EgyházKultúraSzékelyföld

Székelyudvarhely – A lelkész könyvbemutatója

Újabb prédikációs kötetet jelentetett meg a tiszteletes

A Székelyudvarhely-Belvárosi Unitárius egyházközség lelkésze, Simó Sándor, korábbi egyházköri esperes időrendi sorrendbe szerkesztette azokat a „halkan és visszafogottan” elhangzott temetési beszédeket, amelyek a 2020-as és a 2021-es esztendőkben hangzottak el, gyakran annyira szűk körben, hogy még a legközelebbi hozzátartozók sem lehettek jelen a végső búcsú alkalmával.

„Ezzel is segítünk a hozzátartozóknak és magunknak, ideiglenes túlélőknek is abban, hogy emlékezzünk és jobban körvonalazódó „képek” által őrizhessük a távozók emlékét – mondta a lelkész. „Történelmi időszak volt ez a két év, hiszen ilyen komoly járványra, ennyire szoros és szigorú bezártságra hosszú nemzedékek óta nem volt példa.” Majd így folytatta: „Pál apostolnak a Filemonhoz írt leveléből az első fejezet 15. versét találom idevalónak, hogy gyógyír legyen minden gyászban élő számára: ‘Hiszen talán azért szakad el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd.’ Ennek reménységében hordozzuk a gyász keresztjét és így bízzunk a lélek üdvösségében.”

Ezek a beszédek annak idején elhangzottak ugyan a vasárnapi istentiszteleteken is, egyik-másik felkerült a világhálóra az élő közvetítések alkalmával, de mégiscsak hatásosabb, maradandóbb és talán vigasztalóbb az írott szó. Ezért határozta el, hogy a könyv által is segíteni próbál a hátramaradottaknak.

E különleges kötet, A VIGASZ HANGJAI bemutatására 2023. június 18-án, 12:00 órától kezdődően kerül sor – közvetlenül a vasárnapi istentisztelet után – a Kriza János Szeretetotthonban.

A Székelyudvarhely-Belvárosi Unitárius Egyházközség temploma – a szerző szolgálati helye

Dr. Tódor Csaba – Simó Sándor temetési beszédeiről

Ez a könyv egy olyan beszédhelyzetből született, amikor Simó Sándor lelkész úr ül az irodában a keservesekkel. A beszéd témája egy édesanyának a halála. Egy édesapának az élete. Egy testvérnek a sorsa, satöbbi. A beszélgetések alapján Simó Sándor tiszteletes úr fejében, és szívében gondolatok fogalmazódnak meg az emberi jóságról, az édesanya önfeláldozó életéről, az útról és otthonról.

Három szempontból ajánlom elolvasásra ezt a temetési beszédeket tartalmazó gyűjteményt.

Az első szempont az egyéni sorsok és a Biblia összefonása. Ebben az összefonásban üzenetek születnek meg az élet törékenységéről, hivatásunkról, és arról, hogy a tetteinknek következménye van. Egy alkalommal Budai Ilona balladájával példázza a gyermek–anya viszonyt. Az asszonyi sorsról elmondja, hogy a derék asszony tartja össze a családot, és az asszony felruházza övéit ruhával, és erkölccsel. Elvont teológiai fogalmakról is olvasunk, mint a kegyelem. A fizikai önállóság elvesztését az örökkévalóság ismérveinek a megnyerése kárpótolhatja. A kegyelem egyfajta erő az erőtlenségben. Egyszerűen fogalmazva, a kegyelem a lélek ereje. Az isten emberének a lisztje nem fogy ki edényéből. Itt egy olyan daimóni, belső hangról beszél, ami a lelkiismeretre utal. Ez a belső hang sarkallja a férfit különbözőképpen. A kuláksorsot zarándoklathoz hasonlítja. De egy olyan zarándoklat, amelyen a kulákok, az igazi prófétákhoz hasonlóan, üldözve voltak. A tanári élet földbe hullott maghoz hasonlít, mivel a sok gyermek életébe elvette magát. Ebben a magban benne van a tudás, a nemzetünk történelme. A földi világban való eligazodás az isteni világ iránti nyitottságot is jelenti. Isten változatlan jelenléte a képmás, hasonmás, példakép között vibrál. Keresni Istent olyan, mint felkeresni a kerteket. Képzeld el magad, kedves olvasó, tizenhét éves erdészként, járni az erdőt, és találkozni Istennel. Majd együtt lenni Vele a házasság szépségében, a családi élet gyönyöreiben. Isten így tesz hívővé. Az istenközelség hasonlít ahhoz a tapintáshoz, ahogy a szabó a szövetet érinti. Istent megtalálni egy olyan otthon, mint két gyermek elvesztését is túlélő ember belső otthona. Ez a belső otthon aközben épült meg, míg a szülőfalu háza felépült. Aztán lebontatott, és egy másik településen újra felépült. Isten nélkül is lehet, a saját életünkbe bezárva lenni. Olyan Isten nélkül, mint az árvaság. A szülőnélküliség. Az Istennel való létezésünk a harmónia és diszharmónia közötti döntés. Öngyilkosok temetésére készülve elmondja, hogy ki is léphetünk a harmóniából. A kilépés a lélek disszonanciáját okozhatja. A keserveseknek is. Isten a maga belső törvényével vezeti ezt a világot, mondja. Ennek a törvénynek a megtartása a cselekvés, a belehelyezett szív, és az ima által lehetséges. S ha van belső törvény, akkor van külső törvény is, ami szintén a cselekvés és a tett által valósul meg. A belső törvény Isten tiszta keze. A külső a rendszer mocskos keze, amely kiszólít a szép családból, mint egy lakomáról, és kint a sötétben megkínál egy mérgezett szivarral. Isten arra bízza javait, aki keres. Keres például az a nő, aki több csecsemője elvesztése után vált édesanyává. A belső és a külső között keresünk, és nyugtalanokká válunk. Ebben a nyugtalanságban jelenik meg Jézus. Azért áll ott Jézus a nyugtalanságban, hogy készítsen elő az örökéletre, mint ahogy az anya a bölcsőt készíti gyermekének. Elmondja, hogy a temetés egy kapu, amit mi, emberek nem tudunk átlépni. Jézus igen. Ez a kapu az élet és a halál közötti tudatosság kapuja. Jézus az itt álló embert meglátja összetörtségében. A Nain-i özvegynek visszaadta a fiát, nekünk az örökkévalóságban készít helyet. A temetés hazaérkezés, derűs és biztonságos. Miért tud ilyen lenni? Azért, mert legalább három dolog erősíti: a halott élete, mint tápláló kenyér, a hit, mint szomjat oltó ital, és a ragaszkodás, mint a legerősebb bizalmi szál, az utolsó kapaszkodó.

