CivilszféraÉpítészetErdélyNéprajzSzékelyföld

Bánja-e a székely? (20.3.) – Négy falu négy sorsa

Farkaslaka községben jártunk

Farkaslaka község eddig bejárt falvairól megállapíthattuk előző írásainkban, hogy nem sínylették meg annak idején különösebben a kollektivizálást, a közeli városok iparosítását, sőt az 1990-es rendszerváltozást sem, hiszen viszonylag kedvező fekvésüknél fogva kihasználhatták a lehetőségeket. Az emberek kétlaki életmódra rendezkedtek be, ingáztak a székelyudvarhelyi munkahelyeikre, illetve olyan kiegészítő foglalkozásokat választottak a földművelés, állattartás és gyümölcstermesztés mellé, amely részben függetlenítette őket az állami szektor megszorításaitól.

A községközpont már a változás előtt prosperálni látszott, hogy aztán a lehetőségeket kihasználva az újabb demokráciában soha nem látott módon és hatalmas lendülettel álljon rá a városiasodási pályára, amelyben követte a két szomszédos falu, Szentlélek és Malomfalva is, hiszen az infrastruktúra, ha nem is volt adott kezdetben, de folyamatosan bővült, a földrajzi elhelyezkedés azonban mindvégig fontos tényező volt. A szencsedi tanyabokor megszenvedte a korszakváltásokat, napjainkra majdnem teljesen elnéptelenedett, viszont ennek ellenére is szépen alakulnak a farmgazdaságok és a vendéglátás különböző formái.

Kecseti utcakép

Ami a most soron következő négy kisebb települést, Firtosváralját, Székelypálfalvát, Kecsetet és Kisfaludot illeti, itt megmutatkoznak mindazok a problémák, amelyek az egykori Udvarhelyszék aprófalvas vidéki élettereit jellemzi: hiányos infrastruktúra, elöregedő népesség, vallási szétdaraboltság, szociálisan hátrányos helyzetű népesség jelenléte. Mindezek külön és együttesen kezelendő részletek, amelyekre a községi önkormányzatnak fokozott és állandó figyelmet kell fordítania, hogy ezekre a helyekre is jusson az erőforrásokból, és lassan-lassan teljesüljenek az itteni lakosság elvárásai, és szép lassan növekedni kezdjen mindenütt a lakosságmegtartó képesség, a gazdasági és a szociális, a kulturális környezet… Tovább

Simó Márton

A kiszállások üzemanyagköltségét részben a Communitas Alapítvány által nyújtott támogatásból fedeztük.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb