Idén is stílusosan kísérték el „utolsó” útjára Ilyést

Mindig van aktualitása a farsangtemetésnek. Az idén is volt. Mi lehetett volna más, mint a konfliktusos helyzet, amely most beárnyékolja térségünket. Például: a Páll utca bejáratánál határállomást alakítottak ki, amely egyúttal Európa kapujaként is működött. Mivel megjelentek a tányérsapkás és tereptarka formaruhás határőrkisasszonyok – egyébként a „közegek” nemi identitását nehéz volt eldönteni, úgyhogy inkább ne is beszéljünk róla, hiszen ez a fajta bizonytalanság, hogy ki a tojó vagy ki a gúnár manapság már nem annyira egyértelmű –, és ily módon kisebb-nagyobb torlódások is kialakultak.

„Átvilágították” a népeket, olyannyira, hogy gyóntatószék „paródiát” vagy valami motozásra alkalmas őrbódét alakítottak ki. A helyiek – az utcabeli szervezők becsületét védve mondjuk, hiszen minden „stáció” maga alakítja az illő környezetet, és állja az ételt-italt –, urai voltak a helyzetnek, bár nem volt egyszerű a dolguk.

Történt ugyanis, hogy amióta felütötte a fejét az a bizonyos konfliktus, amely a Kárpát-medencét is érinti – így Magyarország és Románia itt található területeit is beleértve –, valahogy kilábaltunk a koronavírusból. Boldog-boldogtalan megindulhatott így Alsósófalva, illetve az Európai Unióhoz csatlakozott – talán schengeni státussal is rendelkező – utcácska felé. Mivel feloldották nálunk a korlátozásokat hirtelen, semmi értelme nem volt annak, hogy karanténos körülmények mellett „csak maguknak” tartsák az itteniek ezt a vidám farsang- és Ilyés-temetést. Ennek is köszönhető, hogy a szomszédos településekről szép számban tértek be az érdeklődők. Egész iskolai osztályokat, csoportokat is hoztak a pedagógusok. Mint ezelőtt.

Volt aki kutyával érkezett. És jelen volt a „gáborcigányok” egy igen lelkes csoportja, akik mozgóárusokként kínálták a portékáikat. És kalapáltak; üstöt, szeneslapátot, csatornát ígértek. Olcsón dolgoztak. Bevallották, hogy családikészletből származik a nyersanyag, illetve rendes importból, nem holmi eltévedt hadi eszközök, urambocsá’, ezeknek a daraboknak semmi közük a valakik által „elkötött” haditechnikához.

Ha valaki táncra akart perdülni, az nyugodtan megtehette, hiszen a helyiekből verbuválódott alkalmi zenekar minden „búcsúztató” után húzta a talpalávalót. Hogy ki kivel, azt nem lehetett tudni. Voltak áldozatai is a jókedvnek, hiszen egyik másik bámészkodót úgy elkapta egy-egy bajuszos menyecske, hogy csak! Ott térültek-fordultak a sáros utca közepén. Étel-ital is volt bőven, a megszokott böjtös menü: főtt pityóka, pogácsa, káposztalé, tea. Aki kíváncsi volt arra, hogy mi van a műanyagpalackokban és üvegekben, annak elárulták. Helyi tornáclé, a Regátból és Arad-hegyaljáról, a Küküllő-mentéről való, a torra, Ilyés lelkiüdvére szánt bor. Volt „alsóról” és „felsőről” származtatott pálinka is, no meg atyhai, ahol tavaly igen jó volt a szilvatermés. A nem odavalósiak és a gyengébbek kedvéért: „alsó” Alsósófalva helyi neve, a „felső” pedig Felsőé.

Valóban kitett magáért a közösség. A falu apraja-nagyja benne volt a mulatságban, s idén a külvilágnak jobban megmutatkozhatott. Kicsit zavaró volt a rengeteg fotós. Több „olyannak” tűnő vendég jött-ment a tömegben, hatalmas optikákat hurcoltak, emelgettek, mások kisebb fotómasinákat, és számos okostelefont piszkálgattak.

Az volt a nagy kunszt, ha olyan felvételeket tudtunk „vételezni”, amelyeken nem látszik az alkalmi vagy a profi fényíró. Olykor sikerült. Máskor pedig úgy szerkesztettük a keresőben a képet, hogy az oda nem illő dokumentátort tudjuk a továbbiakban kiiktatni.

Ismerőssel álltunk szóba, aki hirtelen elmondott egy, „a kor falára” szánt viccet… „A pesszimista és az optimista beszélget a mostani helyzetről. A pesszimista azt mondja, hogy ennél rosszabb már nem lehet!… Az optimista erre rávágja: Dehogynem!…” Keserűen elmosolyodunk, mintha rendben lenne a dolog, s nyugtázzuk, hogy így van. Bizony. Meghallja ezt egy közelben álló harmadik, aki éppen teát kortyolt a poharából – egyébként elég hideg volt, szállingózott a hó, nem teljesült be az a jóslat, hogy a március másodikára kitolódott hamvazószerdán izomingeben vagy szoknyásan fogunk felvonulni –, nem így lesz. Ejsze nem. Fő az optimizmus. Úgy legyen. És gyűljön meg a bajunk „alsón” majd Ilyéssel megint. Hogy ne csak elszenvedői, hanem alakítói lehessünk majd az elkövetkező időknek.

A szerző felvételei

Simó Márton