Simó Sándor: A vigasz hangjai. Temetési beszédek, búcsúztatók (2020-2021). 690 old. A könyv az egyházközség kiadásában jelent meg, a presbitérium – gyakorlatilag – a hívek támogatásával 2023 májusában

A második szempont az életrajzokon való elgondolkodás. Az elhunytak életrajzainak gyűjteménye megannyi történet. Egy falu, ritkábban város a forrás. A Nyikó, a Homoródok, Gagy mente huszadik századának elejéből táplálkoznak ezek a történetek. Megváltoztatott embert, világot, családot, hitet és egyházat az elmúlt évszázad. Ez a megváltozott valóság darabokban itt épül egésszé ezekben az életrajzokban. Itt vannak a néhai szülők, a testvérek, a gyermekek, az unokák és dédunokák, a közeli rokonok. Majd mindenik történet egy családtörténet. Ez adja a kötet egyik legszebb részét. Túl a teológiai gondolatokon egy-egy emberi sors domborodik ki. Sokan közülük talán most kapták meg a legnagyobb tiszteletet, hogy bekerültek ebbe a nyilvántartásba, egyúttal a halhatatlanok közé is egy kicsit. A család még mindig központi érték, soknak csak az maradt. Mások, néhányan, mindent elveszítettek. A családot is. Ismétlődő emberi sorsokat, utakat találunk, és talán felismerjük saját, egyéni sorsunkat is ezekben. Léphetünk egyik útról a másikra. Ha a hosszú, kitartó munka túl megterhelő, vagy a korai árvaság keserű kenyere ismerős, és a sok élethű történet elriaszt, akkor, kedves olvasó, keress egy boldog élettörténetet. Igen, mert a boldog, beteljesült életnek nincs története. Vagy keress egy meg nem értett művészt, akiben belső tüzek égtek, keresd meg a tékozló fiút, vagy az önmagából kivetkőzött, örök megalkuvót. A kérdés az, hogy mit tesznek ezek a történetek velem, olvasóval? Vajon ugyanazt, mint a világgal, ezzel a változatlan és örök körbeforgó színpaddal, ahol minden emberi sors egyforma, egyenlő?

A harmadik szempont a kötetben található versgyűjtemény. A versek és sorsok összekapcsolása kimenti ezt a könyvet a hagyományos nekrológgyűjtemény műfajának kereteiből. Ha műfajként kellene meghatározni, akkor biográfiás nekrológgyűjteménynek nevezném. Jelentős ugyanis az a versállomány, ami mind a temetési beszédek mondanivalóját, mind a búcsúztatókat kiegészíti. Úgy látom, hogy egy pici hiányt is pótolni akar ezzel a szerző. Az énekelt verses búcsúztatók jutottak eszembe, amelyek vidékünkön talán Városfalván és végül Keményfalván éltek a legtovább. A gyászoló léleknek kell a simogatás, kell a különlegesen szép szó, ami megérinti. Kell az együtt zokogás a gyászban, a megfosztottságban, amikor Babits, Pilinszky vagy éppen József Attila gondolataira támaszkodhatunk.

Íme egy újabb temetési beszédgyűjtemény, amelyet szeretettel ajánlok a kedves olvasó figyelmébe. Teszem ezt azzal a reménnyel, hogy életünk legkeményebb valósága felé a hazaérkezés hitével közeledjünk.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb