Publicisztika

A magyar választás

Simó Márton publicisztikája

Bevallom, eléggé izgatott az anyaországban vasárnap lezajlott országgyűlési választás eredménye. Én a magam szavazatát már napokkal korábban leadtam a megfelelő helyen. Tettem ezt elsősorban azért, mert kötelességnek éreztem, hogy hozzárendeljem a véleményemet a nagy egészhez. És jól esett, amikor láttam, hogy célt értem. Hasonlóan gondolkodtam, akárcsak a nemzet többsége, és ez megnyugtat. Elsősorban azért, mert azt érzem, hogy jó csapatban vagyok, és képes voltam, vagyok magam is a dolgok jóirányú alakítására.

Előfordult – sajnos – olyan is, hogy írott malaszt, falra hányt borsó volt az akaratom, simán gellert kapott… Tovább


 

FRISSÍTVE!

Újabb mandátuma lesz a Fidesz-KDNP frakciónak

A határon túlról érkező levélszavazatok segítségével a Fidesz–KDNP-nek már 136 képviselője lehet majd az Országgyűlésben, míg az ellenzéki összefogásnak a korábban valószínűsített 56 helyett 55 mandátum jut. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap kezdte meg a levélben érkezett szavazatok számlálását. Csütörtök reggelig 161.548 érvényes levélszavazatot számoltak össze, ebből

a Fidesz–KDNP 151.279 szavazatot,
a DK–Jobbik–LMP–Momentum–MSZP–Párbeszéd 7006 szavazatot,
a Mi Hazánk 1705 szavazatot,
a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 1008 szavazatot kapott.

A határon túli magyarok által leadott levélszavazatokat az országos listás mandátumok szétosztásánál veszik figyelembe. Mivel a levélszavazatok miatt jelentősen megnőtt a Fidesz–KDNP-pártlistára jutó szavazat, így ez a lista még egy mandátumhoz jutott, egyúttal az ellenzéki összefogás elveszített egy listás mandátumot, mert már nem volt elég szavazata az utolsóként kiosztandó mandátum megszerzéséhez, így összesen már csak 55 mandátuma van.

A parlamentbe még bejutó Mi Hazánk Mozgalomnak nem változott a mandátumszáma. Az NVI folyamatosan ellenőrzi a visszaérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatait és számlálja össze az érvényes nyilatkozatokhoz tartozó szavazatokat, így az országos listás mandátumok megoszlása az egyes pártlisták között még változhat.

Az újabb megszerzett mandátum a hvg.hu szerint azt jelentheti, hogy a Fidesz–KDNP listáján szereplő Pesti Imre ott lehet a parlamentben, az ellenzéki listán szereplő momentumos Bedő Dávid azonban nem.

A Szabadeuropa.hu nyomán

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb