KultúraNéprajzPublicisztika

Mikuláskodjunk?

Sebestyén Péter írása

Juhász Árpád geológus mesélte egy rádiós beszélgetésben, hogy egy finnországi expedíció során, a hosszas kutyaszános túra végén személyesen találkozott a finn „mikulással”, Joulupukkival, akivel kezet is fogott, és aki nemcsak jó egészséget kívánt neki, hanem azt is, hogy oly hosszúra nőjjön meg a bajsza, mint az ő a szakálla.

Gyermekkorunk Mikulás-élményei számtalanok. A lényeg mindig a meglepetésen volt. Hogy váratlanul megjelent, vagy egy elrejtett ajándék „nyomokban” megsejtette az ő jelenését. Az is furcsa volt, honnan tudja, mire van szükségünk. És amit mi régen elfelejtettünk, azt ő számon tartja, sőt azt is tudja, ki mit érdemel, mire szolgált rá. A virgács, a dió, a csoki, az alma, vagy egy zsebkendő, sapka,egy zokni, egy kínai ceruza, egy rég vágyott játék, ne adjisten narancs – egy elvarázsolt, földönkívüli világból hozott hírt. Egy olyan világból, ami mégiscsak nagyon jól ismeri a földi lények örömét, nehézségét, búját-bánatát. Éreztük, hogy a Mikulás önzetlenül szeret. Minden gyermeket ismer, s tudja, azok nem egyformák, mégis megtalálja a módját, hogy mindegyikünk azt kapja, ami neki a legkedvesebb, a legértékesebb.

Fotó: 24.hu

A Mikulás mindig alkalmazkodik a helyzethez. Tisztában van az ízlések és divatok váltakozásával, de ezek számára csak eszközök, hogy szerető figyelmességét kimutassa. Úgy is mondhatnánk: kreatív. Leleményessége nem ismer határokat. Ha kell, szánon megy, amit rénszarvas húz, ha szükség gördeszkán, rolleren, busszal vagy helikopterrel. Eléri a gyermekit teveháton, szörfdeszkán, búvárruhában vagy éppen egy kötélen ereszkedve le dobja be az ajándékot. Már bűnözők is akadtak horogra, akik a mikulásruhát a hatóság megtévesztésére használták, ellenben olyanok is, akiket épp mikuláspalástba bújt rendőrök kaptak el. Az angoloknál törvény is született, hogy mikulásruhába senki ne üljön volán mögé.

Olvasom, hogy már a járványhoz is alkalmazkodott. Egyik áruházban egy biztonságos plasztik-üveg mögött üldögélve maszkosan találkozott a kíváncsi, csomagra éhes gyerekekkel, de a felmelegedő globális klímahelyzet következtében a norvég posta segítségével már „meleg” csókkal is elárasztott egy fiatalembert, aki nagyon beleszeretett és epedve várta a vele való találkozást. Amerikában nem is most jön, hanem csak szenteste, mert ott már rég nem Szent Miklós a lényeg, hanem a Télapó, amit a kommunisták is előszeretettel erőltettek mifelénk.

Fotó: 24.hu

Azonban a tetszésnyilvánítás-méréstől, sms-es támogatásoktól, gyűjtésektől, segélykampányoktól, bérmikulásoktól hangos pénzszagú jótékonykodás tolakodó világában sajnos elsikkad a tapintatos, csendes, szeretet szépsége. Szezonális haszonpörgető erejével ideig-óráig lázban tartja a híreket, miközben már felfalta és megmocskolta eredeti szentségét.

Szent Miklós a kereszténységben talán még Szent Antalnál vagy Szent Ferencnél is szimpatikusabb szentje lenne, de úgy tűnik, a neomarxista liberalizmus elkobozta és kizsigereli valódi alakját. “A Gonoszság kölcsönkérte a Jóság nyelvét, s lármává degradálta” (H. Auden ). Lefokoztuk őt csalivá. Paravánnak tekintjük. Palástja is csak reklámhordozó, s arra jó, hogy rendetlen vágyainkat, ösztöneinket vele fedjük el.

Néhány évvel ezelőtt egy ismerősöm azzal verte az asztalt, hogy ’ne mikuláskodjunk’. Az intézményes, megszervezett, kiszámítható és tervszerű szociális adakozásra akart biztatni. Mert szerinte az a hatékony, nem az ötletszerű jótékonykodás. Mára oda jutottunk, hogy egy drónfelvételt közreadó, vagy a világhálón valamilyen hírrel megjelenő posztmodern ötlet is nemcsak lájkot kér, hanem megadja a banki elérhetőségét, hogy támogassuk, mert hát a nélkül a jó ötlet elvész és nem lesz működőképes. Manapság már nem szégyen kérni. Mindenki támogatásért kuncsorog. A szeretetemre apellál, de csak a pénzemet akarja. Hivatalosan, szépen becsomagolt adagokban, felcsillantva ezáltal a szebb jövőt. De vajon azt támogatjuk-e, akinek igazán szüksége van? Ismerjük-e a szeretet nyelvét, vagy kenyér helyett követ, szeretet helyet pénzt adunk neki?!

Szegények mindig lesznek veletek (Mt 26,11; Mk 14,7) – mondja a mi Urunk. Talán azért, hogy legyen, akikkel gyakorolnunk az önzetlen, feltétel nélküli szeretetet. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb… Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked (Mt 6,3) – mondja a hegyi beszédben Jézus Krisztus, aki Isten szeretetének legnagyobb ajándéka az emberiség javára. És Szent Miklós püspök sem kürtöltetett maga előtt. Az más kérdés, hogy leskelődők, kíváncsiak mindig akadnak, akik meglesik és elhíresztelik. Ez esetben a jót is. Persze nem árt, ha a világ a jót is megismeri, nem, árt, ha a búza is nő, nemcsak a konkoly.

De azért úgy gondolom, jót tenni, adakozni, jótékonykodni csak Mikulásként, Szent Miklós-módjára érdemes. A rejtekben, csendben, minden reklám és hírverés nélkül. De főleg személyesen és tiszta szeretettel. A személyesség jelenlétet követel. Ezért lehetőleg közvetítők nélkül. Csak így jön létre az én-te kapcsolat. Találkozik aki ad azzal, akinek adja. Miért kellene tudnia a világnak, hogy én kin segítettem? Jót tenni jó. Jónak lenni is az. Jót tenni csak jóságból, ne számításból, nem önmegnyugtatásból, ne kampánycéllal-szezonálisan. Mert aki látja, az a szívek vizsgálója: az örök Szeretet.

Sebestyén Péter

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

'Fel a tetejéhez' gomb