EgyházKultúraNagyvilág

Virágvasárnap – Ferenc pápa a Szent Péter téren

A pápa ebben a hónapban Magyarországra látogat

Láthatatlan Krisztusoknak nevezte a mai világban szenvedő embereket és népeket Ferenc pápa, aki személyesen vezette a hívőkkel teli Szent Péter téren a virágvasárnapi misét, amely megnyitotta a római nagyhetet.

Ferenc pápa pápamobillal érkezett a Szent Péter térre, a hagyományosan hosszú virágvasárnapi szertartást ülve követte, és személyesen olvasta fel homíliáját. Az oltárnál Leonardo Sandri, a bíborosi testület aldékánja celebrált.

Ferenc pápa homíliát tart – Fotó: Vatican News

A teret megtöltő mintegy hatvanezer hívő és turista tapssal köszöntötte a Gemelli-klinikáról a Vatikánba szombaton visszatért egyházfőt. A mise körmenettel kezdődött, amely a tér közepén található obeliszktől indult; Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezve az egyháziak fonott pálmaleveleket tartottak kezükben, a liguriai Sanremo város ajándékait, a hívők áldott olajfaágakat, melyeket az idén Umbria tartomány adományozott.

A Szent Péter teret több mint 35 ezer virág és növény díszíti, melyek szokás szerint húsvétra hollandiai kertészetekből érkeztek.

Ferenc pápa – Fotó: Vatican News

Ferenc pápa a homíliában Jézus passióját a mai világban tapasztalt testi és lelki szenvedésekkel hasonlította össze. Emlékeztetett Jézus elárulására, kigúnyolásra, kínzására, és főleg arra, hogy magára hagyták. Ferenc pápa úgy vélte, ez történik ma is, amikor a születendő gyermekektől megtagadják az élet jogát, amikor kudarcot vallanak a házasságok és más társadalmi kapcsolatok, amikor a kirekesztés, elnyomás, igazságtalanság kerekedik felül, amikor az elhagyatottság kíséri még a betegeket is. Az egyházfő hangoztatta, az emberiségnek nem szabad a magány, elszigeteltség rabjává válni.

„Ma nagyon sok magára hagyott Krisztus létezik. Kizsákmányolt és magukra hagyott népek, az utcáinkon élő szegények, akiknek nincs bátorságunk a szemébe nézni, arc nélküli migránsok, akik puszta számokká váltak, problémaként osztályozott emberek. De nagyon sok elhagyott, láthatatlan, rejtett Krisztus is él közöttünk, akiket fehér kesztyűs kézzel selejtezünk: meg nem született gyermekek, egyedül hagyott idősek, nem látogatott betegek, elfelejtett fogyatékossággal élők, fiatalok, akik nagy űrt éreznek magukban anélkül, hogy valaki meghallaná fájdalomkiáltásukat, ne hagyjuk, hogy szavuk elvesszen a közöny süketítő csendjében” – mondta a pápa.

A misét követő beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik, miközben néhány napot kórházban töltött, az egészségéért imádkoztak. Ferenc pápa bejelentette, hogy egyházi szervezetek úgynevezett békekaravánt indítottak Ukrajnába a helyi lakosság megsegítésére.

A nagyhét szertartásait Ferenc pápa vezeti; a Vatikán bejelentése szerint nagycsütörtök délután az egyházfő a római Casal del Marmo fiatalkorúak börtönében végzi a lábmosás szertartását, ahol megválasztása után, 2013 húsvétján is járt. Virágvasárnap jelent meg az első száma a római hajléktalanok hetilapjának, amelyet Ferenc pápa kezdeményezésére a szentszéki napilap, a L’Osservatore Romano támogat. Minden vasárnap a Vatikán környéki utcákban árulják.

Vasárnap este a Szent Péter téren virrasztást tartanak a 2005. április 2-án elhunyt II. János Pál emlékére a Rómába érkezett lengyel zarándokok részvételével.


Nyilvános Ferenc pápa magyarországi programja – az írásunk folytatásában található linken regisztrálni is lehet a különböző programokra – Fotó: Vatican News

A pápa Magyarországra látogat

Elindult Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának hivatalos honlapja. A www.ferenc2023.hu oldalon elérhetők a pápalátogatáshoz kapcsolódó információk – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az MTI-vel.

Azt írták: a honlapról megismerhetők az április 28-tól 30-ig tartó látogatás egyes helyszíneinek leírásai és bemutatják a programokhoz kapcsolódó egyházi tevékenységeket is. Jelezték: a látogatás mindhárom napján lesz legalább egy olyan kiemelt esemény, amelyen minden érdeklődő regisztráció nélkül, biztonsági ellenőrzést követően részt vehet. A szervezők kérik a programokra érkezőket, vegyék figyelembe, hogy biztonsági okokból a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe.

Április 28-án a Szent István-bazilika előtti téren kivetítőn lehet bekapcsolódni Ferenc pápa találkozójába a papság és a szerzetesek képviselőivel. A közös várakozás 16 órakor kezdődik.

Április 29-én az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban az elesettekkel és segítőikkel történő találkozóra a közös ráhangolódás 9 órakor kezdődik. Az eseményt a Rózsák terén felállított kivetítőkön korlátozott létszámban lehet majd követni. A térre való belépést biztonsági átvilágítás előzi meg.

Április 30-án a Kossuth Lajos téri, 9.30-kor kezdődő szentmisén külön regisztráció nélkül, biztonsági ellenőrzést követően lehet részt venni. A kapuk a hajnali óráktól nyitva lesznek, a térre legkésőbb 8.15-ig lehet belépni, a helyeket érkezési sorrendben töltik fel. Azok számára, akiknek a téren nem jut hely, a környező utcákban biztosítanak kivetítőket, amelyeken követhetik a liturgiát – olvasható a közleményben.

Az MTI jelentése nyomán

Kapcsolódó:

További információk ITT olvashatók!

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb