EgyházÉpítészetErdélySzékelyföldVallás

„Uram, jó nekünk itt lennünk”

Megáldották a Belvárosi Református Egyházközség felújított templomát Székelyudvarhelyen

Ezt a Szent Péter apostolnak tulajdonított mondatot Márk, Máté és Lukács evangélistáknál egyaránt megtaláljuk, amikor Jézus három tanítványa – Péter, János és Jakab kíséretében – felmegy a Tábor hegyére, és a színeváltozás által meggyőzi a jelenlevő követőket, hogy ő valóban Isten fia, hogy ő a Megváltó. Ezt az evangéliumi részt idézte Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, amikor köszöntötte az egybegyűlteket – híveket és egyházi, illetve világi vezetőket – a vasárnap délelőtti ünnepélyes istentiszteleten.

Hálát adni sereglettünk egybe, hiszen elkészültek ugyan a templom felújításával már a múlt ősszel, csak éppen alkalom nem nagyon kínálkozott ezidáig az ünnepélyes megáldásra, mivel közegészségügyi korlátozások voltak érvényben.

A hívek az építés 240. évfordulójára használatba vehették, a hálaadásra és az égi áldáskéréshez most teremthették meg az alkalmat a gyülekezet vezetői.

Pitó Zsolt tiszteletes, a gyülekezet lelkésze kapta azt a hatalmas feladatot, hogy szervezze meg a felújítást – szép és nemes munka volt, amely sok energiát és kitartást követelt

A püspök úr beszédében Pál apostolnak, a korinthusiakhoz írt első levelére is hivatkozott ide kapcsolódóan: ”4Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. 5Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, 6amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek” (1Kor 1, 4-6).

Kató Béla püspök áldást mond

A magaslati a „csúcsélményt” említette. Viszont nem építhetünk sátrat fent a magasban – amint azt Péter apostol is javasolta az írások szerint –, hanem vissza kell térnünk a hétköznapokba, alá kell szállnunk a való életbe, hogy megtaláljuk a feladatainkat, amelyek ismét felvezetnek minket az eljövendő csúcsokra… Tovább

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb