A fenti címmel nyílik fényképtárlat 2021. augusztus 14-én, szombaton 14 órától a kászonaltízi kultúrházban a Kászoni Falunapok programjai között. Köszöntőbeszédet mond András Zoltán polgármester, a kiállítást megnyitja P. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervező munkatársa. Szervező: Kászon Község Polgármesteri Hivatala, partner: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.
Öt falu: Altíz, Feltíz, Impér, Jakabfalva és Újfalu alkotja a Hargita megye délkeleti sarkába, a Csíki-havasok közé ékelt Kászont, ahová 2018. május 4. és 11., valamint október 19. és 26 között ellátogattak az Orbán Balázs nevét viselő 37-ik as 38-ik dokumentációs fotótábor fényképészei: Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Kaunitz Miklós (Budapest – Magyarország), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Sándor-Tóth Zsuzsanna (Hatvan – Magyarország), Toldi Zoran (Érsekújvár – Felvidék, Szlovákia), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vass Lehel (Székelyudvarhely). Az évente más-más tájegységen szervezett fotótáborok elsődleges célja a még meglévő, múltat idéző építmények, tárgyak, motívumok, mesterségek, élethelyzetek, a tájban élő ember ünnep- és hétköznapjainak, a változó és tünékeny emberi arcok, tájak megörökítése.
A Keleti-Kárpátok közé ékelt medencék egyik legkisebb lakott medencéjében húzódik meg Kászon, a Csíki-havasok déli végződésénél, Kézdivásárhelytől északra, egy szűk, hegyi medencében, átlag 700 m tengerszint fölötti magasságon, Hargita megye délkeleti csücskében, határos Kovászna és Bákó megyékkel.
A medence keleti peremén az egykori vulkánok emlékeként, nagy területen törnek fel a borvízforrásokként ismert ásványvizek, melyek összetételükben különböznek egymástól: szén-dioxidos, klóros és kénes vizek. Területe magas hegyekkel (Paphegye – 1165 m, Répáti tető – 1291 m, Fügetető – 1198 m, Nemere – 1653 m, Nagy Sándor – 1639 m) körülzárt, 320 négyzetkilométernyi dombos-völgyes katlan.
Az 1968-as megyésítés rendelete alapján kialakult Kászonaltíz község területe 302,52 négyzetkilométer. A Kászoni-medence és a benne meghúzódó község területe közötti különbség azzal magyarázható, hogy a medence területének egy része csíki, illetve felső-háromszéki birtok, amelyek ma közigazgatásilag nem tartoznak a községhez.
Éghajlatát a medence zárt jellege és tengerszint fölötti magassága határozza meg. Évi átlaghőmérséklete alacsony, 5-6 Celsius-fok, a tél hosszú és hideg. Zord éghajlata ellenére mégis enyhébbnek mondható, mint a szomszédos Csíki-medence, mivel itt szinte elhanyagolható a ködös napok száma. Legjelentősebb vízgyűjtője a Kászon vize, mely délen kaput tör Felső-Háromszék felé, majd a Feketeügybe ömlik.
Kászon első írásos említése 1324-ből való, egy adományozási okmányban Dok Kászon néven említik (Orbán Balázs A Székelyföld leírása című műve alapján).
Dr. Endes Miklós Csík-, Gyergyó- és Kászonszékek földjének és népének története 1918-ig című munkájában Lok-Kászon szerepel, egy Károly Róbert által 1324-ben kiadott adományozási okmányra hivatkozva. A történészek hamisítványnak vélik a fent említett adományozási levelet, melynek egy XVI. században átírt változata maradt ránk.
Földrajzinév-szótárunk a szláv kvasinu, azaz savanyú patak szóból származtatja nevének eredetét, mely utalás lehet a medence keleti peremén nagy számban feltörő ásványvízforrásokra. A lok szintén szláv eredetű szó, rétet, mezőt jelent.
1332-1333-as regestrumban Kazun, Kasun néven említik a ma öt faluból (Kászonimpér, Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonjakabfalva és Kászonújfalu) álló Kászonaltíz község ősi települését/településeit.
1390–1397 Kászonszék önrendelkezési jogáért vívott harcának időszaka. A kászoniak részt vettek Luxemburgi Zsigmond hadjárataiban 1390–1395 között. Egy győztes csata után a jelentős segítségért jutalomként azt kérték az uralkodótól: „Miérthogy mi szabad székelyeknek neveztetünk és minden kötelesség alatt tartozunk az Csíki székhez, mi azt kívánjuk Felségedtől, hogy mi szabad népek legyünk és mi magunk tehessünk bírót, hadnagyot közöttünk…”. Az uralkodó eleget tett a kászoniak kérésének, de ezt a csíkiak nem nézték jó szemmel. Az ily módon alakult egykori Kászonszék, a XVIII. század közepétől is mindössze öt községből (Kászonfeltíz, Kászonaltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva és Kászonújfalu) tevődött össze.
Kászon a Csíki- és Háromszéki-medence falvaitól viszonylag távol esik, földrajzilag zárt vidéknek mondható, sajátos színfolt Erdély, a Kárpát-medence néprajzi térképén. Azt mondják, hogy az erdővel, földdel küszködő székely embernek durva a tenyere, de annál kifinomultabb a lelke. Ilyen a kászoni ember is, nem kényeztette el sorsa, a szülőföldje. Sok-sok izzadságért és fáradozásért szűkös terméssel jutalmazta mindig az édes anyaföld, de lelkét finomította az egymásrautaltság érzete, a rendtartó székely falu íratlan törvényei, értékrendje.
A Kászonszéken készült képek a községhez köthető hagyományokat, személyeket, helyszíneket elevenítik fel, az emberélet sorsfordulóihoz köthető emlékképek köszönnek ránk róluk. Ünnepi alkalmak, népviseletek, építészeti emlékek elevenednek meg általuk. A fényképek egy letűnőben levő világ tanúi.
András Ignác helytörténész, néprajzi író, valamint a Forrásközpont közlése nyomán
