője volt ennek az egyedi ünnepi eseménysosorozatnak, amely mára a kihalás, a végzetes kimaradás határára sodródott.
Ezekről a kiadványokról írtunk a közelmúltban. Amit vártunk, s amit várunk az nem más, mint a Székely Himnusz, Csanády György életművének értelmezesét és „kanonizálását” felvállaló tanulmánykötet.
Most azonban meglepett a Sodródásban című új verseskötettel, amelyet szerdán mutatott be igen népes közönség előtt a székelyudvarhelyi Bocskai Ház gyülekezeti termében.
Először arról vallott, hogy mi a különbség a ’sodrás’ és a ’sodródás’ között. Egyrészt a címválasztást az is befolyásolta, hogy a ’sodrásban’ cím foglalt – több fontos és ismert mű született az utóbbi évtizedekben ezzel a címmel (Göncz Árpád, Dobos László, Oláh József, Kipke Tamás tollából), közismert és örök érték az azonos című magyar játékfilm is (1963, rendező-forgatókönyvíró: Gaál István, operatőr: Sára Sándor, színészlegendák szereplésével: Moór Mariann, Drahota Andrea, Zsipi Istvánné, Csikós Sándor, Harkányi János, Kozák András). Már a kötet elején ott a magyarázat: „Magányjárvány van:/ Bomlásnak indultak a közösségek./ Árvák a szülők, és a családfa/ Csupa csonkheggé lett./ Kétségbeesetten kap a levegőbe az ág, Hogy jövőjét lássa:/ Rémítő ez az utódok árulása.// Az egyedülléttől nem gyarapodik az öröm,/ De ebben a fa sem vétlen,/ Nincs, amibe kapaszkodnom magányom szelében” (Sodródásban).
A 220 oldalon összesen 204 vers található. Gyakorlatilag egyik itteni műve sem haladja meg az egy oldalt, a 8-22 sort. Mindezzel talán azt kívánja elérni, hogy az olvasó egyenként, az ’ütős” sms-ek korában darabokként próbálja értelmezni, s próbáljon meditálni rajtuk.
„Külső és belső sodródásról szólnak, az egyén kiszolgáltatottságának a lenyomatai. Aggályok, félelmek, kiútkeresések karantén időben, járvány időben, az öregkor testi-lelki leépülése idején, a szociális háló felfeslése idején, a szeretetkapcsolatok gyengülése, a társadalom atomizálódása idején. Kötéseket, kötődéseket keres a zavarban levő” – vallotta. Ilyen most ’ez’ a költő. Teljes más, ellentétes azzal az énnel, azzal a lelkiállapottal, amelyről az Imaidőben vall. Az a ’benti’, ez pedig a kinti ’könyv”.
Végül feloldja a helyzetet, feloldozza önmagát: „Kínjában az ember mit meg nem tesz/ Például verset ír/ Olyan igazságokat ró papírra amit/ Utólag nem törülhet ki radír/ Sem idő/ A szöveg a valóságba belenő” (Hitelesség). Ha nem feloldozás, akkor késztetés, hogy versről versre haladva próbáljunk magunkhoz térve sodrodásainkban mi is megkapaszkodni. Kapaszkodó-versek. Vers-kapaszkodók.
Még elárult egy műhelytitkot: keletkezett az utóbb esztendőben egy újabb kötetre való versezet a műhelyében. Ezek mintha némi reményt villantanának fel. Azt mondja, hogy versek által könnyebben túlélhetünk. Úgyhogy a figyelmünket sikerült felkeltenie az elkövetkezőkre is. Érdemes követnünk Lőrincz Józsefet. Akkor is, amikor verset ír, akkor is, ha néprajzi, vagy nyelvészeti tanulmányt, akkor is, amikor irodalomtörténeti munkával jelentkezik. Felnézhetünk a többszólamú alkotóra.
Hadd mellékeljük még egy vallomását ide versek ürügyén: „…a harmónia lehetőségébe kapaszkodva, biztatva magunkat, hogy a gondok, kételyek fölé emelkedjünk a biztos holnap gondolatával, minden kétely és bizonytalanság ellenében.”
Fotók: Simó Márton
Kapcsolódó
Rendhagyó templomi könyvbemutató
