Mondja egyik ismerősöm, hogy időnként kénytelen elégetni a kertjében keletkező takarmányt. Annak rendje és módja szerint kétszer kaszálja meg a helyet, utána pedig, hogy ne legyen második sarjú, fűnyíróval járja végig, hogy gyepszerűvé váljon a hely. Nyilván, abból nem lesz angol gyep, de legalább rövid, s olyan, mintha elegáns lenne. Egyébként úgy tudom, hogy Angliában sem természetes az a rövid fűféle, amelyet oly sokszor látni ott mindenfelé, hanem következetes kertészeti munka eredménye.
Állítólag többszáz év kell hozzá, hogy olyan legyen, s előtte következetesen ki kellett írtani az eredeti vegetációt. A burjánt, ahogy mi mondjuk. Feltételezem, hogy ez sok helyen megtörtént, városi parkokban, vidéken, kastélyok és udvarházak zöldövezetében, de a lakott területek közvetlen környezetében is. És ez a gyepféleség strapabíró, jól állja a terhelést, nem viselik meg túlságosan a sétálók, a gyalogosok, a piknikezők sem. Gondolom, hogy az igazi focipálya gyepszőnyege is ilyen zöldnövényzetből, s nem műfűből vagyon. De ebbe a kertészeti és tájépítészeti részletben most hadd ne mélyedjünk el…
Szóval megtudtam az illetőtől, hogy azért keletkezik az a sok „mocsok”, mert meghalt időközben a szomszédja, aki jelentős számban tartott juhokat és kecskéket, s az örökösei elkótyavetyélték az állományt – olyanok, hogy Németbe járnak –, s még a faluból is eltűntek azok az immár néhai jámbor állatok, úgyhogy nincsen ma ott számottevő egyéni gazdaság, vagy farm, ahol képesek lennének feletetni a „fölös” takarmányt. Olyan kicsi a falujuk, hogy tehén is egy csak van, s házi tejet a szomszédos településen kénytelen beszerezni, ha ahhoz ragaszkodik, s ha nem, akkor a városi boltokból hordja haza… Csak kis adagokban gyújtom meg, hogy ne legyen feltűnő – mondja, és a szavaiban némi félénkség, bűntudat is megbújik. Mert nem lehet annyit komposztálni, s minek, mennyi kell arra kétnégyzetméternyi ágyásra, ahol hagyma és paradicsom terem? – teszi fel a kérdést, hogy bűnös cselekedetét igazolja. Annál jóval kevesebb – válaszol is mindjárt a felvetésre, és ezzel lezárja a témát. Nem firtatom tovább ilyenkor a dolgot. Egész más témákról esik szó az esetek többségében. De most arról beszéltünk – mintha megoldást keresnénk –, hogy vannak jobb helyek, ahol összegyűjtik. Még a fel nem etetett körbálákat, a fűrészport is, és biomasszaként hasznosítva égetik el olyan hőközpontokban, amelyek közintézményeket fűtenek. De gyakorlata van annak is, hogy családi házak hőellátást biztosítsák ilyen forrásból… Csak akarat kell hozzá, és találékonyság.
Kapcsolódó
Ami eddig hulladék volt, az most fűtőanyag
