Pénteken, október 2-án került sor a Csíkszeredában megjelenő folyóirat szerkesztőségében az idei díjátadóra. Székelyföld-díjat vehetett át Halász Péter néprajzkutató, valamint Szonda Szabolcs költő, műfordító, Szabó Gyula Emlékdíjat kapott Ádám Szilamér író, kritikus, az idei Székely Bicskarend Díjban pedig Száraz Miklós György író részesült.
A 23. alkalommal átadott díjakat a lap azon állandó szerzői között osztják ki, akik az elmúlt évben is publikáltak a Székelyföldben – emelte ki a díjátadó ünnepségen Zsidó Ferenc augusztusban kinevezett új főszerkesztő, majd így folytatta bevezető beszédét: „… ez is jelzi azt a kezdetektől felvállalt koncepciót, hogy gesztus-értékkel jutalmazzuk azokat a szerzőket, akik közelebb állnak a laphoz, akik idén is hozzájárultak írásaikkal a lap színvonalának emeléséhez”.




Simó Márton felvételei
Tekintse meg Farkas Antal riportfilmjét a csíkszeredai díjátadóról!
Élő Székelyföld Munkacsoport